Denis Villeneuve Dűne-filmjei hatalmas sikert arattak (különösen a tavaly bemutatott második rész), szóval a Warner Bros. és a Legendary már zöld utat adott az újabb folytatásnak, amely A Dűne messiása című regényt dolgozza majd fel, a direktori székben pedig ugyancsak Villeneuve foglal majd helyet. Noha a rendező nemrég elmondta, hogy a harmadik felvonás után magára hagyja a franchise-t, ez nem akadályozza meg abban a stúdiót, hogy nélküle is tovább szője Frank Herbert ikonikus univerzumát a mozivásznon: egy most megjelent bennfentes információ szerint mindenképpen elkészül a Dűne 4, sőt ez még nem minden! A World of Reel hozta le az amúgy megbízható forrásként számon tartott Daniel Richtman szavait, akinek értesülései szerint a fejesek nemcsak folytatásokat, hanem egy egész franchise-t terveznek építeni a Dűne-mitológiából.
Ez annyit jelent, hogy nem kizárólag negyedik, ötödik és esetleg hatodik film jöhet, hanem egy újabb sorozat is. Emellett a World of Real egy másik forrásától megtudta, hogy a Warner Villeneuve nélkül is menne tovább a Dűnével, ami egyébként bosszantja a rendezőt még annak ellenére is, hogy korábban leszögezte, hogy számára ez csak egy trilógia lesz, mert A Dűne messiását követ történeteket túlságosan is „ezoterikusnak” tartja. Ezen kívül a direktor azt is kijelentette, hogy nem kíván lehorgonyozni egy franchise-nál, inkább valami mást, valami eredetibbet szeretne készíteni. Utóbbi interjúban amúgy még nem tartotta bosszantónak azt, hogy másokkal folytassa a Warner a Dűne sagát:
„Szerintem jó ötlet lenne, ha A Dűne messiásába elhintenék bizonyos magvakat, amelyekkel mások a későbbiekben tudnak valamit kezdeni, mert a többi könyv is csodaszép. De nehezebb is adaptálni őket, mert egyre inkább ezoterikussá válnak. Szóval nem lesz könnyű dolga az utánam jövőknek, ezért nem is zárom be a kapukat előttük. Én nem fogom megcsinálni, de másokkal a rendezői székben még megvalósulhatnak ezek.”
Hozzá kell tenni, hogy alapanyag van bőven, hiszen több folytatás is követte Frank Herbert 1965-ben megjelent Dűne-regényét: ez volt A Dűne messiása, A Dűne gyermekei, A Dűne istencsászára, A Dűne eretnekei és A Dűne Káptalanház. A szerző halála után, fia, Brian Herbert folytatta a történetet Kevin J. Andersonnal karöltve, és ezt követően is számtalan könyvvel bővítik az univerzumot.
A borítóképek forrása: Warner