Ha van olyan videójátékos csapat, amelyben 100%-ig megbízhat a közösség, akkor az bizony a Hazelight Studios, a mindig vidám Josef Fares vezette brigád ugyanis olyan remekműveket rakott le eddig az asztalra, mint a Brothers: A Tale of Two Sons, az A Way Out és az It Takes Twonem nagyon van tehát okunk kételkedni a cégben. A The Game Awards során villantott előzetesből kiindulva a március 6-án érkező Split Fiction sem fogja megtörni ezt a diadalmenetet, sőt, olyan ambiciózus címmel állunk szemben, hogy ha nem jelenne meg idén a vélhetően mindent kispadra ültető GTA 6, akkor komoly esélyekkel indulna az év játéka díjért – ez talán túlzásnak tűnhet, de az It Takes Two-nak is összejött a bravúr. Az ismételten a kooperatív módra kihegyezett műfaji saláta a State of Play-en is megmutatta magát, az állak pedig ismételten liftezhetnek néhány emeletet, hiszen bámulatos képkockákkal állunk szemben, győződjetek meg róla ti magatok is:

A minden bizonnyal meglepetésekben, érzelmekben és mondanivalóban is bővelkedő cselekmény ezúttal két író, Mio és Zoe köré szerveződik, akik két ellentétes műfajt (sci-fi és fantasy) képviselnek, mégis össze kell dolgozniuk, miután a saját történeteik csapdájába esnek egy kreatív ötleteket ellopó gépezetnek „köszönhetően”. A szinopszisból eredően a fantasyk és a tudományos fantasztikumok világában is helyt kell majd állnunk, miközben rengeteg változatos minijáték, mellékküldetés és mechanika garantálja, hogy ne unjunk rá a közös kalandozásra – az It Takes Two-hoz hasonlóan ezúttal is elég egy példány ahhoz, hogy ketten élvezhessük a mókát. Minden adott tehát ahhoz, hogy a Split Fiction ott legyen 2025 legjobb címei között, kooperatív berkekben pedig – Borderlands 4 ide vagy oda – szinte biztosan tarolni fog az opusz.

A borítóképek forrása: PlayStation Store, Steam