FPS-ben manapság ritka a hihető háttérsztori, és valószínűleg a bevezető olvastán sem merült fel senkiben, hogy ezért Tom Clancynek (nem mintha lenne hozzá bármi köze…) irodalmi díjakat kellene kapnia. Pedig még ha első hallásra teljesen ostobának is tűnhet ez a felállás, legalább kellően érdekes helyzeteket teremt, és ez sokkal fontosabb, mint a realizmushoz való teljes ragaszkodás. Ráadásul a mai amerikai események fényében (gazdasági válság, az arra reagáló Occupy tüntetések, erre meg válaszként rendőri brutalitás), még talán nem is olyan elképzelhetetlen, hogy a Szabadság Földje előbb-utóbb megint a polgárháború otthonává válik…

OCCUPY AMERICA

A játék sztorija gyakorlatilag a mai helyzetből indul ki, amikor hatalmas társadalmi tömegek elégedetlenkednek és lázadoznak a kormány, a cégek és a felső, mindennek ellenére gazdagodó tízezer ellen, és mindössze annyit tesz hozzá ehhez, hogy kreál egy karizmatikus vezetőt, aki összefogja és radikalizálja ezeket a különálló mozgalmakat. Így alakul meg a True Patriots nevű szövetség, egy Tredway nevű fickó vezetésével.

Ami friss ebben, az az, hogy ez nem valami mélyfekete, elvakult szervezet, aki igazából sosem kifejtett okok miatt Amerika, és egyáltalán a nyugati civilizáció elpusztításáért küzd, hanem ahogy nevük is mutatja, ők is az ország érdekeit nézik. Egyik-másik érvükkel még egyet is ért az ember: a hatalmas cégek kizsákmányolása, egyenlőbb jövedelemeloszlás és kiegyensúlyozottabb szociális viszonyok a legfontosabb követeléseik. Az már egy másik dolog, hogy ezek megszerzése érdekében szinte bármilyen aljas dologra is képesek…

Az egész Amerikát megrázó támadássorozat így tehát nem a határokon átszökdöső fegyveresek műve, hanem a világ minden háborús hadszínteréről hazatérő veterán, illúzióikat vesztett, kiábrándult amerikai katona munkája. Ez rögtön teremt egy feszültséget is, amit ilyen messziről nehéz lesz átérezni, de az amerikai közönséget minden bizonnyal megrázza majd, hogy itt bizony honfitársaira kell lövöldözni.

TERRORISTA A TÜKÖRBEN

Említettem civileket, rendfenntartókat, amerikai terroristákat – ám a fejlesztők elmondása szerint az új Rainbow 6 (immár hivatalosan is számmal kell írni a sorozat nevét) nem bulvárszenzációra vágyik, nem tesznek bele „No Russian” jellegű brutális küldetéseket. A pályák legjava továbbra is arról szól, hogy az elit Szivárványkommandó még elitebb Echo osztagának újoncaként, társainkkal taktikusan együttműködve alaposan odapörkölünk a terroristáknak – csak éppen a maradék rész lesz kifejezetten és kiemelten érdekes.

A fejlesztők által demózott küldetés például nem várt módon kezdődik: egy jómódú üzletember házában vagyunk, és a születésnapi vacsorát követően jöhet az ajándékunk is, a selyembugyiba csomagolt feleség. Mielőtt azonban átmenne a játék szoftpornóba, borostás, ideges fazonok törnek be a házba, véget vetve az idillnek. A bankárra bombamellényt csatolnak, anyuval és a már természetesen bömbölő gyerekkel együtt belegyömöszölik egy mikrobuszba, és vázolják neki az opciókat: a Brooklyn Bridge-től kell eljutnia gyalogosan a Times Square-ig. A kezébe nyomott kioldó felengedésével felrobbantja magát, de ha ezt nem a neonfényes téren teszi meg, akkor bónuszként kinyírják a családját is – ha a megfelelő helyen lesz öngyilkos, elengedik őket.

