A Soulslinger: Envoy of Death egy teljes mértékben magyar fejlesztésű lövölde, amelyet az Elder Games készített. A magyar indie-csapat 2007-ben alakult és akkor még csak ketten dolgoztak benne, ám később Tarsoly Ede egyedül maradt. 2019-ben újult erővel tért vissza és akkor már többen is besegítettek a munkálatokba, így játékaik egyre több emberhez juthattak el. A Soulslinger: Envoy of Death a legújabb fejlesztésük, ami a napokban elstartolt korai hozzáférésben – megnéztük mi is, hogy milyen lett!
Vadnyugati pályaudvar a pokolban
Főszereplőnk egy név nélküli, Soulslinger fantázianévre keresztelt vadnyugati keménylegény, legalábbis első ránézésre annak tűnik, de már a játék legelején megismerhetjük röviden a történetét. Egy tragikus autóbalesetben veszti életét, szíve hölgyével egyetemben, de ahelyett hogy főhősünk egyenesen a túlvilágra kerülne, maga a Halál hívja magához. Az alku, amit kötnek, nagyon egyszerű: segítünk a Halálnak kiiktatni az ellenséges dögök hordáit, illetve a háttérben álló főbb gonoszokat, cserébe pedig a Soulslinger újra láthatja szerelmét. Mivel az ellenség lelkeket kebelez be, amúgy is minden túlvilági entitás veszélyben van, szóval ha nem sikerül helyretenni ezeket a démoni fattyakat, úgyis mindenki az enyészetbe vész. Tehát ha akarja, ha nem, javallott a Halál szolgálatába állni. Választás híján a Soulslinger újra és újra beleveti magát az eszetlen csetepaték tengerébe, hogy egyre erősebb legyen, ezáltal minél közelebb kerüljön a boss legyakásához. Persze később majd több boss is lesz, meg a történet is tovább tekeredik, mivel a készítők új helyszíneket és mindenféle jót ígérnek, de jelenleg az első szakasza érhető csak el a játéknak. Ez egy afféle vadnyugati része a Limbónak, szóval az itteni pályaszakaszok mind ebben a stílusban lettek megalkotva.
Mivel emberünk halott, ezért nem tud meghalni – ez egy csodálatos mondat. Minden egyes alkalommal, amikor az ellenfél felülkerekedik rajta, újjászületik a Halál birodalmában, és újra próbálkozhat. Jó roguelite mivoltához hűen bizony egyik-másik nekiiramodás között a képességek, illetve fegyverek fejlesztése kulcsfontosságú. Ez a stílus szíve-lelke, szóval ha bárkinek problémája van a repetitívebb, farmolósabb játékmenettel, az bizony nem fogja megtalálni a számításait ebben a játékban. Az alap játékmenet a lődözésből, dashelésből, ugrálásból tevődik össze, és inkább a régi vágású FPS-kedvelők lehetnek előnyben. Persze nem annyira fluid az élmény, mint mondjuk az eredeti Unreal Tournamentnél volt, de mégis az az időszak ugrott be a skúlópattintgatás közepette. Célozni nagyjából kell csak, mert úgyis betalál a lövés, még ha nem is telibe az ellent szórod éppen. Márpedig lesz ok küldeni beléjük az ólmot, mert úgy jönnek szembe minden irányból, mint a rohadás, és a többségük nem éppen az az intelligens típusú jelenség. A kezdő fegyver egyébként nem túl megnyerő, nekem azzal nem működött túlságosan jól a történet, mert úgy visszarúg, mint a szemét, közben meg valahogy mégsem volt meg a fegyver érzete. Szerencsére hamar sikerült beszerezni a másik két stukkert, amikkel már jóval sikeresebb lettem, és egy ponton kifejezetten rácsúsztam a parittyázásra, de tény és való: a végeredmény repetitív. Ha őszinte akarok lenni, nagyjából a körbe-körbe rohangáláson és ugráláson túl nem sok minden történik a képernyőn, azonban valahogy mégis tud működni.
