Kisebb képzavarnak tűnhet, ha egy kínai játék japán vonásokkal indul a piacon, tekintve ugye a két nép korántsem felhőtlen viszonyát, ugyanakkor azt is tudni kell, hogy a KOEI (az egyik legrégebbi japán holding) közel 30 éve elég népszerű Kínában. A Dynasty Warriors-, valamint a Romance of the Three Kingdoms-sorozat, és itt jellemzően a kalózverziókról beszélünk, különösen komoly utat futottak be Kínában, és ezzel együtt a játékosok ízlését – főleg a történelmi, stratégiai játékok terén – is sikerrel formálták. Eközben persze Kína sem tétlenkedett, jelenléte pedig egyre inkább érződik a szórakoztatóiparban, érdemes utánanézni, hogy az elmúlt évtizedben milyen tech- és fejlesztőcégeket vett meg kilóra például a Tencent nevű kínai óriás. De visszakanyarodva tesztünk alanyához, most épp egy, a japán stílusjegyeken – túlzó érzelmek, színes karakterek, RPG-s motívumok – hizlalt, grand strategyvel kopogtat egy kis, független kínai stúdió a Steam kapuján.
A The Heroic Legend a műfaj azon szeletét célozza, ahol nem feltétlenül kell Clausewitzet olvasgatni, ha be akarunk röffenteni egy széteső birodalmat. Ebben az esetben például a fejlesztők a retró és a fantasy keveréke mellé tették le a voksukat, és a politikai útvesztők, gazdasági mélységek helyett inkább arra a több mint 200 japán stílusú karakterre, harcosra, íjászra és varázslóra bízták a munka javát, akik az új kontinens polgárháborújában vitézkednek. Akad itt egy korrekt teremtésmítosz is, és egy ritkán hallható minőségű (egyszerűen gyönyörű) zenei világgal megtámogatott keret, csak épp Eagarlnia nem az a világ, amely első blikkre beszippantaná az embert. Már csak azért sem, mert 19 induló frakciójával, emberekkel, tündékkel, élőhalottakkal, törpékkel valamint orkokkal együtt ez egy óriási katyvasz, és ha megkapargatjuk, találunk itt a római birodalomtól az ezeregyéjszaka mesevilágáig mindenféle motívumokat. A szereplők mindegyike saját történettel indul, beleszőve a családi drámáktól, az évszázados feszültségekig minden létező klisét a renováló, birodalomegyesítő vagy épp csak hódításra kihegyezett szálakba, amelyekből azonban – az Early Access miatt – egyelőre hiányoznának a kifejtő, továbbléptető elemek.
Egyszerűsített birodalom…
A térképet látva hamar le fog esni, hogy ez itt bizony nem a Total War, a minimalista elemekből építkező felület ugyanis csupán néhány várost takar egy gráfszerű úthálózattal nyakon öntve, s utóbbi egyben megszabja a hódítás irányát, mert csak arra terjeszkedhetsz, amerre út is van. A retró stílusú – tárcsás – kezelőfelület mögött pedig egy pofonegyszerű szisztéma rejtőzik, a lényeg, hogy gyűjts be minél több hőst, mert itt minden kapavágáshoz, akcióhoz legalább egyet mellékelni kell. Nagyobb boldogságot szeretnénk? Csökkentsük az adókat és rendezünk ünnepélyt (-1 hős)! Esetleg több pénz kell? Nosza, küldjük a gazdasági vénájúakat az invest rovatba, ha pedig barátkozni szeretnénk a szomszédokkal, akkor a diplomáciában jártast szabadítsuk rá a megfelelő felületre. És így tovább, a katonák kiképzésén át egészen a védművek építéséig. Jöhet a százforintos kérdés, nevezetesen, hogy honnan lehet új héroszokat leakasztani? Nos, a városokba küldött kalandorok néhanap egy-egy jóképű fickóval térnek vissza, de az ellenfélnél is lehet lobbizni, és némi győzködés után a csatában elfogott arcok is beállnak hozzánk, már ha a megfelelő emberünk megy le a böribe tárgyalni.
