Szinte hihetetlen, hogy alig két év kellett csak ahhoz, hogy lepörögjön a Nyugati királyság-trilógia. Shem Phillips és S J Macdonald játéksorozata már első epizódjával mély nyomot hagyott maga után, elegáns újításaival kavarva meg a munkáslehelyezős játékok állóvizét, hogy azt egy olyan folytatás kövesse, amely egyazon világban, javarészt ugyanazon játékelemekkel és ikonográfiával mesél el egy másik, elődjénél összetettebb, mélyebb és komplexebb játékmenettel rendelkező történetet. Egy ilyen váratlan fordulat után pedig már szinte elkerülhetetlen volt, hogy ne térjen le erről az ösvényről az utolsó, harmadik fejezet sem, mindent bedobva egy az elődei hírnevéhez és sikeréhez felérő búcsúhoz!
A nyugati királyság várgrófjai
- Kiadó és partner: Reflexshop
- Tarsasjatekok.com adatlap
- Típus: kompetitív/kooperatív
- Játékosok száma: 1-4
- Játékidő: átlagosan 60-90 perc
- Korcsoport: 12+
- Nehézség: 3,63/5
- Ára: a kiadó webshopjából 12 990 forint
Ez a „minden” jelen esetben pedig az eddig használt játékmechanikákat jelenti, plusz még egy párat. Ennek köszönhetően A nyugati királyság várgrófjai sok szempontból még a Lovagoknál is összetettebb. Például munkásokat kell lehelyezni, akciómezőket használni, paklit építeni az akció végrehajtását „engedélyező” városlakókkal, akciósort felépíteni ugyanezen kártyákból, bekerült egy rondella, a címadó várgróffal pedig célirányosan és relatíve kötötten kell mozogni a központi játéktáblán, és még munkásokat is kell küldeni a tábla közepén található, három szintből álló kastélyba. Azaz bőven van mit tenni és bőven van lehetőség.
Emiatt alapvetően két nagyobb játéktéren kell párhuzamosan tevékenykedni, melyek szoros kapcsolatban állnak egymással. A teendők zöme a saját játékostáblán zajlik: ide kell lerakosgatni a megszerzett kártyákat, itt kell követni a nagy segítséget nyújtó akciósorrendet, innen kell lerakni a központi táblára a felépített épületeket, és itt kell vezetni a korábbi játékokból ismerős erény- és vesztegetés-szintet.
Az uralkodás nehézsége
Minden egyes forduló több fázisra oszlik, és ezek kötött sorrendben követik egymást. Elsőként mindig kártyát kell használni: ennek során a három rendelkezésre álló slot balszélső mezőjére kell egy lapot lehelyezni a kézben tartottak közül, az utolsó, harmadik kártyát a tábla mellé rakva, a többit jobbra mozgatva. Bizonyos kártyák távozó hatással is rendelkeznek, amely ilyenkor aktiválódik: ez biztosíthat extra nyersanyagot, új lapot és számos egyéb dolgot. Ezt követően kell mozogni a központi játéktáblán a várgróf figurával, pontosan annyi mezőt (legalább), amennyi a lerakott kártya ezüstköltsége. A mozgás során egyrészt csak az óramutatónak megfelelően lehet haladni, másrészt kötelezően követni kell a térképen található nyilakat, így hátrafelé nem lehet közlekedni, egy ezüstpénz befizetésével azonban növelhető a távolság, sőt akár teljesen körbe is lehet érni.
Miért van erre szükség? Azért, mert elsősorban a várgróf helyzete határozza meg azt, hogy az ezt követő elsődleges akciófázis során mely akció hajtható végre. Ez lehet kereskedés (elsősorban pénz- és nyersanyagszerzést jelent), építkezés, munkás lehelyezése a központi várba, vagy kézirat másolása. Az akció végrehajtásához viszont városlakókra, azaz kártyalapra van szükség. Az ezen található ikon és a várgróf helyzete alapján lehet végrehajtani a fentiek valamelyikét. A térkép két sávra osztható: a felsőn lehet kereskedni és építkezni, az alsón pedig munkást lehelyezni és kéziratot másolni.
Az építkezés miért hasznos? Mert mind azonnali, mind permanens extrát biztosít. Utóbbi lehet például a kézlimit növelése, a városlakók elbocsátási költségének csökkentése vagy egy adott akcióikon folyamatos biztosítása, a kéziratról pedig ugyanez mondható el, csak éppen a játék végén, a győzelmi pontok esetében brutális mennyiséget lehet velük összeszedni. Négy különböző színű kézirat létezik, és ezek kiértékelése elsősorban szettek alapján történik, így aki a lehető legtöbb (elsősorban különböző) fajtájút harácsolja össze, megalapozhatja a győzelmét.
