Volt egy csodálatos, nagyjából tíz-tizenkét éves időszak a kilencvenes évek közepétől a kétezres évek közepéig, amikor évről évre jobb és nagyszerűbb űr stratégiák jelentek meg. Imperium Galactica, Haegemonia, Galactic Civilizations, Master of Orion. Ezek közül nem egy cím mára már valóságos klasszikussá vált, és kétség kívül ezeket a klasszikusokat gyarapítja az ez év szeptemberében nagykorúvá váló széria is, a Homeworld.
Az Exodus
Aki már került stratégiai játék közelébe, annak valószínűleg ismerősen cseng a Relic Entertainment név. Olyan kultikus valósidejű stratégiai játékokért felelnek, mint a Warhammer 40.000: Dawn of War vagy a Company of Heroes széria. De még mielőtt ezekkel befutottak volna, ott volt egy Homeworld című alkotás mely ugyan mára már kissé kikopott a magyar köztudatból, de fényéből - pláne a 2015-ben megszépített és újracsomagolt kiadásokkal együtt- mit sem veszített.
A Homeworld első része 1999 szeptemberében jelent meg, az egykor szebb napokat is megélt Sierra Entertainment gondozásában. Míg ebben az időben a 3D-s játékok nem egyszer brutálisan behatárolták a játékteret és a megjelenített objektumok számát, addig ez a program már hatalmas és valódi háromdimenziós csatatereket, valamint gigászi ütközeteket garantált. Történetünkben a Kushan száműzöttek szenvedését követhetjük végig, akik kényszerűségből hagyják el folyamatosan sivatagosodó bolygójukat, Kharak-ot. Útra kelnek annak reményében, hogy a réges-rég elveszett anyabolygójukat, Hiigara-t megtalálják. Eközben a galaxis egyik uralkodó birodalma vadászik a megmaradt hatszázezer kushan túlélőre, mert tudtukon kívül megszegtek egy négyezer éves, elfelejtett szerződést azzal, hogy a Kharak-on talált hiperűrmaggal kísérleteztek, melyet egy ősi faj, a Progenitor hagyott hátra réges-rég. A történetet szebbnél szebb kézzel rajzolt, fekete-fehér képekkel vezették át pályáról pályára, miközben a játék egésze alatt duruzsolt a sokszor sejtelmes, már-már félelmetes zene mely a nyugati szimfóniák, valamint közel-keleti és indiai dallamok gyönyörű egyvelege volt.
Habár a játék korántsem volt tökéletes - például a kezelőfelület egy kész katasztrófa volt-, a siker nem maradt el. A játékból hat hónap alatt félmillió kópiát adtak el, ami akkoriban hihetetlen mennyiségnek számított, valamint számos díjat és jelölést is szerzett. Egy évvel később érkezett is Homeworld: Cataclysm című expanzió, melyet a Barking Dog Studios hegesztett, s mely tizenöt évvel játszódik az alapjáték történései után és egy távoli galaxisból érkezett techno-organikus nanobotokból álló agresszív vírus elleni galaktikus küzdelmet mesélt el.
Versenyfutás az idővel
Elérkezett 2003 szeptembere és megjelent a második rész, mely - kivéve a kampány hosszát- ráduplázott mindenre az első részhez képest. A Kushan civilizáció megpróbáltatásai még mindig nem értek véget: a Vaygr Makaan hadúr megtalálja a harmadik elveszettnek hitt ősi progenitor hiperűrmagot és agresszív hódításba kezd egy ősi prófécia okán, mely szerint, ha előkerül mind a három hiperűrmag, akkor eljönnek a Végső Idők és Sajuuk visszatér. Hogy ki vagy mi az a Sajuuk, azt senki nem tudja, de Makaan kinevezi magát egyfajta hírnöknek és mindenkit eltakarít az útból, aki nem ért vele egyet, vagy nem elég erős, hogy ellenálljon a Vaygr gőzhengernek.