Ez elment vadászni…
A körönkénti bontásban lerendezhető téma ott csap át nagy fejvakarásba, amikor rájövünk, hogy az MI is ott van a pályán, és ha csak minden szomszédunkat le nem fizettük előre, szövetség címszó alatt, akkor a kis sunyik elkezdenek kóstolgatni. Hol is itt a probléma? Eleinte van 4-5 hősünk, az egyik invesztál, a másik kincsek, hősök után kajtat, a harmadik a városfalat rakja rendbe, amit ledöntött egy természeti csapás vagy rosszabb esetben a szabotázs, és még kismillióféle meló lenne, de ha mindenki dolgozik, akkor ki védi a birodalmat!? Ugyanakkor a talonba tett hero lópikulát sem fejlődik, és az sem mellékes, hogy minden egyes akció pénzbe kerül… Sok pénzbe. Elküldöm a farkasember kinézetű héroszt kalandozni 600 aranyért, és hazajön egy marék apróval (jobb esetben, mert az üres mancs még gyakoribb), mivel csak egy rőzsét gyűjtő öreganyót talált, és jobb híján hazakísérte éhbérért. Hozzáteszem, hogy minden ledarált ütközet után kemény aranyakat kell fizetni a banda helyrepofozásáért, de persze várhatunk napokig is, amíg magától feltöltődik a keret. Szóval, nehéz meló ez, és kell némi jövőlátó képesség (gyakori mentés), ha sikeresen akarjuk művelni…
Ez meglőtte…
Ami nagyszerű, hogy minden frakciónak egyedi képességei vannak – az egyik őrületes bónuszokkal kereskedik, a másik íjászatban lealázza még Legolast is –, és legtöbbször saját, jópofa varázsolós-kardos-lovas-íjász egységeket is fel tudnak mutatni. A háborús rész egyébként úgy működik, hogy a harcra hizlalt héroszokhoz egy-egy kompániát rendelünk a kínálat megfelelő szeletéből, aztán a támadó művelettel már megyünk is a pixelgrafikákat idéző csatafelületre. Ezen a háromsávos mezőn max. 6 darab hős sorakozhat fel (és minden hős mögött ott a saját kompániája), akiket egyszerű utasításokkal ráuszíthatunk az ellenfél hasonló felállásban megjelenő haderejére, majd a Q-tól Y-ig terjedő billentyűkkel a hősök szuperképességeit sütögetjük el. A jobban képzett sereg és a magasabb szintű hősök hozzák a matekot, no meg, ha neked 12 hősöd van, az ellenfélnek pedig csak 6, akkor egy körrel többször támadhatsz, tehát legyen sok hősünk…
Ez megszívta…
Jelen pillanatban (korai hozzáférés) minden apró sikerért iszonyatosan meg kell izzadni, néhány példával pedig érzékeltetném is az ”oboaművészet” csúcsát. Három hősöm dolgozott hetekig az invesztek (ettől függ a bevétel) feltornászásán, beleölve az összes kápét, majd jött egy cunami, és mindhárom városban lenullázta az értéket. Egy ilyen esemény után ritkán őszinte a mosoly… De volt, hogy 20 000 arany tűnt el, csak úgy, a kincstárból. A másik feneség, hogy egy város elfoglalásához a minimum 3000-es védelmi értékét kell levernünk (itt csak autobattle van), előtte persze az ellenséges birodalom összes szabad hősét is, miközben a kezdeti sereg úgy 2000 pontnyi támadóértékkel bír. Nyilván szabotálni kell a várfalat, ezt körönként 700 aranyért ismételgeti a legrátermettebb hős 20-30% sansszal, miközben a körönkénti bevételünk lehet, hogy csak egy ezres…
10 euróért a hülyének is?
A hősöket felruházhatjuk tárgyakkal, fegyverekkel, de a győzelem kulcsa, hogy megtaláljuk azokat a fickókat/hölgyeket, akik a négy alaptulajdonságban (fókusz, tudás, politika és karizma) magasan a tömeg fölött állnak, mert ők birtokolják a legjobb képességeket – brutális dipo, fejlesztési és harci bónuszokat. Ha ez a The Heroic Legend of Eagarlnia elején nem sikerül, akkor vergődünk, mint hal sütőben, ha pedig igen, akkor addiktív kis rohadékká válik, és kiélvezhető az alkotás. Zárásul még jegyezzük meg, hogy ha történetesen nem lenne feltüntetve, inkább gondolnánk, hogy japánok a fejlesztők, elvégre a párbeszéd-panelektől a figurákig minden tökéletesen hozza a szigetország stílusát, kivéve a 10 eurós árat. Mert az, bár az EA végére emelkedni fog, ahogy a tartalom is nő, összességében tényleg kínai léptékben lett kiszabva…
