Akadnak olyan eszközök a mindennapi életünkben, amelyek nélkül már el sem tudjuk képzelni a hétköznapokat. Ez lehet egy szimpla kávéfőző, a tévénk vagy – legtöbb esetben – a mobilunk, azonban bőven tart már ott a technológiai fejlődés, hogy a kényelmi funkciókat betöltő készülékek használta is mindennapossá vált egyes háztartásokban – számomra ilyen a tablet. Imádom őket és figyelemmel követem a piac alakulását, így nagyon megörültem, hogy érkezett egy Galaxy Tab S9 FE+. Az FE kifejezés a Fan Edition-t jelenti, ugyanis a Samsung kifejezetten a rajongók igényei szerint állította össze ezeket a termékcsaládokat. Számos olyan funkciót építettek be vagy épp vettek ki, amiket maguk a felhasználók kértek, illetve tartottak feleslegesnek.

A teljesen újratervezett S Pen bármikor a készülék aljához tapasztható, mivel mágneses kialakítást kapott. Az egyszerűségében is egészen dizájnos érintőceruza rendkívül hasznos és azonnal kézre áll, ha az ember a táblagép menüjében navigál, híreket olvas, vagy csak böngészi a netet, viszont egyértelműen akkor válik igazán hasznos társunkká, mikor nekiállunk rajzolni vagy vázlatokat készíteni. Az S9 FE+ 12,4 hüvelykes, 2560 x 1600 pixeles felbontással rendelkező kijelzővel lett felvértezve, amit a Vision Boosterrel támogattak meg. Ebben egy olyan intelligens kültéri algoritmus dolgozik, amely érzékeli a napfényt és ehhez igazítja a színeket, valamint a tablet fényerejét, ezzel garantálva, hogy még a szabadban mászkálva is tisztán láthassunk mindent a kijelzőn. Persze szikrázó napsütéstől januárban nem kellett tartanunk, azonban így is meglepődtünk, hogy a tablet mennyire gyönyörű, élénk és tiszta színeket jelenített meg. Mindezt úgy, hogy maga a kijelző nem OLED, de még csak nem is az energiahatékonyabb AMOLED, hanem IPS LCD került bele, ahogy az alap S9 FE változatba is. A rendszer működését nem Snapdragon, hanem az Exynos 1380-as lapkakészlet biztosítja, amit év elején jelentett be a Samsung, kifejezetten a középkategóriás készülékeikhez.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Egy ekkora méretű tabletet viszont elsősorban nem a leglátványosabb mobiljátékok futtatására használ az ember és bármi máshoz viszont tényleg kiváló az S9 FE+, legyen szó akár YouTube-videók nézegetéséről vagy rajzolásról. Utóbbihoz előre van telepítve a PenUP alkalmazás, amivel nemcsak a gyerekeket lehet lekötni a családban, hanem még tanulni is lehet a használatával. Az előlapra került egy 12 megapixeles, a hátlapra pedig két darab 8 megapixeles kamera. Az előlapival akár UHD 4K felbontású videókat is készíthetünk, bár megint csak kérdés, hogy egy ekkora tablettel nem biztos, hogy kényelmes mondjuk a város közepén a hóesést filmezni, amikor ott lapul a zsebünkben a mobilunk is. Ettől függetlenül szép és éles képeket készíthetünk a készülékkel, akár ultraszéles módban is. A Galaxy Tab S9 FE+ hozza a kötelezőt, de azért találni nála hardveresen jóval izmosabb tableteket is akár épp a Samsung kínálatában: ilyen például a 2022-es siker-modell, a Galaxy Tab S8+, ami ráadásul AMOLED kijelzőt is kapott. Persze akik nem cserélgetik évente a táblagépeiket és kitartanak a dél-koreai gyártó termékei mellett, azoknak bőven jó vétel lehet az S9 FE+ is.

A tabletet a Samsung Magyarország biztosította számunkra. Köszönjük!