A Dungeonology kicsit máshogy áll hozzá a dungeon crawler műfajhoz: ezúttal nem a szó szoros értelmében harcolunk a katakombák lakóival (melyekből odalenn amúgy sem kószál olyan sok), hanem jobbára igyekszünk egymás orra alá borsot törni. A történet szerint egyetemünk dékánja helyére új vezetőt keresnek, és a jelöltek, azaz a játékosok közül csak az kaphatja meg a címet, aki a legjobb tézist nyújtja be egy rég elfeledett civilizációról. Ehhez pedig alá kell merülnünk a katakombákba, közben fel is derítve, és lehetőleg minél előbb, kellő alapossággal és a többieknél sikeresebben kifosztva.
Dungeonology: The Expedition
- Kiadó és partner: Ludus Magnus Studio
- Tarsasjatekok.com adatlap
- ípus: kompetitív
- Játékosok száma: 2-4 fő
- Játékidő: átlagosan 40-120 perc
- Korcsoport: 14+
- Nehézség: 3,22/5
- Ára: a kiadó honlapjáról 69 euró, nagyjából 26 500 forint
Ami rögtön szembeötlik az a tálalás, és ahogy az a Ludus Magnus játékaira jellemző, ebben az esetben is elsőrangú: a miniatűrök, az artwork, és minden más igazán fantasztikusan fest, és mind egy szálig remek minőséget képvisel. Az ember az alkatrészek után a szabálykönyvvel ismerkedik meg, ez utóbbit illetően viszont már felemásak az érzéseim. A füzet rögtön az elején jól áttekinthető módon, grafikával kiegészítve elmagyarázza a játék menetét, utána viszont olyannyira szétaprózva és tördelve adja át a lényeget, hogy az egész sokkal de sokkal bonyolultabbnak tűnik annál, mint amilyen valójában. Persze akad egy halom ikon és apróság, melyek miatt eleinte még felcsapjuk, de amint összeállt a kép, egyre érthetetlenebbé válik, hogy mire fel volt ez a hajcihő.
Harc az információért
A játék előkészületekor karaktert választunk, és eldöntjük, hogy a főellenségkártyák közül melyiket és annak mely oldalát szeretnénk használni. Továbbá a riadókártyával és egy pánikkártyával beállítjuk a nehézségi szintet, ez alapján töltjük fel az egyetem-zsákot diákokkal; végül titkosan meghatározzuk, hogy mely civilizáció lakja a labirintust. A civilizáció mind közül tán a legfontosabb: az információkockák értékét módosítja, valamint meghatározza a pontszámot, melyet a győzelem érdekében a játék végén meg kell haladnunk. Az oda vezető út igazából nem bonyolult, a kezdőmezőről indulva apránként helyezzük le az újabb területlapkákat, melyek különféle hatásokat és a már említett színes kockákat rejtik. Az egyes mezőkre lépve végrehajtjuk a belépéskor kötelező hatásokat, majd ha befejeztük a mozgást, még egy akcióra van lehetőségünk, ami általában lehetővé teszi, hogy kockát szerezzünk a tábláról, vagy a közelünkben levő játékosoktól.
Az információ-kockák megszerzéséhez kártyákat kell kijátszanunk egy meghatározott célszám ellen (ez a lopakodás-próba), ezekkel szemben ellenfeleink további kártyákat dobhatnak be, végül erre tudunk még egyszer reagálni. De hogy ne legyen olyan egyszerű a döntés, minden kártya három részre tagolható: van egy számértéke, ami a lopakodás-próbához kell; a többségnek van egy fő hatása is, melyet a mozgás vagy az akciófázis során használhatunk; és lehet másodlagos hatása, melyet a legtöbb esetben a lopakodás-próba ellenében, vagy a másodszori támogatására játszhatunk ki. Kicsit fűszerezi még a helyzetet, hogy vannak még diákjaink is, akiknek a kis meeple-jeit az egyes kártyák kijátszásához vagy az egyetem-zsákból kell kihúzni vagy személyes készletünkből feláldozni, ők gyakorlatilag egyfajta valutának tekinthetők. Ha viszont egyszer piros diákot (omega diákszövetség) rántanánk elő a zsákból, akkor egyrészt emelkedik a riadószint, másrészt húzunk egy balszerencse-kártyát is, amitől megszabadulni csak pihenéssel lehet, ehhez viszont vissza kell totyognunk az alaptáborba.
