Pontosan ilyen a kanadai Inside Up Games, mely lényegében Conor McGoey lelkes projektje, amely közösségi gyűjtéssel, Kickstarteren lehel életet a különféle ötletekbe. Van itt olykor halálos, egészen komoly veszélyeket nyújtó hegymászás, római gladiátorharc, de még a Mérhetetlen Vének is beugranak egy kicsit, hogy a halandók lelkével és elméjével játszadozzanak a hatalom érdekében. Ami állandó, az a minőségi körítés, és ez már elsőre is látszik... amire pedig kíváncsiak voltunk, az leginkább a játékmenet és az élvezhetőség.
Gorus Maximus
- Kiadó/partner: Inside Up Games
- Tarsasjatekok.com adatlap
- Típus: kompetitív
- Játékosok száma: 1-8 fő
- Játékidő: átlagosan 20-45+ perc
- Korcsoport: 13+
- Nehézség: 1,27/5
- Ára: a kiadó webshopjából 25 USD, nagyjából 7700 forint
Az ókori Rómában a gladiátorjátékok nagy népszerűségnek örvendtek, így nem csoda, ha vezetőként a játékosok is kipróbálják magukat, ezzel a nagy gladiátoriskolákat képviselve, összeengedve harcosaikat, akik aztán a hírnévért és dicsőségért küzdenek. Ez az alapfelütése a kisdobozos Gorus Maximusnak, ami szépen lakkozott, címéhez hűen véres borítóval érkezik – hozzáteszem, hogy a brutalitás inkább karikatúra jellegű, így talán azok sem borulnak ki tőle, akik nem bírják az erőszakot és a belsőségeket. A csomagban összesen 86 kártya valamint 8 nagyon igényes korong lapul, illetve egy kisebb, kompaktabb doboz az utazásokhoz, továbbá egy műanyag iskolajelölő gemkapocs, ami… nos, picit furán mutat a kidolgozott elemek mellett. Kiemelném még a doboz tetejének belsejébe írt köszönetnyilvánítást a támogatók irányába, amit mindig kedves gesztusnak tartok, hiába számít alapnak.
Maga a játék egy nagyon egyszerű, trükközős kártyajáték, melynél a megkevert pakliból mindenki húz (hogy hány iskola mely lapjai kerülnek be, az a játékosszámtól függ), majd minden egyes körben egy kártyát játszik ki, amire a többiek reagálnak. A kezdőjátékos bármilyen lapot lerakhat, ekkor az iskolajelölőt a megfelelő csapatjelzésre kell állítani, a többi játékos pedig innentől csak ebben a színben helyezheti le a saját harcosát. Hogy kisebb vagy nagyobb értékkel, az szabály szempontjából mindegy (győzelem terén értelemszerűen már nem annyira), illetve kapunk két kibúvót is. Az egyik az, hogy nincs megfelelő színű lapunk, ilyenkor bármit bedobhatunk. A másik, hogy az utolsó, a szabálynak megfelelően lehelyezett lappal azonos értékű gladiátort vagy lényt csapunk fel, amivel az iskola-jelzőt a saját színünkre változtatjuk, és ha a továbbiakban más nem cseréli meg a preferált csapatot, illetve nem fed fel magasabb értékű lapot, akkor a kört mi nyertük. Ilyenkor begyűtjük magunk elé a nyert kártyákat, majd kezdjük az egészet elölről. Ha minden lap kikerül a játékból, megnézzük a nyertesek begyűjtött pakliját, és aki az ott összeadott népszerűség-értékből a legtöbbel rendelkezik, az kap egy népszerűség-kártyát vagy korongot. Aki hármat összegyűjt, az nyeri a játékot.
A Gorus Maximus nagyon jó mechanikával bír, nekem a karikatúra jellegű, nem túl komolyan vehető, de kellőképpen véres és “durva” illusztráció is tetszik, illetve a kártyalapok és korongok minősége is remek. Amit nem értek, az a megmagyarázhatatlanul ötlettelen gemkapocs, ami helyett egy kis fakorong is sokkal jobb lett volna (vagy egy fa gladius, ha már...), plusz a koncepcióba is belerondít egy kicsit a logiaki bukfenc, hogy ha különböző iskolákat képviselünk, miért keverednek a lapok? Játékmechanika szempontjából értem, csak ezzel a koncepció nem tiszta. Kicsit a lapokat is kevésnek érzem, mivel az iskolákon belül ugyanazokat a karaktereket kapjuk, illetve a szabályfüzet eléggé felemás érzetet kelt. Szépen illusztrált, de sokszor túlmagyarázott és emiatt kevésbé érthető. Még jó, hogy maga a játékmenet rendben van, kifejezetten szórakoztató fillerként definiálható, jó témával és izgalmas meccsekkel, legyen szó kettő vagy nyolc főről. Van szóló mód is, de ez pont az a stílus, ahol a nagyobb élvezeti faktorhoz ajánlott a nagyobb létszám is.