Nem egy irigylésre méltó helyzet, ráadásul ezt nem is csak messziről fogjuk szemlélni: a küldetés során többször is visszaváltunk a kényszerű öngyilkos bombázó testébe. Ilyenkor természetesen nem fogunk lövöldözni, az egyetlen feladatunk a minél gyorsabb előrehaladás lesz, hátha véletlenül a világ egyetlen becsületes terroristájával futottunk össze, aki tényleg nem öli meg szeretteinket, ha betartjuk őrült parancsait. No meg az is a mi dolgunk lesz, hogy a kioldó gombját mindig lenyomva tartsuk, hisz elég egy pillanatnyi ujjzsibbadás, és máris csak egy vödörnyi, százméteres szakaszon szétrepülő, füstölgő húscafat marad utánunk.

Néhány méter megtétele, az első halálos akadály – egy felrobbanó autó – túlélése után azonban a kamera vált, és a híd manhattani oldalának tetején lapuló kommandósok egyikének szerepét vehetjük át. Legfontosabb feladatunk az amúgy mindenfelé tomboló terroristák leszedése lesz, de néhol bizony más dolgunk is akad. Amikor például a kétségbeesetten rohanó üzletembert a rendőrök érthető okokból meg akarják állítani, valamit tennünk kell – ha bepánikolsz, a fejbelőtt rendőrök látványától fog zengeni a sajtó, ha emberségesen cselekszel, egy-egy pontos láblövéssel le tudod őket szerelni.

Amint közelebb érnek az események, mesterlövészkedésről közelharcra válthatunk – feltéve, ha legyőzzük a magasságkülönbséget – hisz eddig ugye a híd legfelső pontján lapultunk. A rappel, vagyis a függőleges felületeken való köteles leereszkedés szerepelt már a sorozat eddigi részeiben is, most azonban mintha ennek egy extrémsporttá alakított verzióját próbálhatnánk ki. Kommandósaink pillanatok alatt felcsatlakoznak a kötéllel a megfelelő felületekre, és elképesztő tempóban rohanhatnak lefelé – eközben akár vadul lövöldözve is. Állítólag valós – dél-koreai, szerb és ausztrál – különleges osztagok teljesítményét másolták e jelenetekkel; ha ez igaz, ezekben az országokban nem lennék terrorista.

KÉT OPCIÓD VAN: ROSSZ ÉS ROSSZABB

A küldetés végén mutatkozik be a Patriots egyik nagy újítása, a bevezetőben már megemlített döntéshozatalok intézménye. Igaz, lévén ez az első pálya, itt még nincs nagy beleszólásunk a dolgokba – amint az osztag eléri a szerencsétlen ünnepeltet, a szivárványosok vezetője meghozza saját döntését: hogy elkerüljön egy robbantást New York egyik legzsúfoltabb területén, feláldozza a bombamellényes fazont (és ezzel családját is). A döntést meghozó parancsnok, James Wolfe az egyszerű matematika híve – egy (illetve három) halott jobb, mint több ezer. Akkor is, ha neki kell megölnie azt az egy embert, és akkor is, ha az az egy ember tulajdonképpen teljesen ártatlan. Az Echo osztag tagjaként lehetőségünk lesz a játék során meghozott döntéseinkkel más irányba elvinni a dolgokat.

Noha az még nem világos, hogy mennyire tudjuk befolyásolni a sztori alakulását, az biztos, hogy sokkal szabadabb lesz a játék, mint korábban. Ha például egy túszszabadító helyzetbe tévedésből repeszgránátokkal jelentkezünk be, akkor nem game over lesz a végeredmény, hanem egy rendkívül felháborodott tábornok, illetve néhány borzasztóan megalázó újságcikk és YouTube-videó.

