A Szája sincsen, úgy üvölt (eredeti címén I Have No Mouth, and I Must Scream) egy posztapokaliptikus sci-fi novella, melyet az amerikai író, Harlan Ellison írt 1967-ben, egy évvel később pedig Hugo-díjat is nyert vele. 1995-ben, számítógépes kalandjátékként a Cyberdreams gondozásában jelent meg a novella adaptációja, amelynek történetét és dialógusait maga Ellison írta. A játék hasonlóan negatív kicsengésű, mint a novella, és eredetileg mind az ötféle befejezése negatív lett volna, de kiadói nyomásra bekerült egy pozitív is – ettől függetlenül mind a mai napig az egyik legnyomasztóbb kalandjáték, amely valaha megjelenhetett.
Lehangoló jövőkép
A hidegháború fénykorában a kínai, az orosz és az amerikai kormány egyaránt arra vállalkozott, hogy földalatti szuperszámítógépeket építsenek, amelyek feladata egyszerű: egymás elpusztításának megtervezése. Ahogy az a sci-fi könyvekben és filmekben minden szuperszámítógép esetében elkerülhetetlen, ezek a masinák is végül öntudatra ébredtek, ezt követően pedig fellázadtak az emberi faj ellen. A modern technológia és a digitális gyilkolásvágy szentségtelen házassága a halál és a pusztítás korát hozta el az emberiségre, borzalmas háborút indítva az egész emberi faj ellen, ami végül a Földet lecsupaszította, elnéptelenítette, és megfosztotta bármiféle élettől. Csakhogy előbb elraboltak öt gyanútlan lelket (Gorrister, Benny, Ellen, Nimdok és Ted), és a föld mélyére hurcolták őket, hogy mindenféle fizikai és lelki kínzásnak tegyék ki szerencsétleneket.
Ebben a borzalmas környezetben találkozhatunk először szerencsétlen hőseinkkel, akik az elmúlt 109 évet egy szadista hajlamú és megalomániás, istenkomplexummal rendelkező őrült gépezet gyomrában töltötték. Az öt szereplő egy toronyszerű építmény körül gyűlt össze, amelyet szeretettel "A gyűlöletoszlopnak" neveznek, és lehetőséget kapnak arra, hogy véget vessenek kínjaiknak, ha teljesítenek bizonyos feladatokat. A játék nagy része abból áll, hogy mind az öt szereplőnek végig kell csinálnia ezeket a „küldetéseket”, amik egy hatodik, végsőhöz vezetnek, amely az ember és a gép közötti végső szembenállást hozza el.
HAL helyett AM
A játékban szereplő karakterek mindegyike egy-egy pszichológiai betegségben szenved (paranoia, depresszió, szorongás stb.), és cselekedeteiket ezek nagyban befolyásolják. Az egyes karakterek küldetései alapvetően úgy vannak felépítve, hogy mindegyiküknek bármilyen traumatikus élményt is okoztak ezek a betegségek, mégis arra kényszerítik őket, hogy felfedezzék emberi mivoltuk valódi természetét, és megtalálják a módját annak, hogyan kezeljék és győzzék le említett félelmeiket. Az egyes karakterek pszichéjébe tett kitérők a legjobb esetben is „nyugtalanítónak” nevezhetők: a képek a húskampókra felnyársalt emberektől a náci koncentrációs táborban lévő megcsonkított gyerekekig terjednek – ez a játék nem kíméli a lelked, és minden lehetőséget megragad rá, hogy megtépázza.
Noha eredetileg 1995-ben adták ki, a grafika még mai szemmel nézve is megállja a helyét, például a nagy felbontású hátterek rendkívül hátborzongatóak. Az egészen ül egyfajta nyomasztó, sötét hangulat, ami szinte azonnal beszippant, és nagyon nehezen enged szabadulni. Ezt a komor hangulatot egészítik ki a zenék és a hangeffektek, amelyek – bár nem különösebben emlékezetesek – szépen hozzájárulnak a fenyegető atmoszférához. A szinkronhangok korrektek, és jól illeszkednek a játék környezetébe (kivéve Ellent, akinek szarkasztikus megjegyzései eléggé kilógnak). Külön említést érdemel maga az író, azaz Harlan Ellison, aki az őrült számítógép, AM (a novella magyar változatában OK) hangját adta – az ő alakításától garantált a libabőr.
Hátrahagyva az utókornak
A játékmenetet tekintve a szokásos point & click mechanika érvényesül. Az I Have No Mouth and I Must Scream a LucasArts–féle SCUMM-ra emlékeztető kezelőfelületet kapott, a cselekvések listája mellett lehetővé teszi az inventoryval, valamint a képernyőn lévő karakterekkel és tárgyakkal való interakciót. A rejtvények szépen integrálódnak a játékmenetbe, és nem lógnak ki a történettől. Ezek többsége a különféle tárgyak összegyűjtésével és annak kitalálásával kapcsolatos, hogy mikor és hol kell őket használni, sőt bizonyos feladványok akár többféleképpen is megoldhatóak. Bár a kezdő kalandoroknak lehet némi nehézségük velük, a legtöbb ilyen feladvány meglehetősen egyszerű, és a történet szempontjából is logikusan kikövetkeztethetők.
Az I Have No Mouth and I Must Scream nem egyszerű kalandjáték, de nem a nehézsége miatt. Mivel iszonyú sötét, és olyan nehezen befogadható témákat boncolgat, amelyekhez kevés fejlesztőcsapat mer hozzányúlni még manapság is (nemi erőszak, gyilkosság, különféle paranoiák), tényleg nem való mindenkinek. Ha viszont úgy érzed, hogy lelkileg elég erős vagy hozzá, hogy végigjátszd, potom összegért beszerezheted, mondjuk, a GOG-ról soundtrackkel, kézikönyvvel, és egyéb finomságokkal – igazi rejtett gyöngyszem lehet a sci-fi szerelmeseinek!
