Samuel L Jackson több évtizedes pályafutása alatt rengeteg zseniális filmben játszott és számos ikonikus karakter fűződik a nevéhez, amelyekkel sikeresen beleírta magát a mozgóképes történelem nagykönyvébe. Ezek felsorolásától most inkább eltekintünk (lévén sokáig tartana, mire a végére érnénk), azonban az nagy kérdés, hogy magának a sztárnak valójában melyik a legkedvencebb szerepe. Nos, nem más, mint az 1996-os Utánunk a tűzözön főhőse, Mitch Hennessy, ezt Jackson néhány évvel ezelőtt vallotta be a The Tonight Show vendégeként.
„A kedvencem ez a hóbortos magándetektív, ez az őrült fickó, Mitch Hennessy az Utánunk a tűzözönből. Mitch az a fazon, aki jól elszúrja a dolgokat, ugyanakkor közbelép és kiáll a partneréért, Charlyért.”
Az Utánunk a tűzözön bemutatásakor nem aratott kitörő sikert (65 millió dollárból készült és csak 96 milliót termelt a mozikaszáknál), viszont azóta lényegében kultuszfilm lett belőle. Mostanság ezt tekintik Renny Harlin (Die Hard 2, Cliffhanger – Függő játszma) hullámzó rendezői pályafutása egyik utolsó nagy dobásának. A forgatókönyvet Shane Black írta (Halálos fegyver, Az utolsó cserkész, Vasember 3), a főszerepben pedig Geena Davis domborított amnéziás profi CIA-ügynökként, aki a cselekmény során végül emlékezni kezd, és fel kell vennie a harcot egy csapat különlegesen kiképzett rosszarcúval – Jackson karaktere, az ex-zsaru, ex-fegyenc magánnyomozó ebben siet a segítségére.
A borítóképek forrása: Depositphotos