Tényleg nehéz újat mutatni, legyen szó filmről, regényről, videojátékról vagy társasról. Nehéz, de azért nem lehetetlen. És bár utóbbi kategóriában minden évben felbukkannak olyan új fejlesztések, melyek némileg felkavarják az állóvizet, azért a legtöbb friss megjelenés egy másik, már létező és bejáratott receptet variál meg, egészít ki, hogy ezzel mutasson valami újat. Felesleges volna azt állítani, hogy a Horrible Guild (a csapat egyébként remek címekkel rendelkezik) 2018-as, Kickstarterre vitt horror projektje, az Alone lenne a zsáner úttörője és megreformálója, hiszen számos bevált eszközzel él, de még emellett is elmondhatom, hogy a történetnek és megvalósításnak utánaolvasva komolyan felkaptam a fejem. Mert bár a hagyományos értelmében ez is egy dungeon crawler, aminél jó és gonosz szerepkörben feszülnek egymásnak az eltérő célokból fakadó ellentétek, azért ezúttal több olyan mechanika is akad, ami, ha nem is teljesen, de kicsit a feje tetejére állítja a bevált formulákat.
Alone
- Kiadó: Horrible Guild
- Tarsasjatekok.com adatlap: https://tarsasjatekok.com/tarsasjatek/alone-2016
- Típus: kompetitív
- Játékosok száma: 2-4 fő
- Játékidő: átlagosan 60-120 perc
- Korcsoport: 14+
- Nehézség: 3.29/5
- Ár: 70 euró (nagyjából 25 000 Ft) az alapjáték, a kiegészítők 15-25 euróért (5300-8800 Ft) kaphatók
2417-et írunk, ahogy pedig sejteni lehet, a különböző technológiákkal sikeresen meghódítottuk az űrt. De a legnagyobb áttörtést az ORCS hozta, amivel lényegében csillagkapukat sikerült létrehozni, ezzel sokkal nagyobb távolságokba eljutva, új planétákat megismerve. Mindeközben rivalizálás alakult ki a különböző csoportosulások között, ezzel együtt kijutva a naprendszeren túlra, ahol az egymásra rálicitáló felek soha nem látott bolygókat hódítottak meg az elérhető nyersanyagokért. Az űr ezen távoli részében szenved balesetet az OICS Bravery, a Külső India Társaság hajója, melynek egyik utasa ezt követően egyedül találja magát az idegen vidék egy kihalt kolóniáján, ahol a sötétben csak a rettegés vár rá, miközben útnak indul, hogy megkeresse a legénység többi tagját.
Tipikus túlélőhorror, sci-fi-horror felütés, amiből semmi jó nem származhat, legalábbis a főszereplő szemszögéből, és ez így van most is. Merthogy válasszuk a Brit pilótát, Jen Millert, a portugál-koreai orvost, Dr. Gwansun Costát, az amerikai mérnököt, Carlos Torrest, vagy éppen honfitársát, a kapitányt, Sarah Kinget, a lényeg ugyanaz lesz. Végigjátszani mind a 12 küldetést, ami sorban haladva, mindig csak egy szereplőt bevetve vezet el a végső győzelemhez. Választást mondtam? Igazából ez csak lényegében igaz, hiszen a fejezetek adott hőst kívánnak meg, viszont egy több fős társaságban mindenki dönthet róla, melyik karakter bőrébe bújna, így melyik 3 misszót szeretné lejátszani. Ha viszont egy hős van egy küldetéshez rendelve, akkor addig mit csinálnak a többiek? Drukkolnak? Nem egészen. Az Alone ugyanis erősen épít a narratívára, ebben és sok más dologban idomulva a klasszikus dungeon crawlerekhez, avagy a sztori elején mindig egy kis történetet olvasunk fel a kampányfüzetből, ami megteremti a hangulatot, majd összecsaphatnak a felek. Ebben az esetben azonban az erőviszonyok kicsit felborulnak, elvégre, ahogyan említettem, a hős karakter(eke)t irányítva csak egyetlen játékos indul neki a sötét helyszínek felfedezésének, míg a túloldalon 1-3 játékos tesz meg mindent azért, hogy elbukjon küldetése során.
