Egy Borg nevű úrtól egy tisztességes geek elsősorban asszimilációt várna el, és nem egy egész műfajt újragondoló innovációt. Csakhogy nem a Star Trek világában élünk, az életünkre nem jelentenek fenyegetést klingonok, romulánok vagy a borg, de unalmasnak azért így sem nevezhető az emberiség történelme, amit bőségesen sikerült kitölteni háborúkkal és harcokkal, és ehhez még csak egy másik, rivális vagy épp ellenséges fajra sem volt szükség. Ez a téma pedig értelemszerűen kitermelte a maga rajongóit is, akik örömmel öltöznek be régmúlt idők katonáinak, parancsnokainak, hogy eljátsszanak egy-egy jelentősebb ütközetet. Vagy, ha ezt épp nem tudják megtenni valamiért a szabadban, hát megteszik otthon, az asztal előtt.
THE GREAT WAR: CENTENARY EDITION
- Partner: PSC Games
- Típus: kompetitív
- Játékosok száma: 2
- Játékidő: 60-120 perc
- Nehézség: 2.73/5
- Korcsoport: 14+
Na, de hogy jön ide Borg és az innováció? Úgy, hogy a neves játéktervező nevéhez több jelentős dolog is fűződik: egyrészt a jelen bemutató tárgyát képező The Great War, másrészt az ezt életre keltő Command and Colors rendszer, amely teljesen új oldalról közelíti meg az alapvetően rettenetes bonyolultságról, az esetleges a játékélmény rovására menő, szélsőségesen mély szimulációról és a milliónyi komponensről ismert wargame műfajt. Az idén 20 éves Battle Cry-jal egyszerűsített játékrendszer legfőbb ismérve a flexibilitás: a csaták végkimeneteléről elsősorban kockadobások döntenek, a játékteret betöltő „háborús köd” a meglepetésről, a parancsnoki kártyák a feszültségről, a szekciókra osztott játéktér pedig az átlátható csatatérről gondoskodik, drasztikusan leegyszerűsítve az alapvető játékpilléreket.
Félreértés ne essék: a The Great War ennek ellenére nem könnyű vagy szimpla, sem játékmechanikai, sem a téma szempontjából. Az idén ötödik születésnapját ünneplő társas az első világháború egy jelentős részét, az 1915-1918 közti időszakot dolgozza fel, szcenárió-formátumban, azaz minden egyes ütközet egy önálló fejezetnek és egy külön játéknak felel meg. Az első csata 1915. szeptember 25-re repít vissza, az utolsó pedig 1917. április 12-re, összesen 14 ütközetet pakolva a Centenary Edition dobozába. Ezek mindegyike ugyanúgy épül fel, mindegyikhez tartozik egy rövid, egy-két hasábos bevezető, képpel illusztrált setupolási útmutató, a két oldal (a németek és a britek) elérhető játékelemeinek listája, végül pedig a győzelmi feltételek és az adott csatára vonatkozó esetleges különleges szabályok. A cél alapvetően győzelmi medálok gyűjtése, de az, hogy ez pontosan hogyan is kaparintható meg, elsősorban az adott csata szabályaitól függ.
MINT A KÉPERNYŐKÖN
Az ezek életre keltésére szolgáló játéktérre panasz mindenesetre nem lehet, a játéktábla hatalmas és teljesen üres, azt a moduláris elemek tömkelegével kell minden esetben kialakítani. Ez elsősorban tereplapkákat jelent, melyből 9 fajta található meg (például erdő, mező, domb, épület, lövészárok) és mindegyik 4 alapvető paraméterrel rendelkezik: befolyásolhatják az egységek mozgását, megváltoztathatják a rajtuk harcoló egységek csatafeltételeit, befolyásolhatják a célzást, valamint kihatással lehetnek a látási viszonyokra is.
És ha már egységek: a The Great War kicsi, aprólékosan kidolgozhatónak nem nevezhető, de hangulatos műanyag miniatűröket használ: gyalogos katonákat, lövészeket, aknavetősöket, különleges katonákat, összesen 150 darabot. Habár az egységek és a terep alapvető tulajdonságait megtanulni fokozottan ajánlott, az esetleges kérdésekhez mindig támpontot nyújt egy, a legfontosabb tudnivalókat egy A4-es lap méretű, kétoldalas, kemény kartonra nyomott összefoglaló, ami hű társ lesz a frontvonalon.