Nyugati szél fú’, délibáb ragyog
Mit sem érne persze mindez a fejlődés nélkül. Habár fegyverekből, mint említettem, nem lettünk túlságosan eleresztve, azért permanens és átmeneti képességekből akad egy pár. Egy körnek való nekifutás abból áll, hogy arénáról-arénára bandukolunk és kapunk az ottani korcsok likvidálása után valamiféle ajándékot. Mivel minden ilyen területről több kijárat van, még választhatunk is, hogy most épp egy tervrajz, esetleg egy képesség jönne jól, és olyan arénába portálozhatunk át, ahol ez lesz a jutalom a sikeres golyószórás után. Képességekből van tüzes, mérgező, árnyék, elektromos, meg valami alap verzió, és ezen kategóriákon belül válogathatunk és állíthatjuk össze a számunkra leginkább megfelelő kiosztást. Mivel a dolog randomizált, nem mindig azt fogjuk kapni, amit szeretnénk, de a variáció limitáltsága miatt hamar össze lehet szedni a kedvenceket. Persze halál után ezt újra kell kezdeni, de legalább lélek töredékeket, meg ilyen-olyan fejlesztési erőforrásokat lehet halmozni, és ezeket felhasználni fegyverek, esetleg speckó tárgyak készítésére és fejlesztésére, vagy épp végleges képességek kioldására. Bevallom, nem éreztem hatalmas különbséget a játék kezdetén meglévő állapot és a végső között. Valamivel gyorsabban darálhatóak a keményebb monszták is, de minimális a fejlődés, úgyhogy remélhetőleg ezt még balanszolják.
Persze nemcsak akcióval teli arénákra lehet portálozni: van egy kalóz csontváz is, akinél lehet venni ezt-azt az ellenfelek által dobált pénzekből. Sajna ez a pénz az enyészeté, ha elpatkol a karakterünk, szóval csak az adott körben használható (egy erszény lecraftolásával és fejlesztgetésével valamennyit halál után is megtarthatunk belőle). De a Halál is besegít néha és lehet tőle kérni valamit… a probléma ezzel csak annyi, hogy ezek a nagyobb bónuszok mindig járnak valamiféle hátulütővel. Mintha maga a Halál se szeretné, hogy sikerrel járjunk, pedig ő "bérelt" fel minket, na de ki érti ezeket a felsőbbrendű entitásokat? Kedvenc kombóm, amikor kapunk egy igazán ütős képességet, de cserébe a következő két arénában nem használhatunk semmilyen képességet. Vagy mikor nem dashelhetünk, ami nagyjából létfontosságú eleme az egésznek, és enélkül fél perc alatt véget tud érni egy kör – köszi a segítséget, Halál!
Grafikailag és teljesítmény szempontjából teljesen oké a Soulslinger, szerintem ennél több ebben az állapotban nem várható el, bár tény, hogy néhányan panaszkodnak kifagyásokra és vergődő teljesítményre. Nem tudom alátámasztani, mert semmi ilyesmit nem tapasztaltam. A legcsúnyább jelenség a néhol nagyon rondára elmosódó és pixeleződő textúrák, de ez is főleg az átvezetők és a játékmenet között átmenetnél feltűnő, amúgy maximum a tipikus Unreal-motoros, lassabban betöltődő textúrák szúrták csak a szemem. A zene jó, bár néhol szokni kellett a picit környezetidegen taktusokat, viszont összességében elég jól össze lett rakva.
Ajánlom-e jelenlegi állapotában a Soulslingert? A nem túl borsos ár és a jelenleg beleölhető 7-8 órányi tartalom miatt simán. Nem lesz zsánert definiáló soha, de ha a fejlesztők elég tartalmat és érdekes tevékenységet pakolnak bele, akkor egy kifejezetten kellemes és változatos cím lehet belőle a jövőben. Viszont már jelenlegi állapotában is szórakoztató és pár órára lazán beránthatja az embert.
