A Deadline értesülései szerint A Hatalom Gyűrűi második évadát 60%-kal kevesebb ideig nézték, mint az elsőt. Mi ez a kacifántos megfogalmazás? Nem (feltétlenül) arról van szó, hogy 60%-kal kevesebben nézték a sorozatot, hanem az összesen megtekintett játékidő zuhant be ennyire. Sajnos pontos percekkel nem szolgál a Deadline munkatársa, aki a Luminate nevű cég statisztikájából dolgozott, de így is beszédes ez az érték.
A The Rings of Power 2. évad 2024. augusztus végén indult, egyből három epizóddal, majd beállt a heti 1 részre, és egészen október 3-ig futott. IMDB-n a legmagasabb pontszámmal az utolsó előtti, 7. epizód büszkélkedhet: 21 ezer szavazat alapján 7,8-as átlaggal vezeti a mezőnyt, de az utolsó résznek sem kell szégyenkeznie a maga 7,7-es pontszámával, 17 ezer szavazat alapján.
A 3. évadot hivatalosan még nem jelentették be, de J. D Payne és Patrick McKay showrunnerek már elejtettek ezt-azt a folytatással kapcsolatban - kíváncsian várjuk, vajon a fenti statisztika fényében változnak-e a tervek. Nektek hogy tetszett a 2. évad?
A borítókép forrása: Alejobilustracion (Juan Alejandro Bernal Rodríguez)