A csapat már órák óta keresi a kiutat a labirintusból. A folyosók formája, elrendezése a barlang szilárd kőzete ellenére úgy változik, mintha csak puha agyagból lennének. Az egyik teremben egy közömbös, humanoid teknősbékára bukkannak, amely szoprán hangon operákat énekel. A szomszédos teremben egy ládába botlanak, melybe bármely behelyezett tárgy egy villanást követően öntudatra ébred és beszélni kezd. Három társuk veszett már oda az expedíció során, két újjal találkoztak, akik maguk sem tudják, pontosan mióta kóvályoghatnak a mélyben, értékes arcanumok után kutatva. Csak egy újabb átlagos kaland az Into the Odd szürreális világában.
Az Into the Odd eredeti, 2014-es kiadása valóságos indie siker volt. Hihetetlenül, már-már végtelenségig leegyszerűsített szabályrendszerrel rendelkezett, és talán az egyik leggyorsabb, asztali szerepjátékban látott karaktergenerátorral, mellyel mindössze egy perc alatt össze lehet dobni egy új hőst, mely belevághat az Ipari Bástyavidék, és az alatta húzódó, folyamatosan változó föld alatti járatrendszer felfedezésébe. Az Into the Odd fókusza nem a harc (melyet a játékosoknak minden esetben érdemesebb inkább elkerülni), és nem is diplomácia vagy lopakodás, hanem a színtiszta felfedezés, egy olyan világban, melyet mintha Lovecraft kozmikus rettenetéből dolgoztak volna át folyamatos abszintmámorban lebegő szürrealisták. A játékvilág középpontjában az arcanumok állnak, amik ismeretlen eredetű, különböző méretű és ritkaságú misztikus objektumok, melyekből a szabálykönyv igen tisztes listát tartalmaz, de azok alapján a mesélő is bátran előrukkolhat saját kombinációkkal. Kis túlzással lehetetlen olyan arcanumot megálmodni, amely túl bizarr vagy furcsa lenne. Ember-ló hibridektől hemzsegő ősi kripta, melynek mélyén egy terembe lépve a karakterek saját negatív énjükké változnak; egy fordított, a föld mélyébe nyúló torony, melynek alján egy hatalmas gépezet a levágott testrészekért cserébe bármilyen kérdésre pontos választ ad; egy pergamen, ami illusztrációvá változtatva csapdába ejti olvasóit. És ez csak néhány példa volt.
Halandó kalandorok egy furcsa világban
Ahogy azt fent is említettem, az Into the Odd tulajdonképpen kimeríti a rules lite fogalmát. A karakterek három alaptulajdonsággal, életerővel és felszerelésekkel rendelkeznek. A harcrendszer során nincs semmiféle mentődobás, a fegyverek mindig találnak, a páncélok mindig felfogják a sérülést. Hacsak a történet nem indokolja másképp, a játékosok mindig a szörnyek és NPC-k előtt lépnek, tetszőleges sorrendben, esélyeik növelése érdekében pedig felbérelhető, utasítható társakat vihetnek magukkal kalandjaikra. A szabályok már-már olyan érzetet keltenek, mintha Powell úgy akart volna szerepjátékot tervezni, hogy a lehető legkevesebb időt és figyelmet kelljen a szabályrendszer kidolgozására fordítania. Megkockáztatom, még azok a házi kotyvasztású rendszerek is komplexebbek, amiket kísérletező kedvű társaságoknál, bármiféle konkrét szabálykönyv nélkül láttam összedobva. Maga a kötet is ezt a letisztultságot követi: Johan Nohr zseniális, szürrealista illusztrációi puritán, fehér oldalakon fogja közre az egyszerű, lényegretörő leírásokat, táblázatokat.
A letisztultság és az egyszerűsítés viszont bizonyos esetekben hátrány is lehet. Egyrészt egy hivatalos karakterlapot eléggé hiányoltam a kötetből, mivel a mezei lapra/cetlikre jegyzetelés (még ha a térképek felépítése és szimulálása így is működik) kissé ellenkezik az amúgy gyönyörű prezentációval. Másrészt a szabályrendszer egy jelentős része a karaktereket brutális fogyóeszközként kezeli, ám bizonyos fejezetek aztán mégis kitérnek olyan elemekre, hogy egy sikeres expedíciót követően a játékos karakterek reputációja hogyan változik a Bástya nevezetű, hatalmas, ipari rémálomvárosban, hogyan indíthatnak a profitjukból vállalkozást, és vehetnek akár hajókat is. Nem bántam volna az amúgy remek mintajátékon felül pár példát a narratív körítésre, a mellékelt, terjedelmes kalandmodulban mintát a felvezetésre, illetve a kötet végére került, Oddpendium névre keresztelt táblázatgyűjtemény és generátorrendszer használatára.
Ezt leszámítva azonban elégedett voltam az Into the Odd-dal. Gyönyörű, hangulatos, a szó legszorosabb értelmében furcsa szerepjáték, mely garantáltan szerezni fog pár felkavaró, szürreális és emlékezetes pillanatot a csapat számára. Még az igen liberális rules lite világon belül is különösen könnyű bevonni vele olyanokat, akik idegenkedtek a tipikus szerepjáték világoktól és szabályrendszerektől.
(A tesztpéldányt a Free League Publishing biztosította, a játékhoz angol nyelvtudás szükséges.)