IRÁNY A CSATA
Egy játékos fordulója alapvetően öt fázisra oszlik. Először parancsnoki kártyát kell kijátszani, melyből két fajta létezik: szekciókártya és taktikai kártya. Az előbbi gyakorlatilag az egységek mozgatására szolgál (egy specifikus irányba vagy helyre), míg az utóbbi lehetővé teszi az egységek számára a mozgást vagy a csatát, oly módon, amely esetlegesen amúgy nem megengedett az alapvető játékszabályokban.
A második fázis a parancsok kiadása. Ilyenkor hangosan be kell jelenteni, mely egység kap utasítást (ez lehet egy csoportnyi katona is), és ezen egységek mozoghatnak, harcolhatnak, vagy speciális akcióba bonyolódhatnak. Egy fordulóban mindig csak egy parancs adható egy adott egységnek, így a fronton azért lassú tempóban rendeződnek át a dolgok – pont, mint az igazi háborúban.
A harmadik fázis ennél már látványosabb, ez teljes egészében a mozgásnak van szentelve, itt is egységről egységre, a játékos által meghatározott sorrendben haladva, és az is specifikusan meg van határozva, hogy az egyes egységtípusok ilyenkor mit tehetnek. Például egy paranccsal már rendelkező lövész vagy aknavetős egy hexát mozoghat, de eközben nem csatázhat; a gyalogos katonák esetében ez a korlátozás nem található meg.
A negyedik fázis a The Great War legizgalmasabb része, ilyenkor lendülnek akcióba a műanyag katonák és a kockák, akik megvívják a maguk csatáját. A kockadobásból az ember azt gondolná, hogy milyen egyszerű a harc, de erről szó sincs: egyrészt egyáltalán nem mindegy, hogy távolsági vagy közelharcról van szó, másrészt ezek mindegyikéhez egy több lépésből álló procedúrát kell követni. Például a távolsági ütközetek esetében egész pontosan kilencet. Ennek során ellenőrizni kell a lőtávolságot, a látósugarat, figyelembe kell venni a terep módosítóit, meg kell határozni az elérhető kockák mennyiségét, majd a kockadobással elindítani a tényleges összecsapást. Ha ez mind megvan, jöhet az eredmény kiértékelése. Nem egyszerűbb a közelharc sem, ott szinte ugyanezt kel lezongorázni.
A HÁBORÚ IGAZI SZAKÉRTŐJE
Habár ezzel még mindig igazából csak a felszínt kapargattuk – a csaták végkimenetele és a kampány paramétereire gyakorolt hatása, a senkiföldje bombázása, a bázistokenek intézménye még sok bekezdést megérne –, de talán már ebből is látszik, hogy a The Great War, és a Borg által kitalált szisztéma nemcsak az alkotó itthon is kultikus státuszt élvező második világháborús játékában, a Memoir ’44-ben brillírozik, de az eggyel korábbi háborúban is. Habár a játékkatonák kidolgozottsága és minősége a játék legnagyobb gyengesége (na, meg az, hogy még egy fapados inzert sincs a teljesen üres dobozban), másra nem nagyon lehet panasz. A szellősen szedett, logikusan felépített szabályrendszer meglepő gyorsasággal és átláthatósággal vezet be egy amúgy komplex témába és metodológiába, a moduláris játéktér pedig nemcsak változatosságot, de alapvetően egy meglepően gyors setupot és eltakarítást eredményez. Ha mindig is arra vágytál, hogy valamilyen háborús társas is legyen a kínálatodban, de sosem akartál órákat elszöszölni minden játék előtt, és az sem szerepelt a bakancslistádon, hogy a szabálykönyv lehetőség szerint enciklopédia méretű legyen, akkor a The Great War legalább annyira jó beugró lehet ebbe a világba, mint Borg korábbi művei!
A tesztpéldányért köszönet a PSC Games-nek!