7 Souls
- Kiadó/partner: Inside Up Games
- Tarsasjatekok.com adatlap
- Típus: kompetitív
- Játékosok száma: 1-6 fő
- Játékidő: átlagosan 30-40+ perc
- Korcsoport: 8+
- Nehézség: 2,25/5
- Ára: a kiadó webshopjából 50 USD, nagyjából 15 400 forint
A Lovecraft által megálmodott (jó, ne romboljuk le az illúziót… mindig is léteztek, csak a sötét mélységben várakoznak) ősi entitások állandóan a világ és az emberiség vesztére áhítoznak, hogy visszatérésük számos élet kioltásával járjon. Közben azonban hosszú és rögös út vár rájuk, pláne, ha hívőket és ellenfeleket kell irányítani, befolyásolni vagy akár eltüntetni, márpedig az eredetileg még Rise of the Elder Godsra keresztelt 7 Soulsban ez a játékosok feladata a minél nagyobb befolyás és ezzel együtt a lelkek begyűjtése mellett. A doboz ezúttal már nagyobb, de szintén minőségi, itt is feltüntetve a támogatók nevét, miközben a játéktábla is nagyon igényes, megjelölve minden egyes pontot, sőt megkönnyítve a setupot.
Mert amikor a játékosok nekiállnak, hogy uralmuk alá hajtsák a világot, akkor a három alaphelyszínnel rendelkező területen minden kártyának és paklinak megvan a helye, az erő- és lélek-tokenek esetében pedig még azt is illusztrálták, hogy a játékosszám szerint miből hány darabot kell valahova lehelyeznünk. Az ellenfelet és egyben az emberi ellenállást a helyszínekhez kötött nyomozók jelentik, a Vének pedig a saját kis karaktereikkel, varázslattal és rontással, erőbefolyással, áldással és oltárokkal hajtják a saját malmukra a vizet. Különböző akcióra képes karaktereiket hadba küldik a nyomozók ellen, akik aztán egy szabály szerinti elrendezést követően támadhatnak, így kialakítva a háborút. Legyőzésükkel, az oltárokkal, a karakterek akcióival, egyéni megbízással azonban lelkekhez juthatunk, és amikor lejár az idő (avagy a táblán elhelyezett erőforrások közül kettő is kifogy egy helyszínen), már csak az számít, hogy ki gyűjtötte össze a legtöbbet.
És már megint a szabályfüzet az, ami talán legjobban nehezíti a játék megismerését, mivel túlmagyarázott és csapongó stílusával az egyébként kimondottan egyszerű mechanikát bonyolítja. Emellett itt is az a legfőbb bajom, hogy a játékosok lapjai ugyanolyanok, csak más színben/jelzéssel, ezzel is megspórolva egy jó adag illusztrációt, ráadásul szerintem javította volna a beleélést, ha van mindenkinek egy saját lénye, karaktertáblája, esetleg néhány egyedi képessége. A Necronomicon világa kifejezetten színes, bőven lehetett volna karaktereket találni a harchoz, ami viszont egészen izgalmas és élvezetes, ha sikerül rákapni. Leginkább a játéktáblát tudom kiemelni, ami a szabályfüzettel ellentétben minden téren egyértelmű, emellett gyönyörű is a maga módján. A téma rajongóinak érdemes talán utánanézni. Szólómód ezúttal is van, de ez sem az a játék, aminél komoly igény volna rá.
Summit: The Board Game
- Kiadó/partner: Inside Up Games
- Tarsasjatekok.com adatlap
- Típus: kooperatív/kompetitív
- Játékosok száma: 1-6 fő
- Játékidő: átlagosan 40-180+ perc
- Korcsoport: 14+
- Nehézség: 2,27/5
- Ára: a kiadó webshopjából 79 USD, nagyjából 24 400 forint
És akkor a csúcsok csúcsa, legalábbis nálam, és nemcsak átvitt értelemben, elvégre a halálos hegycsúcsok meghódítása a cél, amit háromfajta módban is megtehetünk. A szólómódon felül kooperatív és kompetitív változatban is nekiállhatunk a kalandnak, amihez a kétoldalas tábla asszisztál: előbbihez a jobb oldalon serpák tartoznak, míg utóbbihoz ugyanott egy karma-mérő, aminek igen fontos szerepe van a játékmenetben. A tábla egyébként egészen nagy méretű, rengeteg jelzéssel, de ha beleásva magunkat a szabályrendszerbe mindennel tisztába kerülünk, nem lesz gond a setupnál. Bár még így sem olyan gyors menet mindent előkészíteni, elvégre a játékostáblákon felül számos jelző és kártyapakli helyet kap az asztalon, sőt a kis műanyag kockákkal a játékosok különböző jellemzőit is be kell állítanunk, amiket aztán a játék során számos hatás befolyásol majd. Merthogy dolog bőven akad.