A későbbiekben a fentihez hasonló döntéskényszerbe is bekerülhetünk, ahol mérlegelnünk kell, hogy feláldozunk-e valakit, hogy egész biztosan megvédjünk másokat. Lelőjük a maga elé pajzsként egy lányt tartó terroristát, hogy megállítsuk a kémiai támadást beindító telefonhívását? Felrobbantunk egy vonatot mielőtt beér a városba, vagy megpróbáljuk hatástalanítani a szállított bombát? Csak rajtunk áll, hogy a könnyebb megoldást választjuk, vagy megpróbálkozunk a nehezebbel – azt viszont el kell fogadni, hogy néha ez utóbbi egyenesen lehetetlen…

PARKOUR ÉS GÉPFEGYVEREK

A játék alatt az Assassin’s Creedekben is dolgozó Anvil motor dolgozik, de e puszta ténynél sokkal érdekesebb, hogy ezt mivel egészítették ki a Patriots fejlesztői. A legfontosabb fejlesztések a mesterséges intelligenciát érték, rögtön kezdésnek a mostanában megszokottnál sokkal aktívabb ellenfeleket ígérnek. Hiába dominál itt is a fedezékharc, ha hihetünk az ígéreteknek, itt nem lehet majd a célkereszttel megvárni a fejüket oktalanul kidugó ellenfeleket, hisz ők folyamatosan mozognak, kommunikálnak majd. Persze ilyesmit sokszor hallottuk már, de ha olyasmire figyeltek, hogy az ellenfelek eltérő képzettséggel rendelkeznek (a legbénábbak néha képesek arra is, hogy hasra essenek egy tűzharc közepén), akkor talán itt is várhatunk új megoldásokat. Érdekes az is, amit az irányítással kezdtek: hogy ne ijesszék el a sorozatban újoncokat, kapunk egy „modern” irányítási megoldást is, ahol gyors fedezékbe vetődés (és a fedezékben továbbra is belső nézet használata) és egygombos taktikai parancsok viszik a prímet. Itt elég rámutatni egy ajtóra, egy oszlopra, egy ellenfélre, lenyomni a csináljatok-mindent-ésszerűen-a-céllal-kapcsolatban gombot, és erre társaink okosan, és a helyzettől függően reagálnak.

Gondoltak azonban a veteránokra is, és bár küldetések előtti tervezés továbbra sem lesz (akinek ez kell, az remélhetőleg már úgyis rég a kizárólag erre koncentráló Frozen Synapse-szal játszik), ha szeretnéd, megmarad a R6 Vegasokból a fedezékben bevezetett külső nézet, illetve a részletekbe menően irányítható társak jelenléte. Állíthatunk a haverok fegyverzetén, hogy milyen gránáttal köszönjenek be a következő szobába, vagy hogy mennyire távolodhatnak el tőlünk.

HÁLÓZATI TERROR

A multiplayer lehetőségekről külön is írunk, de mindenképpen megemlítendő itt is a fejlesztők néhány elképzelése. A legfontosabb talán a HQ névre hallgató lobby, ami a szöveges menük helyét veszi át. Ugyanúgy, ahogy a harmadik Call of Juarez is tette, úgy itt is egy többszintes, kidolgozott bázis jelképezi a multiplayer központot: ide hívhatod meg haverjaidat, a lőtéren kipróbálhatod a fegyvereidet, az öltözőben válogathatsz az álcafestések közül, kívül pedig gyakorolhatod a falon leereszkedés trükkjeit és taktikáit.

