Habár a Japán árkádokban már a hetvenes években is megtalálható volt egy olyan gépezet, amely ritmusjátéknak volt nevezhető, hivatalosan mégis 1996-ig, a PaRappa The Rapper megjelenésig kellett várni ahhoz, hogy a műfaj modern változata megszülessen. Hogy aztán ne csak egy egész konzolt határozzon meg, de egy olyan forradalmat indítson, amely jóval az ezredforduló után tetézett, mára pedig sziklaszilárd alapokon nyugszik. Pedig az idén 25. születésnapját ünneplő PaRappa the Rapper eredetileg nem is játéknak indult, jobban mondva kitalálója, a főállású zenész, Matsuura Masaya, eredetileg csak azért vágott bele, hogy ne kelljen videóklipekben szerepelnie.
I GOTTA BELIEVE
Matsuura pedig tudott egy s mást a hírnévről és a zenéről: az 1983-ban alapított Psy-S progressziv pop/rock banda élén hazájában rendkívüli sikereket ért el, napjainkig bezárólag több mint egy tucat nagylemez és számos single kötődik a nevéhez. A videóklipeket csúcsra járató MTV alapvetően változtatta meg a zenefogyasztással kapcsolatos szokásokat is: egy jelentős tömegnek már a vizuális rész is fontos volt a zene mellett, ez azonban nem passzolt minden muzsikához. Matsuura a klipek helyett inkább az ekkor épp a csúcson levő interaktív szoftverekben látott fantáziát, és nemcsak rejtőzködési, de kitörési lehetőséget is. A zenész és csapata 1994-ben, a PlayStation megjelenésének évében vágott bele a dologba, ami tökéletes időzítésnek bizonyult: a Sony ugyanis aktívan keresett minden olyan egyedi ötletet, mellyel nemcsak a gép kínálatát tudta erősíteni, de azon üzenetet is, miszerint a PlayStation más, mint a korábban megjelent konzolok.
A PaRappa the Rapper pedig más volt, mint bármi, ami korábban megjelent. Főszereplője a címadó PaRappa, egy papírvékony kutya, aki szeretné elnyerni egy Sunny Funnynak hívott, virágszerű lány kegyeit. Csakhogy ebben riválisa is akad, egy gazdag, nárcisztikus kutya, Joe Chin személyében, így az esélyei növelése érdekében felkerekedik, hogy új dolgokat elsajátítva múlja felül riválisát. Ellátogat egy dojóba, hogy megtanulja a karatézás fortélyait; beiratkozik egy autósiskolába, hogy jogosítványa legyen; megtanul tortát sütni egy főzőműsorban, de közben telieszi magát. Nem csupán PaRappa maga, de világának többi szereplője sem éppen szokványos: a karatemester például egy bajszos hagyma, az autósiskola oktatója egy jávorszarvas, míg a főzőműsör vezére egy csirke.
Ezen őrült ötletek pedig kéz a kézben jártak a PaRappa mind a mai napig egészen páratlan dizájnával. A látványvilágért felelős Rodney Greenblat egy elképesztően színes, egyedi világot álmodott meg: PaRappa eredetileg nem is kutya volt, hanem egy garnélarák, és csak menet közben nyerte el végleges formáját. Ugyanakkor ez a játékmenetről már nem volt elmondható. Az ugyanis lényegesen előbb született meg a hozzávetőlegesen két és fél éves fejlesztési ciklus során, mint a történet vagy a téma, és két rendkívül egyszerű elemre épült: egy ritmusra, amit követve a képernyő felső részén található gombokat kell megnyomni, valamint a dalszövegre, amely a gombnyomás sikerességétől függő tempóval és összeszedettséggel szólal meg. Ha nem sikerül megtalálni a ritmust, PaRappa teljesítményértékelése folyamatosan romlik, míg el nem bukja, és újra nem kezdi az elejétől – siker esetén pedig jöhet a következő szám és a sztori következő fejezete. Ráadásul mindössze csak hat számon át kell bizonyítani rátermettségünket, így a nettó 1-1,5 órás játékidő akkoriban egy lényegesen rövidebb, kompaktabb élmény volt, mint bármely más játék a piacon.
Olyannyira, hogy a Sony amerikai részlege még azt is vitatta, hogy a PaRappa the Rapper egyáltalán játék-e. Témája, műfaja, játékmenete, hossza annyira furcsának és páratlannak bizonyult, hogy komoly problémájuk volt azzal, miként is reklámozzák, így (tévesen) gyerekjátéknak kategorizálták be, és a kampány során a legfiatalabbakat igyekeztek megcélozni. Japánban ugyanakkor teljesen más volt a helyzet. Bár Matsuura elmondása szerint alig pártízezer példány készült a megjelenésre, és hetente csak néhány ezer fogyott, de ez a tendencia nemhogy nem lassult az idő előrehaladtával, de tartotta magát, sőt időnként még bele is húzott. A szigetországban 1998 májusban érte el az egymillió eladott példányt, és hazáján kívül is félmillió érdeklődőre talált.
Megjelenését követően a PaRappa sorsa meglehetősen érdekesen alakult. Közvetlen folytatás helyett inkább egy spinoff érkezett, az 1999-es Um Jammer Lammy, amiben egy szégyenlős, gitározó bárány kapta a főszerepet. Az igazi folytatás csak egy konzolgenerációval később, 2001-ben készült el, immáron PlayStation 2-re, de a PaRappa the Rapper 2 közel sem aratott akkora sikert, mint elődje. Matsuura Masaya legutóbb 2017-ben próbálta feltámasztani a ritmusjátékok műfajának eme különös válfaját, értelemszerűen PaRappa nélkül, hiszen annak jogait más kezeli. A főszereplő így ugyan különbözött, minden más viszont a PaRappa the Rapper kiköpött másának készült... csakhogy ebből nem sokat lehetett látni. A japán projekt, 2017 májusában, Kickstarteren keresett magának támogatókat, de játékmenet-felvételek nélkül, és olyan célokkal, melyek teljesíthetetlennek bizonyultak, így a szükséges összegnek mindössze a töredéke gyűlt össze. Más mecénásra a Rap Rabbit nem talált, Matsuura pedig azóta sem adta a nevét játékhoz.
Ugyanakkor még nincs minden vesztve, hiszen az ikonikus eredeti játék 2017-ben PlayStation 4-re kapott egy meglehetősen lusta remastert, amely ugyan 4K-ig tornázta a grafikát, de valójában a PSP-s változat emulált változatát kínálta, jobb textúrákkal. A Sony így a karaktert ugyan nem ásta el a föld mélyére (sőt, easter eggként még a PS5-ös Astro's Playroomba is bekerült), de jelenleg semmi jelét nem mutatja annak, hogy szeretné egy új rész erejéig visszahívni a PlayStation-generáció talán legismertebb zenészét.
