Az Uprising: Curse of the Last Emperor (innentől egyszerűen Uprising) egy kooperatív stratégiai játék, melyben az elnyomó, zsarnok Birodalom és a Káosz hordái közé szorult lázadó népek valamelyikét alakítjuk, és próbáljuk túlélni a fiktív történelem viharát. Bár talán a vihar szóval alábecsülöm a kihívást, amivel szemben érvényesülnünk kell. Inkább hasonlít egy cunamira a tájfun közepén, de nem akarok elriasztani senkit, hiszen rendelkezünk a túléléshez szükséges eszközökkel, és csak rajtunk múlik, miként tudjuk azokat kamatoztatni.
Uprising: Curse of the Last Emperor
- Partner/kiadó: Nemesis.Games
- Tarsasjatekok.com adatlap
- Típus: kooperatív
- Játékosok száma: 1-4 fő
- Játékidő: átlagosan 2-4 óra
- Korcsoport: 13+
- Nehézség: 3,66/5
- Ára: Kikcstarter-exkluzívként csak másodkézből kapható. Eredetileg 79 dollár az alapcsomag, nagyjából 24 800 forint, míg a kipróbált All-In pledge 129 USD, avagy 40 500 Ft.
A magát 4X stratégia címmel illető Uprising stílusát tekintve talán senki sem lepődik meg azon, hogy egy elég komplex játékról van szó, aminél az első fontos döntést már a játék elején meg kell hoznunk: hogy melyik frakciót és mely vezérrel vesszük irányításunk alá, alapvető megközelítésbeli eltérésekhez vezet. A döntés első fele határozza meg építhető egységeinket és kezdőmezőnket, míg a második fele a faj valamelyik aspektusát teszi hangsúlyosabbá. Az Arch-Nemesis kiegészítő csomagban négy új fajt és négy, játékvégi főellenséget is kapunk, ezzel még színesebbé téve a palettát. Az előkészületek során állíthatjuk össze a játék nehézségét is, a lejátszandó körök számának meghatározásával, a különféle paklikban (hordák, események, tárgyak, küldetések) szereplő bonyolultabb kártyák számának módosításával, illetve a térképen induláskor felkerülő ellenfelek mennyiségével. Tapasztalataim alapján a skála a "közepesen nehéz" és "szinte teljesíthetetlen"-skálán mozog attól függően, hogy lapjárás és kockadobás tekintetében mennyire szegődik mellénk Fortuna.
Négykörös terv
Maga a játék kettő-négy fejezetből (gyakorlatilag körből) áll, melyek során hét-hét fázist fogunk lezavarni, ezeknek a legvégére kell több győzelmi pontot szereznie minden játékosnak a Birodalomnál és a Káosznál is. Nagyjából három nagy szakaszra tudom osztani a koncepciót: az elején automatizált a játék, minimális interakcióval, a közepén a játékosok cselekednek felváltva, a végén pedig az ellenség lép a meghatározott rendszer szerint, itt elsősorban a harcok során lesz tennivalónk.
A rendezési fázisban cserélődnek a küldetések, a tárgyak, az isteni erők, és itt kapjuk meg akciópontjainkat (ezekre majd egy későbbi fázisban lesz szükség). Az esemény-fázisban húzunk egy, a fejezetnek megfelelő eseményt, ami néha lehetőségeket ad, de kivétel nélkül ellenséges seregek megjelenését hozza magával – mondanom sem kell, hogy ezek fejezetről fejezetre egyre nehezebbé válnak. Plusz a seregek már megjelenésükkor tartogatnak valami kellemetlen meglepetést, már csak a miheztartás végett.
Játékosként igazán ezután jutunk szóhoz. Az építési fázis során főhősünk kap egy extra képességet a már meglévők mellé, majd egységeket és erődítményeket építhetünk meglévő menedékeinken. Ezt követően az akciófázisban nyolc akciópontunkat költhetjük hősünk mozgatására, a felfedezetlen mezők felderítésére, seregeink mozgatására, továbbá a szabad mezőkön menedéket építhetünk, de meglátogathatjuk a piacot vagy kereskedhetünk is egymással, illetve küldetéseket próbálhatunk meg teljesíteni. Hogy ne legyen akkora az üresjárat, a mozgás és a kereskedés kivételével minden akció végrehajtása a következő játékosnak adja át a kormányrudat, mindez addig tart, míg ki nem fogyunk az akciópontokból.
