Sajnos a Story Machine Games az elmúlt hetekben már bezárta kapuit, ezzel pedig egy újabb áldozatot szedett magának a CoVID-19; a végkiárusítást már megtartották, játékaik kifutottak. És ez bizony roppant nagy kár, ugyanis a nálunk járt, nagyobb lélegzetvételű Danger Park, és a kisebb, fillernek tökéletes Rosetta: The Lost Language is rendkívüli odaadásról, igényességről és kreativitásról tesz tanúbizonyságot. Már elnevezésük alapján sejteni lehet, hogy tematikájában és mechanikájában ismét két nagyon eltérő játékot vesézünk ki.
Danger Park
- Partner/kiadó: Story Machine Games
- Tarsasjatekok.com adatlap
- Típus: kompetitív
- Játékosok száma: 2-4 fő
- Játékidő: átlagosan 45 perc
- Korcsoport: 13+
- Nehézség: 2,4/5
- Ára: mostanra már csak másodkézből beszerezhető, eredetileg nagyjából 15 ezer forint.
A Danger Park fonákján fogja meg a menedzsment játékokat: ebben a vidámparkban ugyanis nem egy jól működő szórakoztatóipari komplexum kiépítése lesz a feladat. A játékosok által létesített hinták és egyéb épületek ugyan extrém szórakozást biztosítanak, de egy cseppet sem biztonságosak vagy tartósak. Így jobb, ha megbékélünk a gondolattal, hogy a park előbb vagy utóbb garantáltan be fog zárni (de inkább előbb). A feladat pedig az lesz, hogy ez idő alatt a lehető legtöbb pénzt sajtoljuk ki a látogatókból.
Parképítés alapfokon
Kezdésnek annyi attrakció kerül fel az asztalra, ahány játékos van, ezek közül mindenki választ egyet magának, melyre felhelyezi a bejáratát, két látogatót és a kártyának megfelelő veszély-tokent, továbbá mindenki húz egy titkos küldetést is. Végül a közös piactérre kihelyezünk három további létesítményt, mindegyikhez húzunk egy fejlesztés-kártyát, és kezdődhet is a móka.
A soron következő játékos választ magának egy kártyapárt a piacról, melyek közül először a fejlesztés hatásai érvényesülnek, ezzel általában a többiekkel lehet alaposan kiszúrni; csak ezután kerül fel az új attrakció, mindig két további meeple és a neki megfelelő veszély-token társaságában (hacsak a lap másként nem rendelkezik). Az épület egy tetszőleges helyre helyezhető, a lényeg annyi, hogy (lapjával) mindig érintkezzen legalább egy, már felhelyezett attrakcióval. Azután újabb kártyapár kerül a felhasznált helyére.
Móka és kacagás
Ezután jön a szórakozás, amikor minden egyes attrakciónkon minden egyes meeple után egy (de legfeljebb nyolc) nyolc oldalú kockával kell dobni, a célszám pedig az adott épületen szereplő veszély-tokenek összessége. Magyarán, ha két veszély-token szerepel a hintán, akkor a kockával legalább egy 3-ast kell dobnunk ahhoz, hogy ne legyen gond. Ha viszont egy vagy több kockával sem sikerül megdobni a célszámot, akkor a veszély-tokenek száma gyarapszik, de csak eggyel; majd annyi meeple távozik a kártyán jelölt kijáratokon, ahány kockával nem sikerült a próba. Miután minden létesítménnyel végzett az, akinek a fordulója van, a még létesítményein levő emberkék számának megfelelő mennyiségű pénzzel gazdagszik.
Időnként előfordul, hogy egy-egy fejlesztés eredményeképp, vagy egy attrakció meghibásodása esetén egy vagy több látogató rosszul lesz. Ilyenkor az alapvetően fekete meeple zöldre cserélődik, aki minden kör végén odarókázik az adott attrakcióra, ezzel is gyarapítva a veszélyek számát, és gyorsítva az elkerülhetetlen parkbezárást. Ha bármikor felkerül a negyedik veszély-token egy adott attrakcióra, akkor az meghibásodik és lezárják, minden emberke távozik a kijáratokon, az egykori tulajdonos pedig vigaszdíjul kap egy másodlagos küldetést. Illetve az incidensek számlálóját is arrébb kell mozgatni, és a játékosok számától vagy közös megegyezés alapján 9 vagy akár 13 baleset után bezár a park, avagy indul a vagyonelszámolás.