Egyedül… a sötétben
Kiszúrás, annyi szent, bár a nehézség is ehhez a mechanikához lett belőve, avagy a jó oldalon álló játékos több szempontból is jó esélyekkel indul, még ha folyamatos is a suspense és a túlerő. Utóbbi kapcsán mondom a következő izgalmas és jó hírt: az Alone ízig-vérig túlélőhorror, mintha csak egy nem hivatalos Dead Space-feldolgozásról lenne szó. A gonosz oldal sztárjai a szcenáriónak megfelelően, egy paraván mögé bújva berendezkednek a két tetszőlegesen elrendezhető játéktáblán, amit csak ők látnak, feltöltve azt a fontosabb pontokkal és jellemzőkkel, majd ha már mindenki felkészült, kezdődhet a felfedezés.
És a felfedezést, kutatást itt szó szerint tessék érteni. A meglehetősen tartalmas dobozban a mindenféle tokenek, kártyák és jelölők mellett ott a széthajtogatható karaktertábla, amire a jellemző tulajdonságok és készletek kerülnek, majd a játékos a megfelelő minivel elindul a modulárisan összeilleszthető folyosók és szobák között, hogy teljesítse elsődleges és másodlagos feladatait. A legjobb móka az egészben, hogy ő nem láthatja a teljes helyszínt, azt csak ellenfelei ismerik, így előtte mindig azok a területek válnak láthatóvá, amiken éppen tartózkodik, amiket egy-egy lámpával megvilágít, valamint, amiről felszerelésének hála információja van. Minden más viszont talány. Még az is, hogy egy lezárt ajtó mögött mi leselkedik rá, így meglehetősen frusztrálóvá téve a kalandozást. Márpedig lehet, hogy a következő teremben kultisták várják érkezését, vagy olyan iszonyatos teremtmények, amilyenekről még csak nem is hallott(unk).
Nem utolsó sorban még két igen fontos tényező miatt nem lehet figyelmen kívül hagyni az Alone különleges egyéniségét… az egyik a túlélőhorror alap további erősítése. Nem lövöldözhetjük át a teljes kampányt, mivel minden limitáltan áll rendelkezésre, a harcok pedig kockadobással zajlanak, ellenben a fényforrás ilyenkor is sokat segíthet. Emellett nemcsak az életerőnk számít, hanem az ép elménk is, szóval vigyáznunk kell a gonosz játékosok minden egyes támadására és cseljére, amivel kizökkentenének minket hidegvérű nyugalmunkból. Mert tényleges akcióra a hősnek van csak lehetősége, a többiek pedig kártyák kijátszásával próbálnak bevetni mindent, amit lehet. Szörnyeket mozgatva vagy levéve a pályáról, hogy egy másik lény ezzel előnyhöz jusson, újabb ellenfeleket bevetve, lekapcsolva a lámpákat, ezzel teljes sötétségbe borítva a területet… mindent kis tokenek és ikonok jeleznek és mutatnak, hogy mindenki számon tarthassa a történéseket, amikből van bőven, így nem is véletlen a BGG 3.29-es nehézségi jelzője.
Tovább is van…
Ha mindez nem lenne elég, akkor ott vannak a Kickstarter-exkluzív kiegészítőn túl a további bővítmények. A 15 eurós Alpha Expansion például pár új hőst, szörnyet, robotot, kártyát kínál, míg a 25 eurós Deep Expansion már sokkal izgalmasabb és tartalmasabb. Ebben három hőst is kapunk, kártyákkal és minikkel, valamint négy főellenfelet és missziókat, továbbá néhány speciális szabály az interakciót is megnöveli a környezettel szemben. De a legjobb a szintén 25 eurós Avatar Expansion, ami a minivel és kártyákkal érkező két új hősön túl öt avatárt és hozzájuk tartozó kártyát dob a csomagba. Hogy mik azok az avatárok? Nos, velük már a gonosz játékosok is megjelenhetnek a területen, ezzel egészen új kihívások elé állítva a hőst. Aggódni azért nem kell, hiszen ő sem marad hoppon, elvégre az avatárok támadásaitól egyre ellenállóbbá válva veszi fel a harcot ellenfeleivel szemben.