A nemezis-fázisban a kártyájuk által meghatározott sorrendben kerülnek sorra a Légiók és a Hordák, meghatározott logika szerint lépve. A Birodalom légiói kivétel nélkül a leggyengébb menedék felé veszik az útjukat, míg a Káosz Hordái elsősorban a főváros felé menetelnek, de mindent letarolnak, ami az útjukba kerül. Ezt ki is használhatjuk, ugyanis lehelyezéskor bizonyos keretek között, de lényegében szabadon eldönthetjük, ki honnan induljon. Végezetül megkapjuk a lehelyezett menedékek és elfoglalt mezők után járó nyersanyagokat, és kiosztjuk a győzelmi pontokat a játékosok, valamint a birodalom és a káosz között. Játékosként elsősorban a menedékhelyekért és küldetésekért szerezhetünk pontokat, de fölös nyersanyagaink beváltásával is vásárolhatunk belőlük; az ellenséges erők pedig a befolyásuk alatt álló mezőkért, a legyőzött egységek hovatartozásáért, és a pályán levő seregeik után kapnak.
Gerillaharc
Az Uprising során felesleges olyan álmokat dédelgetni, hogy legyőzzük akár az egyik, akár a másik nagy ellenséget. Erőforrásaink korlátozottak, az esélyek az első perctől fogva ellenünk dolgoznak, egy rossz helyzetből kell kihozni valahogy a győzelmet, amit csak célpontjaink okos megválogatásával tudunk kivitelezni, általában több frakció együttműködésével. Ennek elsődleges oka, hogy harcra azonnal sor kerül, amint két ellenséges sereg találkozik, de hőseink a kockáikat csak a küldetések során vethetik be. A csatához kizárólag csapataink adják az erejüket, ezek létszáma pedig öt főre korlátozódik mezőnként, ami egy-egy táposabb birodalmi sereg ellen édeskevés.
Az Uprising láttán az első gondolatom az volt, hogy hol vannak a minik? Bár tény, hogy jelenlétükkel egy fikarcnyit sem lenne élvezetesebb a játék, és a standee-k roppant jól mutatnak, szinte ordít a projektről, hogy ebbe bizony egy tonna műanyagot bele lehetett volna még pakolni. Bár akkor valószínűleg nem férne el egyetlen kallaxban, és Kickstarteren az ára sem maradt volna a relatíve barátságos árfekvésűek közt (a nálunk járt All-In is megállt 130 dollárnál). Illetve a fejlesztők a saját bevallásuk szerint sem szerettek volna még olyasmibe belevágni, amiben nincs tapasztalatuk, és ami ilyen hatalmas falat (60+ egyedi sculpt testvérek közt is annak számít). Ettől eltekintve a standee-k és minden komponens elsőrangú, a komplett prezentáció pedig kiemelkedő.
Maga a játék elég szöszölős, bár a feladatok szétosztásával minden játékos be tud segíteni a különböző fázisok felgyorsításába, ami gördülékenyebbé teheti a játékmenetet. Ehhez viszont az kell, hogy mindenki ismerje a szabályokat, ami elsőre nyilván nem lesz meg, plusz az ismerkedést kicsit nehezíti, hogy a betanulás szakasza és az első fejezet lejátszása kifejezetten darabos. A szabályok abszolválása elsősorban a lépések száma és mennyisége miatt nevezhető nehéznek, de rutinnal, mint ahogy minden az életben, ez is sokkal gördülékenyebbé válik, onnantól pedig élmény terén az Uprising kamatostul adja vissza a befektetett energiát. Szerencsére nem kell állandóan a szabálykönyvet lapozgatni, a legfontosabb információk mind kiolvashatók a játéktábláról, a harc menetéhez külön segédlet jár, a frakciók és hősünk képességei pedig azok adatlapján megtalálhatók. Mégis, jó szívvel csak azoknak javasolnám, akik amellett, hogy kedvelik a kooperatív játékokat, egyben a stratégia és a kifejezetten nehéz játékok rajongói.
(A tesztpéldányt köszönjük partnerünknek, a Nemesis.Games-nek! A játék erősen nyelvfüggő, rajongói fordításról nincs tudomásunk.)
