Amikor a Merő Anarchiát küldték, a Rollins Publisher csapata előzékenyen bedobott a csomagba egy példányt a legrégebbi, saját fejlesztésű szerepjátékuk, a Gallia aktuális, második (avagy MMXX) kiadásának rövidített, “Szabályok nyersen, szálkásan” című szabálykönyvéből is. Hazai berkekben a Gallia eddig teljesen elkerülte a figyelmem, annak ellenére, hogy egy eredetileg 1996-ban megjelent játékról van szó. Aminek népszerűsége egyszerű szabályai mellett az ismert francia képregénysorozatnak is köszönhető, mely azóta számtalan animációs- és élőszereplős adaptációt is kapott.
Ellenálló gallok varázslöttyökkel
A Gallia i.e. 50-ben játszódik, a rómaiak által uralt Gallia provinciában, melynek egyes lakói különböző varázslöttyök segítségével képesek hatékonyabban felvenni a harcot mind a római őrjáratokkal, mind a garázdálkodó zsiványokkal és “böszmékkel”. A szabályrendszert a vékonyka füzet elején a készítők úgy jellemezték, mint ami egy éttermi tányéralátéten is elférne. Ezzel pedig csak egyetérteni tudok, a hatoldalú kockadobásokra épülő rendszert egy közepesen gyakorlott társas- vagy szerepjátékos valószínűleg gyorsabban el tudja sajátítani, mint amennyi időt ennek a cikknek a megírása vett igénybe.
A rendszer középpontjában az úgynevezett stílusszabály áll, avagy az alaptulajdonságok priorizálása, mely gyakorlatilag a hagyományos kasztrendszer szerepét tölti be. Ugyan minden játékos karakter rendelkezhet egy foglalkozással, amely valamelyest indokolja a stílusszabályt, illetve bizonyos képességeit és felszerelését, a lényeg azonban a négy alaptulajdonság sorrendjén van. Ezek az Erő, az Ügyesség, az Elme és a Külső, melyek közül a legfontosabbként kiválasztottra négy, a másodikra három, a harmadikra kettő, a negyedikre pedig egy kockával dobhat az adott karakter. Ezen felül adottak bizonyos képességek, melyek lehetővé teszik a stílusszabály átjárhatóságát, hogy egy kevésbé erős vagy ügyes karakter se maradjon alul a harcokban.
A füzet röviden kitér számos képességre, a harc menetére, a próbadobások típusaira és jelentésére, valamint – és ez kifejezetten tetszett – rengeteg példát és mintajátékot tartalmaz, melyek tökéletesek ahhoz, hogy egy, akár a szerepjátszásban kevésbé gyakorlott játékost is megismertessenek a játékmenettel. Viszont a nyers és szálkás szabályok között ennek ellenére elfért volna még pár apróság. Nagyon hiányoltam a stílusszabály mellé egy-két mintakaraktert/karakterlapot, ahogy pár löttyöt és ellenfelet is. A kezdőbarát jelleggel kissé ellenkezik, hogy ezek szinte teljes egészében a mesélő fantáziájára vannak bízva – vagy arra, hogy ha a tetszett a kis bevezetés, a játékosok úgyis beszerzik a 400 oldalas teljes szabálykönyvet, illetve annak bestiáriumként funkcionáló “Böszmék és löttyök könyve” című kiegészítőjét.
Alternatívának bizonyult a külön megvásárolható, A rőt nyakú szerencsehozó című kalandmodul, mely amellett, hogy szintén alig 100 oldalon át bemutatta egy teljes kaland levezénylésének menetét és felépítését, tartalmazott három kidolgozott játékos karaktert, illetve néhány ellenfelet is. Egész egyszerűen úgy tűnt, mintha ez a modul a karcsúsított szabálykönyv másik fele lenne, az, amelyik segít a tömörített szabályokat a gyakorlatba is átültetni. Bár a nyers szabályok meglehetősen kompaktak és lényegretörőek, egy-két olyan mechanika leírása helyett, mint például az egyiptomi karakterek két dimenzióra változós képessége (miközben egyiptomi karakterek máshol nem is igazán kerülnek említésre), egyszerűen elfért volna egy-két lötty leírása vagy pár mintafelszerelés.
Viszont ettől eltekintve a játék maga szórakoztató, és a szintén Rollins által kiadott Merő Anarchiához hasonlóan kiváló “kapudrog” a szerepjátékok világához, akár a fiatalabb korosztály, vagy a teljes család számára is. A teljes kiadásra és a kiegészítőre pedig elképzelhető, hogy vetek még egy pillantást a jövőben.
(A tesztpéldányt a Rollins Publisher biztosította – köszönjük! A játékhoz idegen nyelvismeret nem szükséges.)
