Az eredeti formájában a gyártón kívül jó formán mindenki utálta az Xbox One konzolt, annak szigorú másolásvédelme, internetfüggősége és egyéb korlátozásai miatt. Ez a minden beszélgetést csontig átható utálat még most is jelen van annak ellenére, hogy a cég, alaposan engedve a gyeplőn, eltörölt minden korábbi korlátot.
Vannak azonban olyan emberek, akiknek látszólag hiányzik az eredeti Xbox One, annak minden negatív tulajdonságával, ők pedig úgy döntöttek, hogy indítanak egy petíciót, amivel arra próbálják rávenni a Microsoftot, hogy állítsa vissza a korábbi üzletpolitikáját. Erre persze nagyon kevés esély van (gyakorlatilag nulla), hiszen még egy hátra arc finoman szólva is nevetséges lenne ezek után.
Az aláírások a képtelen cél ellenére azért szépen gyűlnek, hiszen már a 11 ezres határt is átlépték -- ám nem szabad azt hinni, hogy keményvonalas Xbox-megszállottak kérik vissza „a szórakoztatás jövőjeként” beharangozott konzolt, Javarész PS4-fanboyok jöttek aláírni, s az sem kizárt, hogy a Sony konzoljának egyik eltökélt rajongója hozta létre az egészet. Mindenesetre érdekes.
DRM-el nem tudok egyetérteni viszont . Ezzel csak a tisztes játékos szív, a kalózkodást ez nem fogja vissza.
De aki nem veszi észre, hogy fejlesztői és játékos érdekeit szem előtt tartva a digitális disztribúció az egyetlen járható út, az online szolgáltatások előremozdítják, a kiadók és kereskedők visszafogják a játékipart.Amíg a fejlesztők kapják a kisebb pénzt, alig 5-10 dollárt egy 50 dolláros játékból, addig ez a modell rossz és hosszútávon életképtelen. Ehhez kellenek az olyan újítások amiket az Ms próbált bevezetni, nem minden ( nem értek egyet például a Kinectel, az egy halott ötlet, egy casuál szükségtelen rossz ). De vegyük észre, hogy a PC-n már évek óta több millióan belátták ezt és állítom hosszútávon nekik lesz igazuk, a varázsszó : STEAM!
Ügye, hogy lehet ezt jól is csinálni... : D
Amúgy szerintem az sem kizárható ok erre a petícióra, hogy az M$ akarja burkoltan visszahozni, és a DRM így is úgy is benne lett volna, csak a visszakozással próbálták pozitív szereplőnek feltüntetni maguk. Egy "sikeres" petíció után pedig mondhatják majd azt hogy "de hát a vásárlók kérték!".
Maradok a PS4-nél, de azért megvárom az első hónap végét a gépnek.
Valakinek bejött ez a Steam-hez hasonló dolog. Ez van. Egyébként én valamennyire sajnálom. Így tényleg csak egy olyan konzolt kaptunk, ami erősebb az előzőnél. Esetleg ha az MS megpróblta volna ezt és jól sül el, előrébb vagyunk, mivel PS4-et veszek, nem is nagyon aggódtam volna, mi van ha rosszul sül el.
Így viszont egy helyben ácsorgunk.