Ezt éld túl!
Jól hangzik a recept? Mi az, hogy! Ráadásul erős túlzással akár legacy-lightnak is mondhatnánk a játékot, mert bár nem fejlődik, igazából nem kerülnek elő olyan eszközök, amiket még nem ismerünk, de az ellenséges setup lényegében mindig rejtve marad, ahogy a túloldalon sem sejthetik előre biztosan a hős lépéseit, ezzel pedig egy olyan élmény születik, ami általánosságban képes a folyamatos megújulásra. Ha minden egyes fejezetet alapul veszünk 15-20 óra biztosan van az Alone-ban, de változó társasággal és szereposztással ez még jobban kitoldható, ha pedig esetleg valaki unná a banánt, akkor még mindig be lehet vetni a kiegészítőket, amik alaposan feldobják az élményt. A doboz éppen úgy szépen dizájnolt, mint lényegében minden egyes összetevő, a minik és a kártyák kimondottan jól néznek ki, és bár a területlapkák elég sötétek, ez illik is ehhez a műfajhoz, a témához. Külön tetszik az ötlet, hogy mindegyik kétoldalú, így attól függően válthatunk egyik pillanatról a másikra, hogy sikerül-e valamilyen fényforrást használni, nem mellesleg az egész rendszer elég kiforrott, nagyjából balanszolt, kimondottan szórakoztató.
Nagyjából balanszolt, igen, és nem véletlenül fogalmaztam így. Az ideális ugyanis az 1v1 vagy 1v2 felállás. Nem azért, mert 1v3-nál a hősnek már esélye sincs, hanem inkább azért, mert a paraván kicsi a három főnek, ráadásul a játékmenet sem lesz elég pörgős, ha a hős lépéseinek megfelelően hárman próbálják egymást beérni a sok kis csínnyel és gonoszkodással, elvégre lényegében jelbeszéddel megy közöttük a kommunikáció, hogy ellenfelük ne neszelje meg, mire készülnek. Megvalósítható, működhet, de általánosságban ez az egyik gyengesége a Horrible Guild játékának. A másik pedig, ami számomra sokkal fájdalmasabb, az annak az egyébként elképesztően igényes négy füzetnek az esetlensége, ami a dobozban található. Na, jó, a kampányfüzet rendben van. Azonban a szabályok az alap rulebookban, valamint a hősöknek és gonosz játékosoknak külön-külön elérhető füzetekben olyan formában lettek bemutatva, hogy ember legyen a talpán, aki elsőre mindent megért, kiismer és megfelelően alkalmaz. Az egyébként jól eltalált ikonokkal és mechanikákkal egy sokkal egyszerűbb és logikusabb szabálybemutatót is meg lehett volna oldani, és ahogy az interneten néztem, nem csak én érzem így, mert az Alone ellen talán legtöbbet felhozott vád ugyanez.
Mindettől függetlenül, ha sikerül túllendülni a kezdeti nehézségeken, illetve jó társaságban a felosztás is be lett lőve, a Horrible Guild játéka igazi különlegesség. Mégegyszer: nem kifejezetten újító, de egy valóban izgalmas darabja és keveréke néhány olyan zsánernek, amik már önmagukban is jól működnek. Ha elült kicsit a járványveszély, biztosan készítünk belőle unboxing videót is, mert megérdemli, a dizájnvilága és elképzelése, játékmenete nekem különösen bejött. Ez a félig lovecrafti, félig Dead Space-es (túlélő)horror pedig abszolút nyerő, ami a legfontosabb elemét adja. Hogy ajánlom-e? Naná, ráadásul ketten vagy hárman a legjobb, így nagy csapat sem kell hozzá. Az más kérdés, hogy muszáj türelmesnek és kitartónak lenni, mert az első egy-két alkalom során esélyesen fog némi gondot okozni. Utána már viszont hiába is sikoltoztok, az űrben senki nem fogja meghallani. Játsszatok sokat, valamint vigyázzatok magatokra és egymásra!
