Ahogy azt már megszokhattuk, Tarantino filmjeiben mindig remek színészek szerepelnek, ez itt sem volt máskép hiszen a film rendezője az 1960-as évek Hollywoodjába kalauzol el minket, ahol megismerhetjük Rick Daltont (Leonardo DiCaprio), valamint kaszkadőrét és egyben jóbarátját is Cliff Booth-ot (Brad Pitt). Rick Dalton a színészi karrierje végét járja emiatt kétségbeesetten próbál egy sikeres szerephez jutni, ám rendre csupán rövid sorozatokban, -esetleg, ha sikerül - filmben is szerepelnie, csupán a “feláldozható” főgonosz szerepe jut neki. Ebben segít neki ügynöke, Marvin Schwarz (Al Pacino). Kaszkadőre is látott már szebb napokat, mostanra csupán a barátja számára sofőrködik, illetve a ház körüli munkákat is elvégzi, ám ahogy ez kiderül neki nem probléma. A másik nagy név a filmben Margot Robbie, aki Sharon Tate-et játssza. A film során neki más sorsa lesz, mint a való életben lévő személynek, de ne rohanjunk ennyire előre! A szereplőgárda tehát adott, hogyan is tudta ezt hasznosítani?
Leonardo DiCaprio nagyon jól hozza, amit elvárunk tőle: hitelesen adja át a lecsúszott, kétségbeesett azonban sikeréhes Hollywood-i sztárt. Brad Pitt is nagyon laza, mint ahogy azt elvárnánk egy rengeteget megjárt dublőrtől. Külön tetszett, hogy a két szereplő szemszögéből, két különálló cselekményt láthatunk, ami majd a végén összeforr. Ez tipikus Tarantino stílus, minden filmjében megtalálható valamilyen formában, azonban itt kifejezetten jól sikerült, erről később! Ami kevésbé tetszett viszont, hogy Margot Robbie karakteréből nem láttunk sokat és mivel a film végén túlélte a gonosz hippie-k támadását (a valóságban sajnos Sharon Tate meghal), így még egy tragikus pontot se adott a filmhez hozzá. Sajnálatos módon így a színészt is elvesztegették, sokkal többet hozzálehetett volna adni a filmhez, ha több játékidőt kap a karaktere.
Tehát a szereplők összeségében hozzák, amit kell és erre szükség is van, ugyanis a történet elég vontatott lehet. Sok helyről hallottam, hogy ezzel a kritikával vádolják, de abban a korban, ahol a hippie mozgalom a legerősebb, ezt várjuk el! Látjuk a szereplők hétköznapjait, mindenki végzi a maga dolgát, haladnak a saját történetszálukon. Cliff Booth járja a várost, megmutatják nekünk, hogy mennyivel is rosszabb élete van az önmagát sajnáltató Rick Daltonnal szemben, akinek, mint említettem nem megy a legjobban a sora, de ennek ellenére mégis van egy saját villája, amit nem sok Hollywoodi színész mondhat el magáról abban a korban. Ezzel szemben ott van kaszkadőre, akinek alig jutott valami mégis békésen éldegéli az életét. Azonban még így is vannak kifejezetten izgalmas pillanatok. Az egyik ilyen, mikor Brad Pitt történetszálán, a hippie tanyán a régi ismerőse után kutat, ott nem tudtam a film nézése során, mire számítsak, izgalommal vártam a történéseket. Az ilyen jelenetek és a már-már szinte jellegzetesnek mondható Tarantino párbeszédek megadják azt amire a filmnek és a közönségnek szüksége van. Sajnos a másik történetszál (DiCaprio-é) ennyire már nem volt izgalmas. Nyilván, mint azt már leszögeztem, nem is várunk el hatalmas akció jeleneteket, azonban itt a párbeszédeken kívül mást nem igazán tudtak felmutatni, esetleg a szépen berendezett díszleteket, valamint annak bemutatását, hogy hogyan is zajlott egy film rendezése akkor Hollywoodban.
A szokásos Tarantino-típusú vérfürdő itt se maradhatott el a film végéről. A moziban a közönség, valamint jómagam is hangos nevetéssel konstantáltunk egy olyan hatalmas és brutális jelenetet, amiből nem sajnálták a művér használatát, sem a lángszórót. Igen a film végén DiCaprio egyenesen elégeti az egyik hippiet. Nyilván, akik ismerik a Tarantino-filmeket azok sejthették, hogy hasonló vége lesz a filmnek, de ennek ellenére remek volt.
Összességében a filmről: eléri, hogy átadja azt az életérzést, ami a 60-as években uralkodott Hollywoodban megspékelve ezt egy kis Tarantino-féle feketehumorral, azonban nem ez a legjobb filmje, közel se. A legnagyobb gyengesége sajnos tényleg a lassú tempó, de ez az akkori “korral” jár.
Írói vélemény
Nyilván nem Tarantino legemlékezetesebb filmje, nem emiatt fogunk rá emlékezni azonban egy nagyon hangulatos életérzést ad át, amit mindenképp ajánlok azoknak, akik kicsit elakarnak merülni az 1960-as évek Hollywoodjában és megakarják tapasztalni az amerikai álmot. Emellett természetesen ott vannak benne a tipikus Tarantino elemek is, ezzel számolni kell, semmikép sem ajánlom családi mozizáshoz.
Pro
- 1960-as évekbeli Hollywood-i életérzést remekül átadja
- Brad Pittben és Leonardo DiCaprioban nem csalódtunk
- Ismét egy eredeti ötlet
Kontra
- Margot Robbie nem kap elég szerepet
- Vontatott lehet a történet, azoknak, akik nem ismerik Quentin Tarantinót
- Nincsenek hatalmas/váratlan fordulatok
