Ó, a Prehistorik 2! Gyerekkorom egyik nagy kedvence, ráadásul a mai Kingdomino-ajánló után kifejezetten aktuális. Volt szerencsém játszani az első résszel is, még a jó öreg otthoni, rózsaszín, fehér és fekete színekben pompázó CGA monitoron. Másnak is volt egyébként ilyen kimeneti perifériája? Később szerencsére már jött a 256 színben pompázó VGA, az SVGA monitor, és szép színesben csodálhattuk az előre beállított képeket, a képernyőkímélőket meg rajzolgathattuk a Paintben. De vissza a Prehistorikhoz, azon belül is az első részhez: a legszebb az egészben (és erre a mai napig büszke vagyok), hogy akadt benne egy kód – azt hiszem, számokból állt –, és ezt beütve sérthetetlenné válhattunk. Sosem jegyeztem meg pontosan, de néha sikerült teljesen random eltalálnom, és akkor hihetetlen mód tudtam örülni, mert úgy pattantak le rólam az ellenfelek, mint a golyó egy flipperben.
1993-ban jött a Prehistorik 2, és én új kedvencet avattam. Szerintem ez egy teljesen korrekt kis platformer játék volt a maga idejében, kellően nehéz pályákkal és rejtett pályarészekkel, meg persze rengeteg humorral. Az alapfelállás pofonegyszerű: mi egy ősemberrel vagyunk, aki éhes. Nagyon éhes. Azonban ahelyett hogy barlangja magányában tüzet próbálna csiholni, vagy az asszonypajtást hajkurászná, elhatározza, hogy nekiindul világot látni és felzabál mindent, ami az útjába kerül és nem mozog – bár neki az utóbbi sem akadály. Mondjuk, ez nem annyira egyszerű, hiszen utunkat különféle őslények nehezítik meg, és ha nem vigyázunk, könnyedén belőlünk lehet a vacsora. Medvék, dinoszauruszok, óriás darazsak és pókok, a jeges pályán pingvinek, és még jó pár vadállat próbál az életünkre törni. Ezeket bunkósbotunk segítségével pofozhatjuk fel, nem mellesleg érdemes gyakran a földet is veszettül csapkodni, hiszen ezzel a módszerrel extra kajákhoz juthatunk. Persze ugyanígy érdemes felfedezni a helyszínek eldugott részeit is, hiszen elég sok a rejtett cucc, melyek mind-mind rengeteg pontot adnak a pályák végén lévő összesítésnél.
A grafika sokat javult az előző részhez képest, és a hangok meg a zene is kidolgozottabb lett. Jópofa, hogy még olyan apróságokra is figyeltek a készítők, mint például ha a játékos hosszú ideig fut, majd megáll, akkor ősemberünk zihálni kezd. A játékban összesen 10 pálya található, illetve a második, harmadik és negyedik pályák után egy-egy bónusz szint, amelyen ellenségek nem, csupán finomságok találhatók. Klasszak maguk a helyszínek is, nekem a kedvencem az erdő volt, de a végén bejuthatunk egy várba (igen, egy várba, ne kérdezzétek) is, ami meg hoz egy kis Castlevania-utánérzést magával. Poén, hogy 1996 óta a játék elindításakor a program konstatálja, hogy a cucc még mindig működik az aktuális évben. A Prehistorik 2 által kiadott pályakódok viszont gépről gépre változtak, így ellehetetlenítve a kódok terjesztését a lustább játékosok között.
Egyszerű, de nagyszerű játék a Prehistorik 2, mely a maga idejében még nagyobb népszerűségnek örvendett. Én korábban sosem értem a végére, az egyik boss – merthogy igen, akadnak benne bossok is – állandóan elvert, úgyhogy egy idő után feladtam a próbálkozást, de azóta DOSBox segítségével végigpörgettem. Továbbra is tartom, hogy egy abszolút korrekt platformer ugrabugra, kellemes grafikai megvalósítással és zenével, agyament humorba ágyazva. Számomra igazi klasszikus, mind a mai napig.
