A Castlevania egy üde színfoltja lett a Netflix kínálatának. A Konami klasszikus játékszériájából teremtett animációs sorozat kegyetlen és véres jeleneteivel tűnt ki a többiek közül (persze, akadnak ennél sokkal véresebb animék is, csak nem a Netflixen), valamint elénk tárt egy nagyon jól felépített sztorit. Ebben Trevor Belmont, Sypha és Alucard együtt küzdöttek a hatalmas Drakula ellen, a Castlevania pedig négy évad után is előkelő helyet foglal el a streaming-óriás műsorai között. A Project 51 Productions és Powerhouse Animation műhelyében formálódott anime olyannyira sikeres lett, hogy még egy spinoffot is kapott Castlevania: Nocturne (Castlevania: Démonkastély – Noktürn) néven, ami szintén eléggé betalált a közönségnél.
A mellékág pedig nemcsak a kritikusoknak jött be, hiszen még a Netflix legnézettebb sorozatai közé is bekerült a premiert követően, így talán nem is annyira meglepő, hogy zöld utat kapott a folytatás. A második szezon premierje 2025 januárjában lesz, Richter Belmont és vámpírvadászokból álló csapata pedig végre összefog a legendás Alucarddal. Versenyt kell futniuk az idővel, hiszen Báthory Erzsébet magának Szekhmet istennőnek a hatalmát akarja megszerezni, amivel végtelen sötétségbe taszíthatja a világot és örök rettegést hozhat el az emberek számára.