Rupert Everett-tet olyan filmekből ismerhetjük, mint a Szerelmes Shakespeare, vagy az Álljon meg a nászmenet!, de például a szőke herceget is ő szólaltatta meg a Shrek-sorozatban. A brit színész nemrég jelentette meg az American No című új könyvét, amelyben a Hollywooddal kapcsolatos tapasztalatairól értekezik, és többek közt arról mesél, hogy az álomgyár stúdióvezetői folyamatosan bókolnak a színészeknek, új forgatókönyveket ajánlgatva, végül azonban mégsem őket választják ki a szerepekre. Ennek kapcsán adott most egy interjút, amelyben Everett elmondta, hogy szeretett volna kapni egy szerepet a Gladiátor 2-ben, de hiába kereste meg Ridley Scott-tot, a rendező nem hívta vissza.

Felhívtam és azt mondtam: ’Kérlek, Ridley, benne lehetek a Gladiátorban?’ Azt válaszolta: ’Oké, meglátom, mit hetek.’ Aztán nem történt semmi.

00209ec8-1600.jpg

Egyébként Everett korábban már dolgozott együtt a direktorral a Napóleon című filmben, ő játszotta Wellington hercegét, Arthur Wellesley-t, szóval nem volt ördögtől való gondolat a részéről, hogy esetleg a Gladiátor 2-ben is oszthatnak neki lapot. Azonban nem így lett, viszont ettől függetlenül a színész reméli, hogy a 86 éves veterán rendező egy következő nagyszabású produkciójában ad még majd neki lehetőséget.

A Gladiátor 2 amúgy november 14-én érkezik a hazai mozikba, Paul Mescal főszereplésével, rajta kívül olyan nagy neveket is láthatunk majd a történelmi eposzban, mint Denzel Washington, Pedro Pascal, Connie Nielsen és Joseph Quinn.

A képek forrása: Variety, IMDb