Záróra
A Danger Park roppant igényes csomagolásban, minden elemének tárolására alkalmas inzert-rendszerrel érkezik, ennek és az az egyszerű előkészületeknek köszönhetpen villámgyorsan kipakolható és játszható. Rengeteg attrakció van, melyeknek már az elnevezése is humoros, működésük és felkerülésük is “logikusan” magyarázható (a tükörlabirintus például áttükrözi a veszély-tokeneket egy szomszédos lapra), illetve nagy műgonddal készült mind a még működő, mind a már meghibásodott állapotuk. Ugyancsak számos fejlesztés létezik, ezek pedig mindig más-más kombinációban kerülnek fel az attrakciókra, így sosem lesz kétszer ugyanaz az eredmény. A sok különböző veszélytípus viszont kicsit feleslegesnek érződik, ez a része a játéknak szerintem inkább csak a tematika miatt lett megbonyolítva.
Mivel a Danger Park teljességgel angol nyelvű, és számos kártyán magyarázó szövegek és egyéb hatások szerepelnek, nem árt jó előre felkészülni azok bogarászására. Az ikonográfia valamelyest könnyít az ember dolgán, de a számos hatás-ellenhatás észben tartása és megfelelő alkalmazása némileg ellentmond a játék “könnyed családi móka” jellegének.
Taktikázásra a kijáratok irányításával van némi lehetőségünk, a további rendelkezésre álló eszközök elsősorban a lapjárástól függnek. Ugyan két játékos is jól szórakozhat, az igazán izgalmas káosz három résztvevővel alakul ki. Ha még többen szállnának be a buliba, akkor eléggé megnyúlik a holtidő is, ami alatt tehetetlenül szemléljük, ahogy ellenfeleink sorban dobálják át a veszély-tokeneket és a hányós meeple-öket. Persze a fagyi hamar vissza is nyalhat, de megmarad az ember érzése, hogy inkább csak sodródik az árral, semmint alakítja azt. Persze ez is szórakoztató lehet, de csak annak, aki nem bánja, hogy itt hosszútávra tervezni nem lehet, és rövidtávú elképzeléseibe is igen hamar csavarkulcsot hajíthatnak a többiek.
Rosetta: The Lost Language
- Partner/kiadó: Story Machine Games
- Tarsasjatekok.com adatlap
- Típus: kooperatív
- Játékosok száma: 2-5 fő
- Játékidő: átlagosan 25 perc
- Korcsoport: 8+
- Nehézség: 2,0/5
- Ára: mostanra már csak másodkézből szerezhető be, eredetileg nagyjából 6 ezer forint
A Rosetta: The Lost Language egy kicsit elvontabb játék, melyet leginkább a barkochbához lehet hasonlítani, több, jelentős csavarral. A játékosok egyike lesz a szerzője egy ősi szövegrészletnek, a többiek pedig régészek bőrébe bújnak, akiknek a feladata ennek a feliratnak a megfejtése. Persze nemcsak úgy, találomra rajzolgatunk ákom-bákomokat, a szerző először két lapot húz: egy tájképet és egy vésetet. Az ő feladata az lesz, hogy a feliratnak olyan értelmet adjon, melyet a táj ihletett és a véset írja le, de nem szerepel a megadott képen.
A többiek erre igyekeznek rájönni úgy, hogy szavakat, kifejezéseket írnak a tipp-kártyákra; a szerző ezután kitalálja, hogy az adott szót az adott nyelven hogyan írhatják. A célja neki is az, hogy a csapat rájöjjön a megoldásra, avagy valami egyszerű és könnyen magyarázható dolgot érdemes kitalálni. A játék tehát teljességgel kooperatív jellegű, a tizedik kérdéssel már rá kell kérdezniük a régészeknek, menet közben viszont még kaphatnak két segítséget, a harmadik és a hatodik kérdés után. Ezeket az előkészületkor húzott kártyák határozzák meg, és segítenek a szerzőnek abban, hogy a megfelelő irányba terelje a játékosokat.
Ha elsőre nem áll össze a kép, hogy ez mégis miként lehet élvezetes, akkor nem benned van a hiba: az első pár játék után kezd ráállni az ember agya a rászabott szerepre, melyhez egy kis gondolatolvasás és megérzés sem árt. A Rosetta: The Lost Language letörölhető filccel, kártyákkal és egy egész sor helyszínnel, valamint vésettel érkezik, egy mágnesesen záródó dobozban. A kicsi és biztonságosan záródó pakk ideális útitárssá teszi, ha már unja az ember a bináris válaszokkal operáló kitalálósdit. Szóbeli társához hasonlóan ugyanúgy, menet közben, vonaton, nyaraláson, akárhol kedvünkre régészkedhetünk egyet, még ha csak fejben is. Egy biztos: kreativitásunkat minden bizonnyal jobban próbára teszi.
(A tesztpéldányokat partnerünk, a Story Machine Games biztosította – köszönjük!)