Sőt, miután meghívtad haverjaidat és kiválasztottad egy játékbeli számítógépen, hogy milyen meccsben akartok részt venni, akkor sem szűnik meg az illúzió: beszálltok egy csapatszállítóba, ahol megjelennek a szerverre csatlakozó csapattársak is. Amint betöltődik a pálya, kinyílnak az APC ajtói, lehet kiözönleni az arénába – a két csapat kap tíz-tíz másodpercet az elhelyezkedésre, aztán indulhat a meccs, immár a megszokott keretek közt (azaz újjászületésnél nincs orvosi brigád, méhből való kicuppanás). Mindezek mellett e megoldás legérdekesebb pontját a Sandlot nevű opció jelenti. Ez gyakorlatilag egy virtuális teret jelent, ahol bármelyik pályát megnézhetjük, tanulmányozhatjuk. A pályákat meg lehet nézni kicsinyített, forgatható verzióban is, böngészhetjük az alaprajzukat, de a leghasznosabb talán az lesz, ha virtuális másukba vetődünk bele. Itt ugyan nincsenek textúrák, kidolgozott tereptárgyak, az utolsó repedésig megrajzolt autóroncsok, hanem minden felületet halványvörös izzás fed. A pályákat viszont teljes valójukban járhatjuk be, nem kell aggódni az ellenséges tűz és a gyáva mesterlövészek miatt. A legérdekesebb, taktikailag legfontosabb részeket (létrák, feljárók, fedezékek, rappel indítására alkalmas helyek stb.) sárga ragyogás jelzi, így ez a játékmód kicsit próbál tanítani is.

A legjobb tanító azonban az élet, és a R6P erre is felkészül: a Sandlotban ugyanis elhelyezhetünk figyelmeztető feliratokat. Beszúrhatjuk, hogy melyik erkélyről érdemes campelni, hogy CTF játékmódban merre érdemes indulni zászlórablás után, hogy melyik ajtó mögött szoktak lesben állni az aljasabb jellemű emberek. A legjobb az egészben, hogy ezeket a figyelmeztetéseket, tanácsokat megoszthatjuk másokkal is, az online mellénk sorsolt emberek szavazhatnak ezekről (egy egyszerű tetszik/nem tetszik rendszerrel), és ha sikerült valami kivételesen egyedi és zseniális dolgot kitalálnunk, az hamar elterjedhet és belekerülhet a legtöbb játékos „forgatókönyvébe”.

A klánok és igazán profi játékosok számára még több lehetőséget ad a dolog, ugyanis pályánként, és azon belül játékmódonként három-három ilyen tervgyűjteményt lehet elmenteni, és a mindenkori parancsnok bármikor váltogathat ezek között. Van tehát lehetőség védekező és támadó taktikák közti váltásra, ráadásul a gyakorlás és a kommunikáció is sokkal könnyebbé válik (nem leírod, hogy melyik láda mögött lapulnak ellenfelek, hanem csak közlöd, hogy a „B” pontra kérnél egy gránátot).

KÉT ÉVVEL KÉSŐBB

A Ubisoft valószínűleg tanult a Ghost Recon: Future Soldier körülötti kavarásból, és a Patriotsszal nem akarnak tíz határidőt is eredménytelenül elhagyni – így aztán rögtön nagyot mondtak: valamikor 2013-ban várható a megjelenés. Tekintve, hogy már bő két éve is hallottunk elég konkrét pletykákat arról, hogy a Ubisoft bőszen dolgozik a sorozat új részén, ez együttesen már egy szokatlanul hosszú fejlesztési időt ad ki. Nagyon reméljük, hogy ez nem szervezési gondoknak, nulláról való újrakezdésnek tudható be, hanem annak, hogy tényleg valami elképesztő és magával ragadó játék lesz a végeredmény. Merthogy az elég elszomorító, hogy hiába beszél lépten-nyomon minden designer és producer a rengeteg húzós helyzetről, kemény döntésről, ha bőszen hallgatnak az ezeknek megfelelő következményekről. Nem tudjuk egyelőre, hogy elágazik-e majd a történet attól függően, hogy megmentesz, vagy veszni hagysz egy-egy embert, épületet, várost – vagy mindez csak jól hangzó, de végeredményben minden súly nélküli helyzeteket jelent. Persze nem lehet elfelejteni, hogy ez mindössze a játék bemutatkozásának, az első információk közlésének az ideje, és nem a mélyelemzésé – ahogy a Ubisoft a létezésének megerősítésén túl hallgat a kooperatív játékmódokról, úgy vélhetően a döntések következménye sem lesz elhanyagolható…