Az Astro Bot-játékokat már nem igazán kell bemutatnunk senkinek, főleg azoknak nem, akiknek otthon PlayStation-konzol lapul a szobájában. A 2018-ban megjelent Astro Bot Rescue Mission tökéletes módon mutatta be a PSVR képességeit és még emlékszem, hogy szinte percenként csodálkoztunk rá valamire benne, miközben egyes részein (például a lávás pályán) igencsak megizzadtunk – és nem a VR-headset miatt. A 2020-as Astro's Playroom már a PlayStation 5 képességeit volt hivatott bemutatni és tette mindezt ingyenes formában, előre telepítve minden egyes PS5-re. A játék (egyesek szerint inkább tech-demo) kimaxolta a nosztalgiát. Nemcsak rengeteg PlayStation-karakter és easter egg került bele, de konkréten végigvette a konzolszéria történelmét a legelső PSX-től az összes létező (hivatalos) kiegészítőn át egészen a PS5-ig, mindezt pedig olyan formában, hogy lehetetlen volt nem imádni a kis robot világokat bejáró, hatalmas kalandját, amihez egyébként épp nemrég érkezett egy új robotokat tartalmazó frissítés.

astro-bot-announce-screenshot-01.png

Hipervándor

A legutóbbi State of Play során aztán – igen meglepő módon – a Sony bejelentette, hogy idén ősszel érkezik az új rész a Team Asobitól, szimplán csak Astro Bot néven. Ez immár egy teljes áras játék lesz, rengeteg tartalommal megtöltve – az előrendelések már élnek hozzá. A PlayStation Magyarország volt annyira kedves, hogy meghívtak minket is, hogy megnézhessük még a megjelenés előtt a játékot. Nagyon kíváncsi voltam arra, hogy mi újat tud mutatni egy olyan Astro Bot-rész, amely már a második lesz PlayStation 5-re, viszont nem specifikusan mondjuk a PSVR 2-re lett szabva. Nos, az egészet úgy kell elképzelni, mintha a Astro's Playroom kibővített, még innovatívabb változata lenne, ugyanakkor a sztorit tekintve mindenképp egy folytatásról beszélhetünk. Kapunk hat nagy galaxist, amikben különféle bolygókat járhatunk be. Ezekre leszállva a jól ismert platformer részek köszönnek vissza, rendkívül színes és változatos pályákon, ahol ki kell szabadítanunk kis robotokat, majd elérve a szint végére, már repülhetünk is tovább.

astro-bot-announce-screenshot-03.png

Bizony, repülhetünk, hiszen most már rendelkezésünkre áll a DualSense-kontrollerről mintázott Dual Speeder, amivel navigálhatunk a planéták között és az adott pályára megérkezve is repkedhetünk még egy picit vele. Elsőre azt hittem, hogy a legtöbb esetben a Dual Speeder csak arra szolgál, hogy bevigyen az adott szintre, viszont akadt egy olyan szakasz, amikor jobbra-balra lehetett manőverezni vele, természetesen a jól ismert aranytallérokat gyűjtögetve. Mint említettem, célunk, hogy megmentsünk kis robotokat, amelyek között jól ismert PlayStation-karakterek is felbukkannak – ők a VIP-robotok. Az általunk játszott verzióban megjelent a Journey főszereplője, Ratchet és Rivet a Rift Apartból, Jak a Jak & Daxterből, sőt, egy átvezetőben még Kratos és Atreus is. Jól látszik, hogy a Team Asobi továbbra is nagyban épít azokra a PlayStation-rajongókra, akik már régóta kitartanak a Sony konzoljai mellett, hiszen a nosztalgia-faktort ezúttal is feltekerték. Rengeteg ismerős elem és karakter köszön vissza jól ismert videójátékokból, az pedig külön poén, hogy ha magára hagyjuk a kis robotunkat, akkor a várakozás alatt néha PSP-zik vagy PSOne-on játszik.

astro-bot-announce-screenshot-22.png

Akad itt kihívás is

Az egyes bolygók elsőre nem tűnnek túl hosszúaknak, viszont mindenhol akadnak titkos részek, gyűjthető puzzle-darabkák vagy szimplán csak elrejtett apróságok, amiket széles vigyorral az arcunkon fedezhetünk fel. A változatosságra pedig egyáltalán nem lehet panasz: rendkívül sokszínű, izgalmas pályákon fordulhatunk meg, a DualSense kontroller pedig természetesen mindig az adott környezethez igazodik. Tehát ha vízben úszkálunk, akkor finomabb rezgéseket kapunk, ha üvegen vagy másfajta felületen, akkor pedig az alapján küldi a rezgéseket. Ez már az előző részben is nagyon tetszett, és itt is hozzátesz a hangulathoz. Ami még nagyon menő, hogy új képességeket is bevethetünk. Ez lehet egy szimpla bokszkesztyű, amivel távolabbról üthetjük ki az ellenfeleket és felhúzhatjuk magunkat megfelelő platformokra, egy jókora boostot adó jetpack-kutyus vagy egy spéci cucc, amivel ideiglenesen lelassíthatjuk az időt. Két olyan mini-bolygó volt, ahol azért rendesen megizzadtunk, mivel ezeknél minden egyes ugrást ki kell centizni és elég egyetlen óvatlan mozdulat és máris kezdhetjük elölről az egészet. Az Astro Bot tehát azoknak is be fog találni, akik kellő kihívást keresnek egy játékban és azt hiszem, rólam is sokat elmond, hogy ezzel a két – piszok nehéz – extra-pályával több időt töltöttem, mint a tényleges főellenféllel. Utóbbiakból több is akad, minden galaxis végén vár egy, de nyugi, messze nem soulslike-szintűek!

A látvány abszolút rendben van, a zene pedig a jól ismert dallamvilágot hozza ezúttal is. Mivel több bolygó le volt zárva, csak tippelni tudunk, hogy mik várhatnak még ránk, de az biztos, hogy lesz egy God of War témájú planéta és a korábbi részekből ismert óriásrobot is tiszteletét teszi, sőt, egy Minecraft-szerű pixeles bolygó engem már most nagyon foglalkoztat. Az Astro Bot 25.990 Ft-os áron rendelhető elő, a spéci Deluxe-kiadás pedig 29.990 Ft-ért megy, viszont ehhez jár egy csomó finomság, például spéci Bloodborne-ruha és PSN-avatárok is. Jó kérdés, hogy a Sony mennyi extra tartalmat (esetleg DLC-t) tervez a játékhoz, hiszen új bolygók vagy akár komplett galaxisok hozzáadásával hosszú távon is megfelelő szórakozást nyújthat az Astro Bot. A megjelenést szeptember 6-ra tűzték ki, én pedig úgy gondolom, hogy ezt a napot minden PlayStation-rajongónak érdemes beírnia a naptárjába, hiszen ez a játék elsősorban nekik szól, ugyanakkor azok sem fognak csalódni, akik egy tökéletesre csiszolt platformert keresnek maguknak!

Köszönjük a PlayStation Magyarországnak a lehetőséget!