• Egy ideje már fejlesztik az új Skate-et
  • Ami talán nemsokára megjelenik

2017-ben hallhattunk először a Skate 4-ről, ami végül sosem valósult meg. Az EA helyette rajongói nyomásra inkább egy reboot elkészítésébe kezdett, amit 2020-ban jelentettek be, tavaly pedig az is kiderült, hogy az akkor újonnan létrehozott Full Circle fogja fejleszteni.

Akkoriban úgy tűnt, hogy a megjelenés még nagyon messze lehet, mert a bejelentéskor úgy hivatkoztak a játékra, hogy a fejlesztés nagyon korai szakaszában van. Most viszont az a hír röppent fel, hogy idén akár már a kezünk közé is kaparinthatjuk. Erre az EA vezérigazgatója, Andrew Wilson szavai alapján lehet következtetni, aki a cég bevételi konferenciáján azt találta mondani, hogy az új Skate „hamarosan megjelenik”. Az is kiderült, hogy a közösség által készített tartalmak állnak majd a program középpontjában.

skate.jpg