Egy gyakorlatilag családinak nevezhető kis finn vállalkozás mert nagyot álmodni, és egy, a Dungeons & Dragons-kampányból komplett társasjátékot alkotott. Egy hosszú történetet rövidre fogva így született meg maga a kiadó, és egyben a Dragon Dawn Productions eddigi legambíciózusabb projektje, a Perdition’s Mouth: Abyssal Rift. Az alapjáték azóta számos kiegészítőt is kapott, és előkészületben van egy “spin-off” a saját kis univerzumához, melynek kapcsán hamarosan egy interjút is olvashattok az alkotóval. Maga a társasjáték pedig limitált példányszámban ugyan, de közvetenül a kiadótól még mindig elérhető.
Perdition’s Mouth: Abyssal Rift
- Kiadó: Dragon Dawn Productions
- Tarsasjatekok.com adatlap
- Típus: kooperatív
- Játékosok száma: 1-6 fő
- Játékidő: 30-180 perc
- Korcsoport: 10+
- Nehézség: 3,85/5
- Ára: a kiadó webshopjából 89 euró, nagyjából 32 000 forint
A Perdition’s Mouth: Abyssal Rift méretes dobozában elképesztő mennyiségű cucc lapul: egy sor játéktábla, két rondel (egy az ellenfeleknek, egy a játékosoknak), két méretes halom kártya, és egy nem kevésbé méretes halom miniatűr. A felhasznált anyagok minősége nem hagy maga után kívánnivalót, sokkal inkább a csomagolásuk és egyes dizájnelemek okoznak némi fejfájást a játék el- és előpakolásánál. Egyrészt inzertről ne is álmodjunk, másrészt a karton elválasztó sajnos elég előnytelenre sikerült, nem fér el benne az ember keze, így a zanzásított cuccokat mozgatni kész kínszenvedés. A másik ilyen jellegű probléma az, hogy rengeteg kártyapaklink van (karakterenként egy, sérüléskártyák, átokkártyák, áldozatkártyák, miegyéb) de azok hátlapja tök egyforma; persze az előlapon egyértelműen látszik, hogy mi micsoda, de kisebb lenne a hibalehetőségek száma, ha színben eltérők lennének, mondjuk, legalább a peremen.
Maguk a kártyák kicsit bőségesebb illusztrációt is elviseltek volna, a szöveg mennyisége nem indokolja annak hiányát, sokat dobott volna az összképen, ha a tárgyakon kívül a karakterek egyes képességei is illusztráltak lennének. Persze ez nagyjából 60+ egyedi artworkot jelent, ami nem a fán terem és pénzbe kerül, és egy kis stúdiónak alaposan meg kell fontolnia minden lépését, ha a felszínen akar maradni. Amúgy a dizájn és az olvashatóság rendben van, egy nagyon sötét hangulatú, már-már horrorba hajló elemekkel operáló dungeon crawler kaland a Perdition’s Mouth: Abyssal Rift.
Kazamata-kúszás, kicsit másképpen
Ahelyett, hogy a szabályokat kezdeném részletezni (arra ott a 40+ oldalas szabálykönyv), inkább egyből azzal kezdeném, hogy a Perdition’s Mouth miben tér el a megszokott dungeon crawlerektől. Itt kockáknak nyoma sincs, ahogy a karakterlap is eltér a megszokottaktól. A kockadobásokat kártyahúzással helyettesítjük – ha támadunk, ha védekezünk, vagy ha az ellenfél csinálja ugyanezek valamelyikét. Hogy akkor mégis mi értelme százvalahány lappal helyettesíteni öt-hat kockát? Nos, a játék nehézségét jóval aprólékosabban lehet szabályozni azzal, hogy több lapot keverünk az alap paklihoz. Ezáltal nagyobb lesz a húzható lapok variációja, több szélsőséges eset alakul ki, ami vagy nagy szerencse, vagy nagy balszerencse lehet; ennek tetejébe az ellenfelek adatlapjait is durvábbra cseréljük, hogy garantáltan megszivathassuk magunkat.
Minden lépésünket akciópontokból kell végrehajtanunk, de még azt is, hogy a játékosok rondelén odébb mozgassuk a jelölőnket a következő tevékenységünkre, szóval okosan kell gazdálkodni. Persze besegíthetünk kártyákkal, hogy plusz akciópontokat nyerjünk, de új lapokat csak meghatározott esetekben húzhatunk. A rondel pedig egy újabb, csapatszintű taktikázást követel meg: egy-egy akciót ugyanis egy adott körben csak meghatározott számú játékos hajthat végre, tehát alapos előretervezést követel meg minden lépés. Annak fényében pedig különösképpen óvatosan kell harcba is bocsájtkoznunk, hogy a sérülések nyomán karaktereink teljesítménye fokozatosan romlik (kevesebb akciópont, rövidebb lőtáv) és még sérülés-kártyákat is kapunk, melyeket a paklink tetejére kell helyeznünk, vagyis legközelebb, ha húzunk, garantáltan elszenvedjük a például, vazektómiával járó kellemetlen hatásokat.
Karaktereink nem fejlődnek, nem tesznek szert új tulajdonságokra, ugyanakkor ennek köszönhetően bármikor, bármelyik szcenáriónak nekieshetünk a 30+ fejezetből, ahol aztán esélyünk lesz a túlélésre és meghalásra. A kampányszerűen végigjátszott játék jutalma pedig nemcsak sok-sok óra szórakozás, hanem az összefüggő történet is, melyben végigkísérhetjük hőseinket a bogárdémon-imádó szekta felszámolásában. Akár többszöri nekifutásra is elég a történet, egy kampány ugyanis hat scenárióból áll az említett harmincból, megtett utunk pedig befolyásolja a további történéseket.
Mindig egyre mélyebbre
Minden mást azonban már láthattunk valahol: a karakterek tipikus archetípusok; a történetet nem fogjuk megkönnyezni, nem lehet megdöbbenni rajta. A bejáratott panelekkel operáló játék alapvetően nem bonyolult, még a hosszú szabálykönyv ellenére sem, ami néha hosszasan taglal egyértelmű dolgokat, máskor pedig relatíve ritka esetekre is kitér. Szintén terjedelmes az egyes ellenfelek irányításának leírása, mert ahány ellenfél, annyiféleképpen mozognak, reagálnak, mások a prioritások; és mindezt az egyes szcenáriók még felül is írhatják.
Néha túszokat kell szabadítsunk, de ha túl sokat tökörészünk, annál esélyesebb, hogy újabb halom ellenfél figyel fel a jelenlétünkre. Igaz, a beszületésekkel olykor bőkezűen bánó ellenség-rondel kártyahúzásaink nyomán ugyanolyan gyakran kényszeríti őket tétlenségre. Alapvetően azonban mindig az a célunk, hogy eljussunk a térkép egyik feléről a kijárathoz, és a jutalmazás-rendszer majdnem teljes hiánya nem ösztönöz harcra. Hiszen ha már szintlépés nincs, legalább tárgyakat nyerhetnénk a legyőzött ellenfelektől, így viszont a nehezebb pályák néha a kijáratig tartó sprintversennyé redukálódnak.
Mindezek ellenére bátran merem ajánlani a játékot azoknak, akik most kedenék a táblás dungeon crawlingot; de azoknak is, akik már láttak belőlük vagy százat, hiszen a Perdition’s Mouth új ötleteket ad a már bevált recepthez. Persze csak mechanikák terén, mert hangulatban, történetben és karakterek terén sajnos nem emelkedik feljebb az átlagosnál.
