A Libertalia: Winds of Galecrest egy újrakiadás, mely a korábbi, eredetileg egyszerűen csak Libertalia címen megjelent társasjáték tulajdonképpeni második, bővített változata. Az már csak zárójeles külön érdekesség, hogy „Libertalia” egy legendás kalózkikötő volt Madagaszkár szigetén, melyet egy bizonyos James Misson alapított. Legalábbis állítólag, mert a történészek körében az a konszenzus, hogy ez bizony csak mese habbal, egy utópia, vagy éppen túlzott továbbgondolása a kalózhajókon egyébként ténylegesen gyakorolt demokratikus rendszernek.
Libertalia: Winds of Galecrest
- Kiadó/Partner: Stonemaier Games
- Tarsasjatekok.com adatlap
- Típus: kompetitív
- Játékosok száma: 1-6
- Játékidő: 45-60 perc
- Korcsoport: 14+
- Ajánlott fogyasztói ára: a hazai kiadás nagyjából 16 ezer forinttól kapható
A Libertalia: Winds of Galecrest, vagy magyarul megjelentetett címén Libertalia: Fellegbérc Szelei nálunk a Stonemaier Games jóvoltából járt, így angol nyelven volt lehetőségünk kipróbálni, épp ezért a cikk folymán végig így hivatkozunk rá. A Libertalia: Winds of Galecrest azonban nemcsak egy egyszerű második kiadása a bevezetőben is emlegetett Libertaliának, elvégre teljesen más dizájnnal és jelentősen bővített tartalommal érkezett. Egyebek mellett a szóló és kétjátékos mód, a több karakter, valamint a kétoldalas játéktábla (könnyű és nehezített oldallal) szól az új változat mellett, maga a játékmenet az új karakterek interakcióitól és a körönként kijátszandó lapok számától eltekintve szinte változatlan.
Don Kartács nyomában
Különösebb előkészületre nincs szükség, már azon túl, hogy eldöntjük, a játéktáblának mely oldalát szeretnénk használni, és kirakosgatjuk a reputáció-sávra a döntetlen esetén használatos tokeneket. Minden utazás és minden nap elején akad némi tennivaló: az utazások kezdetén hat laphoz jutunk, és kapunk a reputáció-sávon elfoglalt helyünknek megfelelő számú pénz-tokent, továbbá a játékosszám alapján a loot-mezőket is föltöltjük véletlenszerűen húzott tokenekkel. A játék három utazásból áll, melyek elején úgy jutunk lapokhoz, hogy egyvalaki megkeveri a pakliját, húz hat lapot, a többiek pedig ugyanezeket a lapokat válogatják ki a paklijukból.
A játékmenetben történt egyetlen, aprónak tűnő, de jelentős változás itt került bevezetésre: az első utazás négy, a második öt, a harmadik pedig hat „napból” áll. Egy nap gyakorlatilag egy kártya kijátszását jelenti, ezt először rejtve tesszük, majd mindenki egyszerre fedi fel őket. A lapok számértékük szerinti sorrendben kerülnek fel a szigetre, az esetleges döntetleneket a kijátszó játékos reputáció-sávon elfoglalt helye dönti el.
Miután meghatároztuk a sorrendet, az első fázisban balról jobbra haladva végrehajtjuk az egyes kártyák nappali képességeit (sárga nap ikon). Második fázisban viszont fordítva, azaz jobbról balra akciózunk, először a vonatkozó naphoz tartozó loot-mezőről egy-egy loot-tokent választ magának mindenki. Ezután továbbra is ugyanebben a sorrendben karakterünk és szerzett loot-tokenjeink alkonyat képességeit (rózsaszín nap) hajtjuk végre. Végezetül, ha a szigeten levő karakterünk még mindig él, akkor képpel felfelé visszavesszük, és hajónkra helyezzük, ennek jelentősége pedig akkor van, ha éjszakai (kék hold) vagy horgony képességgel is bír. Előbbieket minden nap végén, tetszőleges sorrendben végrehajthatjuk; utóbbiakat pedig az utazás utolsó napjának végén érvényesíthetjük. Végezetül minden utazás végén számbavesszük megszerzett zsetonjainkat, és ennek megfelelően állítjuk be a számlálónkat, a tokeneket pedig visszatesszük a közösbe; majd a harmadik utazás végén ez alapján hirdetünk győztest.
Kalózkódex
A Libertalia: Winds of Galecrest egy roppant elegáns játék abban a tekintetben, hogy mindenki ugyanazokkal a feltételekkel és kártyákkal vág neki mindegyik utazásnak, mégis a harmadikra mindenki egészen más feltételekkel indulhat. Például egy kártya képességeiből lehet, hogy a második körre nagyobb hasznot hajthatunk, mint ha már az elsőben kijátszanánk, így inkább tartogatjuk, és mivel pontosan tudjuk, hogy a többieknél milyen lapok vannak, így a másik fejével gondolkozva könnyedén ejthetjük magunkat analízis-paralízisbe. Elegáns abból a szempontból is, hogy nagyon jól skálázódik a játékosszám növekedésével, mivel az akciók jelentős részét egyszerre hajtjuk végre, vagy közvetlen egymásutánban, így senki sincs jelentős üresjáratra ítélve.
Persze nem minden csupa csoda, személy szerint a szóló játékmódoknak eleve sosem voltam híve, így nem hiszem, hogy bármit is nyomna a latba az ezzel kapcsolatos véleményem (soha, egyiket sem szerettem még, itt sem). Emellett kétjátékos módunk is akad, ami technikailag ugyan működik, de a gyakorlatban közel sem adja azt az élményt, ami három játékosnál már simán elérhető. Plusz a kétfelé bontott táblának a barátságos fele a „nehezebb”, vagyis inkább komplexebb feléhez képest szerintem túl egyszerű. Utóbbi a loot-tokenek jelentőségét és a taktikai húzás megfontolását még jobban elmélyíti, és nem csak egy „szimpla” bónuszt zsebelhetünk be általuk, de mentségére legyen mondva, hogy kapunk cserélhető, kétoldalas loot-táblácskákat is, hogy úgy kombinálhassuk őket, ahogy tetszik.
A komponensek a megszokott Stonemaier-szintet hozzák: a minőségi kártyák jelenléte éppen úgy garantált, mint a jól használható inzert és egyéb papíráru. Persze lehetne „deluxifikálni” fémpénzekkel, hímzett zsákkal, miegymással, de ez szinte mindenről elmondható. A lecserélt dizájn az antropomorf állatkákkal és egységes megjelenéssel nekem leginkább a Vad Kozmoszt juttatja eszembe. Éppen ahogy annak esetében, a megjelenés ugyan „családiasabb”, de azért mégsem mondanám, hogy indokolatlan lenne a korhatár, ami talán magas, de tény, hogy komplexitása és összefüggései révén a játék egyáltalán nem kisebbeknek való. Leginkább tehát három vagy több fős baráti társaságoknak tudom ajánlani, nekik azonban jó szívvel: a játék kombinációs, taktikai lehetőségekben és újrajátszhatóságban egyaránt bővelkedik.
(A tesztpéldányt köszönjük partnerünknek, a Stonemaier Gamesnek! Nálunk ugyan az angol verzió járt, de a játék magyar változata is kapható.)