Lehetőségeinket és készleteinket alapvetően karakterlapunk határozza meg, ezen olvashatjuk le, hogy mennyit léphetünk, legfeljebb hány kocka felvételével próbálkozhatunk, milyen extra képességgel rendelkezünk, hány lapot tarthatunk a kezünkben, mennyi kábulásjelző begyűjtése után vagyunk kénytelenek visszatérni a kezdőlapkára, és milyen kockák birtokában nézhetjük meg a mindent eldöntő civilizáció-kártyát. A játék kétféleképpen érhet véget: túl sok Omega-diákot húzunk ki, vagy pedig valamelyik játékos úgy dönt, hogy befejezi a játékot. Mindkét esetben életbe lép a pánik-kártya, mely alaposan megkavarja az addig megszokott játékmenetet, és az utolsó köröket kegyetlen versenyfutássá változtatja.
Labirintusfelfedező készlet
A Dungeonology: The Expedition alapdoboza mellé egy kisebb halom kiegészítőt is kaptunk kipróbálásra. Az Unruly Students, az Erasmus, a Triple Threat kisebb arpróságokat ad a játékhoz (főellenségek, új jelöltek és diákok), míg a Leonardo’s Workshop teljesen új játéklapkákkal és főellenséggel bővíti ki az amúgy tartalmilag relatíve karcsúnak nevezhető alapjátékot. Ezen felül léteznek még más kiegészítők, és minden bizonnyal tervben van a további bővítés is – a Ludus Magnusnál jelemzően semmi sem áll meg egyetlen játéknál, minden IP-jüket tovább bővítik –, ezzel pedig részben el is mondtam, hogy mi a baj a társassal. Az alapverzió felhozatala és változatossága hagy némi kívánnivalót maga után, két-három játék után már nem sok újdonságot tartogat. Szinte ordít azután, hogy a kiegészítőkre is lecsapjon az ember, ami a Kickstarter-támogatóknak persze jó, mert valószínűleg alaposan felpakoltak. Aki készen áll mélyen elmerülni a világában, nem árt, ha lelkileg is felkészül arra, hogy ezt meg azt még érdemes hozzávásárolni a változatosság kedvéért.
Maga a játékmenet végső soron annyiban összesűríthető, hogy felderítünk, próbát teszünk, ebbe a többiek vagy belekavarnak vagy nem, aki pedig a legtöbb pontot gyűjti (a leghamarabb), az nyer. Oké, ez így erősen sarkított, mert közben el kell döntenünk, hogy a kártyák mely képességét használjuk és mikor; illetve az is dilemmához vezethet hogy mikor szóljunk bele a többiek dolgába, mivel a mások körében elhasznált lapok miatt a saját akcióinkra marad kisebb mozgásterünk. Ahogyan az sem mindegy, hogy mely mezőket ejtjük útba, hiszen hatásaikkal alaposan borsot törhetünk ellenfeleink orra alá, vagy ha óvatlanok vagyunk, akkor a magunk dolgát nehezíthetjük. Összességében nem mondanám, hogy rossz játék a Dungeonology, de viszonylag hamar kiismerhető, és kicsit többnek szeretne látszani, mint ami valójában. Konfrontatív és erősen interaktív jellege miatt pedig csak azoknak a társaságoknak ajánlhatom jó szívvel, akik képesek helyén kezelni az apróbb szemétkedéseket, kiszúrásokat.
(A tesztpéldányt köszönjük partnerünknek, a Ludus Magnus Stuidionak! A játék szabályainak és kártyáinak megértéséhez angol nyelvtudás elengedhetetlen, rajongói fordításról nincs tudomásunk)
