Tény, hogy a társasjátékok piacán hiánycikknek számítanak a kerékpárversenyeket feldolgozó játékok. Bár a 2016-os Flamme Rogue nem is olyan régen csillapíthatta az erre vágyók szomjúságát, méghozzá jópofa mechanikával, kimerültséggel, szélárnyékkal, emelkedőkkel és lejtőkkel, ám mégis egyszerű, áramvonalasított szabályokkal. Valami ilyesmit próbál meg a Pro Cycling The Board Game is az asztalra tenni, csak még egyszerűbben.
Pro Cycling The Board Game
- Kiadó/partner: SmithBGames
- Tarsasjatekok.com adatlap
- Típus: kompetitív
- Játékosok száma: 2-4 fő
- Játékidő: átlagosan 40-60 perc
- Korcsoport: 7+
- Nehézség: 1,5/5
- Ára: a kiadó webshopjából 12 590 forint
A csapatkerékpározás egy taktikus sport, ezt a játék hivatalos honlapja is említi, de a helyzet az, hogy a tervezésnek, taktikázásnak vajmi kevés köze lesz az esetleges győzelmünkhöz. És bár nem szeretném lépten-nyomon az egyébként Mensa-társasjátékdíjas Flamme Roguehoz hasonlítgatni a játékot, muszáj lesz. A helyzet pedig sajnos az, hogy még csak köszönőviszonyban sincs egymással a két társas. Mert míg az kártyákat használ, azaz mindenkinek ugyanazok a lépések állnak rendelkezésére, ezáltal kiegyensúlyozot a játék, addig itt kockadobásaink, vagyis ezzel együtt a szerencsénk határozza meg lépéseinket.
Ezt valamelyest ugyan enyhíthetjük azzal, hogy a megfelelő szakaszon (sík, hegymenet, lejt) a megfelelő játékossal kitörünk, vagy ha már többen vannak szökevények, akkor támadunk. De ebbe a mechanikába sem kell túl sokat beleképzelni, hiszen a rendelkezésre álló kártyák felhasználásával azt érhetjük el, hogy a következő dobás duplán számítson az adott figurának. De ugye ez is egy az egyben a kockához, Fortuna istennő (vagy éppen Nuffle, őt jobb szeretem szidni) kegyeihez van kötve, lapjaink száma pedig nagyon korlátozott, hiába kapunk a pálya egyes pontjain újakat. Ha két “egyforma” (sprinter, hegyimenő) biciklis egymás mellé kerül, akkor segíthetik egymást, illetve a sprintszakaszok kavarnak bele egy kicsit a kockadobálásba. A taktika tehát csak nyomokban lelhető fel, és ami van, azt is úgy kell kiimádkozni a véletlenszerűség öléből.
Maga a jó ízléssel illusztrált játéktábla hatalmas, jópofa részletekkel díszített és kidolgozott. Ugyanez nem mondható el a figurákról, akiket ha már egyszerű talpakba pakolt kartonlapkákról van szó, úgy is meg lehetett volna alkotni, hogy könnyebb megkülönböztetni őket egymástól (kövezzetek meg, de a fehér háttéren fekete és bordó annyira nem különül el). Mondjuk, maga a standee is lehetett volna színes, az egyöntetű szürke helyett, és már meg is van oldva a probléma. Ha pedig már itt tartunk, akkor azt is díjaztam volna, ha nemcsak színben sikerül a talpakat egyformára gyártani, mert a húszból hét nem tartotta meg a figurát, így kénytelen voltam beragasztani őket. Azt meg már csak zárójelben említem meg, hogy a kivágás is hagyott némi kívánnivalót maga után, mert a kartonelemeket nagyon óvatosan kellett kinyomni, tépték a papírt – szerencsére csak sorjásak maradtak.
És nagyjából ennyi a Pro Cycling the Board Game. Egy egyszerű kockadobálós játék, némi interakcióval, ami sajnos jobb esetben rejti, rosszabb esetben kiemeli, nem pedig megoldja a szerencsefaktort. Ajánlani inkább a hagyományos, régi társasokhoz szokott, gyermekes, kerépkározást szerető családoknak merném, vagy azoknak, akik nem akarnak elveszni a szabályok közt, és elégedettek azzal is, ha leginkább a szerencse határozza meg a nyertest. Nem egy komplex játék, annyi szent, de ettől még persze lehet és van is piaca – még ha személy szerint túl magasnak is tartom ezt az árat azért a játékélményért, melyet cserébe nyújt.
Egyetlen pálya, primitív szabályok (igen, elolvastam), gagyi alkatrészek... Én nem tudom, hogy hogy van bőr a képükön. Mintha én akarnék kiadni egy videójátékot a középiskolás Pascal tudásommal és pusztán az akkor játszott legelső Prince játék alapján.
És mivel ránézésre jól néz ki a játék, lesz, aki megveszi és hatalmas fog csalódni a társasok világában. Sajnos az ilyen játékok miatt rossz a piac imidzse.