A Ubisoft által "AAAA" címnek titulált Skull and Bones alsó hangon 8-10 évet késett a megoldásaival, éppen ezért kapta is az ívet rendesen. Augusztus 22-én a játék megjelent Steamen, de a játékosszám-eredmények nem lettek sokkal jobbak. A megjelenéskor mindössze 394 játékosnál tetőzött az egyidejű játékosszám, még úgy is, hogy 60%-os kedvezménnyel lehet megvenni a Ubisoft kalózos játékát a Valve platformján. Egy új beszámoló szerint a Ubisoft körülbelül 650-850 millió dollárt költött a Skull and Bones fejlesztésére.

A Ubisoft rengeteg munkát fektetett a Skull and Bones-ba. A játék hosszú fejlesztési cikluson ment keresztül, sőt, többször is eltolták a megjelenést, hogy még tovább tökéletesíthessék. Az ENDYMIONtv YouTube-csatorna most azt állítja, hogy több Ubisoft bennfentessel is beszéltek a cég állapotáról, valamint a közelmúltbeli és közelgő projektekről. Elmondásuk szerint a Skull and Bones fejlesztésének összköltsége valahol 650 és 850 millió dollár között volt, ami nagyon durva összeg – ebből persze alig hozott vissza valamit. Rájár a rúd a Ubisoftra mostanában, az ilyen beszámolók pedig nem igazán javítanak a cég megítélésén. Mostanra egy belső vizsgálat is indult a cégnél uralkodó állapotok miatt, emellett pedig egyre valószínűbbnek tűnik, hogy sor kerül az eladásra, ezzel elejét véve a teljes csődnek.