Mind ehhez a pörgős és feszült történethez társult a csodálatos grafika, űrcsaták, amiket mai napig egyedül az Endless Space 2 tudott csak felülmúlni látvány terén, a még gyönyörűbb kézzel rajzolt átvezetők és narrációk, lehengerlő, drámai és lüktető zene, jóval barátságosabbá fejlesztett kezelőfelület valamint soha ilyen menőn nem hallottad még azt, hogy "Flagship" vagy "Show no mercy".
A Homeworld 2 alapvetően egy borzongatóan jó játék volt - mert a monitorokon a mai napig kevesebb infarktust okozó látvány van annál, mint amikor egy Vaygr csatacirkáló és kísérete szépen lassan bekúszik látómezőnkbe. De a tartalom, amit kínált az már 2003-ban is kevés volt, ráadásul közeledtek azok az idők, amikor az űrstratégia már a kutyát nem érdekelte, hiszen előtte 10 évig semmi más nem folyt a csapból.
Jelen s jövő
És akkor eljött a nagy hallgatás kora. A Relic-et 2004-ben felvásárolta a THQ, de az IP a Sierra-nál maradt egészen 2007-ig, amikor azt is sikerült megvenniük. Sokáig csak mindenféle kósza információk keringtek egy esetleges Homeworld 3-ról, de ezek a hírek sajnos rendre megmaradtak pletyka szinten. A cím kezdett feledésbe merülni és felkerült azon játékok listájára, amelyek csendben ordítottak egy utolsó, tisztességes harmadik epizódért. Végül hosszas huzavona után 2013-ban a Gearbox Software a SEGA-tól szerezte meg a Homeworld jogait, és ha már megszerezték be is jelentették, hogy feltupírozzák mindkét játék megjelenését mai szintre. Végül ez lett a 2015-ben megjelent Homeworld Remastered Collection, ami felélesztette a halott többjátékos szekciót, tartalmazza mindkét játékot eredeti és megszépített formában is.
Mindeközben 2007-ben egy régi Homeworld fejlesztőkből verbuválódott csapat, a Blackbird Interactive felajánlotta támogatását és segítségét a Gearbox-nak az IP megszerzéséhez, valamint bejelentették saját játékukat, a "Shipbreakers"-t melyet a Homeworld szellemi utódjaként jellemeztek. Időközben a Gearbox megvásárolta a címet és megkezdődött az együttműködés. Előbb Homeworld: Shipbreakers címen fejlesztettek, végül megszületett a Homeworld: Deserts of Kharak mely 2016 januárjában jelent meg és hozta a kötelezően elvárt jó pontszámokat. Történetileg 106 évvel járunk az első rész történései előtt. A Kushanok ekkor bukkannak rá Kharak sivatagjai mélyén eltemetve egy gigantikus hajóroncsra mely egy kőtáblába vésett térképet hordozott Hiigara helyzetéről, valamint az egyik hiperűrmagot rejtette magában. Rövid időn belül a kushan klánok egymás torkának estek a roncsok felhasználását - illetve fel nem használását - illető nézeteltéréseik miatt.
A játék természetesen csodásan néz ki, a zene hozza a kötelező bizsergést és még valamilyen csoda folytán megvan az a bizonyos klasszikus Homeworld hangulat - holott első ránézésre semmi közük egymáshoz-, amiben sokan kételkedtek a bejelentést követően. De legyen akármilyen jó is a játék, mégis rengetegen vannak akik - jogosan - visszasírják a régi, jól bevált csillaghadviselést.
És mit hozhat a jövő eme zseniális széria számára? Csak spekulálni lehet, de jó látni, hogy az űrstratégiák - még ha nem is a klasszikus formájukban- szépen lassan visszakúsznak a köztudatba, főleg a Stellaris-nak és az Endless Space-nek köszönhetően. Ennek fényében én bízom abban, hogy fogunk még hallani a jó öreg Homeworld-ről, hiszen mindig élvezet volt gigászi csatacirkálókkal száz méterről darabokra lövetni egymást futurisztikus fegyverek válogatott garmadájával, miközben epikus zene szól a háttérben.