Nem is kevés, hiszen a Summit: The Board Game kis túlzással egy túlélő kalandot szimulál, amelyben a szerencse is fontos faktor, pont mint az életben. A hegymászók (kooperatív módban) együtt indulnak meg a hegycsúcs felé, a táv a nehézségtől függ, és mindenki a saját háromszögű lapkáival építi ki az utat, amin aztán lassan lépdelhetnek felfelé. A fagy egyre nagyobb, ami miatt az utazás kevésbé komfortos, illetve a játékosoknak nemcsak a hidegre, de az élelemre és oxigénre is figyelniük kell, hiszen a karakterek mozgása ezen és az általuk hordott felszerelésen is múlik, éppen úgy, ahogy életük is. A random események pedig mindezt elég rendesen befolyásolják. Jöhet egy lavina, kisüthet a nap, elveszthetünk vagy találhatunk valamit, ráadásul az sem mindegy, milyen útszakaszt építünk ki, elvégre az is befolyásolja a haladás mellett a turisták állapotát. Persze akad számos segítség, így vannak olyan tárgyak, amiket mindenképpen érdemes használatba venni, de ugye azt is jól át kell gondolni, hogy mikor éri meg a plusz teher, illetve mikor ront a helyzeten.
Stratégiára így bőven szükség van, de a kooperatív mód nagy előnye, hogy bármi történik, a játékosok összedolgoznak, előre láthatják egymás lapkáit és nem is kell mindegyiküknek megtenni a teljes utat. Ha azonban a fagy eléri a kritikus szintet, bizony mindegyikük meghal és vége a játéknak. Picit más a helyzet a kompetitív módnál, ahol mindenki a saját szakállára dolgozik, sőt még egy új pakli is játékba kerül, aminek hála borsot törhetünk a többiek orra alá, méghozzá nem is túl visszafogott formában. Itt a tetteinknek bizony következménye van, így simán okozhatjuk másvalaki halálát, ami na, azért társasjátékban is picit érdekes érzés, így ezzel a móddal csak az próbálkozzon, akinek van hozzá gyomra. Sőt, még szólózhatunk is, avagy bőven van lehetőség, nemcsak a mechanika terén.
A korábbi verzióhoz képest immáron két részre bontott szabályfüzet legalább a módokat nem keveri, ennyivel áramvonalasabbá vált, de még mindig azt érzem, hogy megírásakor nem az egyértelműség vezényelte az alkotót. Tudom, mindenki agya másképp működik, így lehet, hogy velem van a gond (apró példa: számomra felfoghatatlan, hogy a Summit borítójának álló grafikájával szemben miért fektetett elrendezésű a szöveg a hátoldalon), de az Inside Up Games játékaival az egyik legnagyobb problémám, hogy nem minden logikus vagy magától értetődő, a füzetek pedig nem mindig segítenek a helyzeten. A Summit: The Board Game esetében viszont mindez egy egészen különleges élménnyel társul, és ami a másik két játékban erősen hiányzik, az itt vastagon megvan, ez pedig a flow. Szinte érzem játék közben a fagyos szeleket, a havat a talpam alatt, és mindez még a fura illusztráció mellett is átjön, amit bár sokan nem szeretnek, de nálam betalált az egyszerűségével és letisztultáságval. Jók a háromszög alakú lapkák, egyúttal pedig az útépítés, a tárgyhasználat, a karma-rendszer is olyan plusz, ami sokat hozzáad a teljes összképhez. Ez tényleg egy túlélő túra, aminél nagyon sok múlik mind a szerencsén, mind a lehetőségeken és képességeken, így kihívás is van benne, ahogy izgalom is, de nem kevés. Nem egy könnyed filler, de nem is egy túlkomplikált stratégiai játék, szóval nem kell hozzá profi gamernek lenni. Tematikája azonban nagyon erős, avagy, akit ez izgat, maga a hegymászós kaland, az kifejezetten jó lóra tehet a megvásárlásával, mégha nem is olcsó csomagról van szó. A komponensek jó minőségűek, ahogy a jelzők és kártyák is.
Az Inside Up Games tehát egy olyan kiadó, melynek játékaira, avagy Conor alkotásaira érdemes odafigyelni. Leginkább még a Kickstarter-kampány időszaka alatt, hiszen utólag talán túlárazottnak tűnhetnek a saját kiadású társasok, de a gyűjtés során minden esetben csak a végső összeg töredékét kellett kifizetni. A három játék közül egyikről sem beszélnék le senkit, mindegyik más összetevő/elem miatt érdekes, de a kedvencem mindenképpen a többihez képest jóval komolyabb, kidolgozottabb és egyedibb Summit: The Board Game, amit magas ára ellenére is tudok ajánlani az érdeklődőknek. Kicsit kaotikus, vannak kisebb hibái, illetve 3-4 játékossal az igazi, de hegymászós és túlélős témájával nagyon be tud találni, ami igazán üde szinfoljtává teszi a felhozatalnak.