Ugyanez viszont elmondható a Várgrófok talán legkülönlegesebb helyszínéről, a kastélyról is, amely egy sallangmentes, mégis nagyszerűen festő, a táblából jócskán kidomborodó, háromszintes műanyag makettként várja az odaérkező munkásokat. Természetesen ez is cikkelyekre oszlik, és ha sikerül az első szint valamelyikén legalább 3 munkást lehelyezni, úgy robbanásszerű effektus következik be: egy munkás egy szinttel feljebb ugrik és egy azonnali extrát biztosít, két hátramaradt társa pedig két különböző irányba mozdul egyet. Ez azt jelenti, hogy a későbbi körök során lerakott munkásokkal el lehet kezdeni halmozni ezt a részt, és elegendő számú munkás birtokában valóságos láncreakciót indítunk be. A végső értékelésnél az ide helyezett munkások darabszáma és az általuk elfoglalt szintek számítanak – a legtöbbet értelemszerűen a csúcs hozza, de a menet közben bezsákolt jutalmak már a játék alatt is hatalmas előnyhöz tudnak juttatni.
Az általános akciókat követően jön a toborzás, melynek során a várgróffal szomszédos városlakókártya vásárolható meg (ezzel bővítve a paklit), végül pedig az az ütközés következik, amely teljesen új csavart ad a jól ismert erényrendszernek. A játék folyamán két korongot kell mozgatni a saját játéktáblán: az erényt jobbról balra, a veszteséget pedig balról jobbra. Amikor ezen kettő találkozik, ütközés következik be. Ilyenkor több mindent kell tenni: ezek közül a legfontosabb az erény- és veszteségjelző aktuális pozíciója alapján kiosztani a megfelelő játékelemeket. Az ütközést végrehajtó játékos esetében ez szinte mindig pénzt, adósság- és/vagy okiratkártya megszerzését jelenti, a többi játékos pedig az éppen aktív bűnözők fényében mozgatja az erény- vagy a veszteségjelzőjét.
Ebből is, abból is
Az adósságkártya ismerős lehet a korábbi részekből, amely itt is negatív győzelmi pontot ad annak törlesztéséig. Az okirat ezzel szemben már alapból egy győzelmet biztosít, átfordításával ezen szám háromra növelhető. Értelemszerűen a cél mindkét kártya esetében azok átfordítása, hiszen ez is komoly kihatással van a győzelmi pontokra. Ráadásul a játék végét az váltja ki, ha a rendelkezésre álló adósság- vagy okiratkártyák paklija elfogy: ekkor még lemegy egy forduló, majd következhet a végső kiértékelés. Itt számítanak a megépített épületek, a kastélyban levő munkások, a lemásolt kéziratok, az uralkodó- illetve papkártyák, a kifizetetlen adósságok és a megszerzett, átfordított iratok, valamint a szegénység- vagy gazdaságkártya, ha ezek egyike felfedésre került.
A nyugati királyság várgrófjai sok szempontból a sorozat csúcsa: rendkívül elegánsan fűz egybe számos mechanizmust, a szettgyűjtéstől kezdve a pakliépítésen át egészen a rondelláig, és teszi mindezt úgy, hogy ezen komplexitás nem az élmény rovására megy, sőt. A sorozatra a kezdetek óta jellemző fantasztikus ikonográfiája, átgondolt és sallangmentes játéktáblája, a fázisokon végigvezető struktúrája okán gyakorlatilag játszatja magát, a korábbi részek ismeretében pedig különösen lenyűgöző, hogy nemcsak az építőkockákat, de a hozzá kapcsolódó tematikus elemeket is milyen remekül sikerült továbbcipelni és továbbgondolni. A királyságok körül forgó történet ugyan még nem ért véget (hiszen a Lovagok kiegészítője még készül, a Várgrófok bővítése pedig szintén elkerülhetetlennek tűnik), de az biztos, hogy ennél jobb zárófejezetet kívánni sem lehetett volna, és maradandó emléknek nem csupán az asztalokon létrejövő birodalmak számítanak, de a társasjáték világában mély nyomot hagyó trilógia is.
A nyugati királyság krónikái
- Kiadó és partner: Reflexshop
- Tarsasjatekok.com adatlap
- Típus: kompetitív/kooperatív
- Játékosok száma: 2-6
- Játékidő: átlagosan 60-240 perc
- Korcsoport: 12+
- Ára: a kiadó webshopjából 7990 forint
A trilógia záróakkordjával párhuzamosan ugyanakkor érkezett egy újabb Nyugati királyság-építőkocka. A nyugati királyság krónikái ugyanakkor nem egy új játék vagy egy hagyományos értelemben vett kiegészítő, hanem egy olyan bővítmény, mellyel egy kampány alá lehet terelni mind a három játékot, vagy kooperatív módba kapcsolni azokat, közös erővel küzdve meg egy-egy központi ellenféllel. Ez a megoldás nem ismeretlen a Shem Phillips-játékok esetében, hiszen első trilógiája, az Északi-tengerek is megkapta a maga összekötő csomagját, azonban a mostani érezhetően kidolgozottabb, átgondoltabb és tartalmasabb is.
A kompetitív mód során egymás után, az Építőmesterekkel kezdve kell végigjátszani mind a három epizódot, amit egy új központi kódextábla köt össze. Ennek bal felére köteteket kell helyezni: ezek olyan kártyák, melyek mindegyikén az adott játékhoz kapcsolódó feladat van. Ez az Építőmesterek esetében lehet mondjuk 5 kifizetetlen adósságkártya megszerzése, a 14-es erényszint elérése, míg mondjuk a Lovagoknál 1 királyi parancs teljesítése, esetleg 5 felfogadott városlakó. A feltétel teljesítését követően mindig jutalom jár (adósság kikerülése 2 ezüsttel, netán a papkártyák költségének csökkentése). A megszerzett extrák, lapok a következő játékban nyújtanak előnyt: tehát az Építőmesterek kódexei a Lovagokban, a Lovagoké pedig a Várgrófokban. A Krónikák megnyeréséhez több kötetet kell összeszedni az ellenfeleknél, hiszen az nyer, aki a játék végén a legtöbb kötethez jut. Ráadásul a köteteken úgynevezett címerek is találhatók: ez szett alapon működik, aki tehát egy fajtából több (a darabszám a játékosszámtól függ) címert megszerez, további kötetekhez juthat. Ez a kampány mód elég nagy időbefektetést igényel, ugyanakkor rendkívül jól foglalja keretbe a tematikailag összeillő játékokat, és új taktikázási lehetőséget is biztosít.
Természetesen a másik opció, a kooperatív mód sem rövidebb, sőt. Ennek során gyakorlatilag magával a királlyal, egész pontosan az őt képviselő aktuális hűbérúrral kell összecsapni. Az Építőmesterek esetében ez egy olyan gazembert jelent, aki a játékosok fordulóját követően tervkártyák segítségével köp a levesbe, méghozzá nem is kicsit. Elfogja a munkásokat (vagy akár végleg ki is ejti azokat), csökkentheti az erényszintet, vagy meggyorsítja a játékot és idő előtt hozza el annak végét. Nyerni csak úgy lehet, ha a csapat összpontszáma magasabb, mint a hűbérúré.
A Lovagok során egy olyan hűbérúr okoz bosszúságot, aki bármi áron végrehajtja a király utasításait. A dobozban ehhez elsősorban új királyi parancskártyák és hűbérúrmunkás jelölők találhatók, sőt megjelenik egy teljesen új sáv, a becsület is, melyen az erényhez hasonlóan lehet felfelé és lefelé is mozogni. A legnagyobb kivívást a hűbérúr fenyegetései jelentik: ezek olyan kártyák, melyekre a hűbérúr munkásokat pakol, és ha ezeket nem sikerül időben eltávolítani, annak mindig komoly negatív következménye van – elsősorban a becsület- és/vagy az erényszint csökkenése, vagy egyéb hátráltató tényező.
Nem jobb a helyzet a Várgrófok esetében sem, az ottani királyi küldönc előszeretettel golyózza ki a munkásokat a várból, sőt megbolondítja az alapszabályt is azáltal, hogy engedélyezi a munkások lehelyezését a váron kívülre. Ez azonban nem móka és kacagás, mivel ha egy mezőn legalább 1 hűbérmunkás található, akkor az azzal szomszédos városlakókártyát el kell bocsátani. Ez pedig eléggé megkeserítheti minden játékos életét, leredukálva a felbérlési lehetőségeket, felgyorsítva a játékot.
A nyugati királyság krónikái egy kifejezetten tartalmas bővítmény: meglepő, hogy mennyire kevés játékelemmel is milyen sokat ad a játékhoz, hiszen nem csupán keretbe foglalja a három epizódot, de teljesen új stratégia kialakítására kötelez, függetlenül attól, hogy a kooperatív vagy a kompetitív módról beszélünk. Utóbbi ugyanakkor talán jobb is, mint az össznépi hajhúzás: a hűbérurak komoly kihívást nyújtanak, a játékmenet pedig a kisebb módosításokkal tökéletesen működik úgy is, ha össze kell dolgozni, és nem egymás tyúkszemére lépni. Azt az aktuális hűbérúr épp elégszer megteszi.
