Az a jó abban, hogy manapság már mindent az üzleti érdekek vezérelnek, hogy immáron nem nagyon akad olyan játék, ami csak és kizárólag egy platformra jelenik meg, hiszen a fejlesztőknek és kiadóknak általánosságban sokkal jobban megéri a készülő játékot lényegében mindenre kiadni, akár még okoseszközökre, kenyérpirítóra és párologtatóra is. Teljesen mindegy, hogy mennyire lehet átültetni az adott játékot, az is bevételi forrás, így semmi sem foghatja vissza a tömeggyártást. Persze, ez egy kicsit sarkított és talán erősen túlzó megfogalmazása a helyzetnek, de azért nem zörög a haraszt, valamint minden vicc egy kicsit igaz is, szóval összességében nem alaptalan azzal vádolni a fejeseket, hogy jó pénzért bármit/bárkit eladnak. Ennek viszont sok esetben a játékos örülhet vagy éppen látja a kárát, hiszen olyan termékek elé is leülhet, amikhez amúgy nem juthatna hozzá, és persze olyanok elé is, amiknek alapvetően nem sok keresnivalójuk lenne az adott platformon. Ilyennek közül szemezgettünk most.
A srác a hibás a monitor előtt
Nem mondom, azért éppen ideje volt, hogy a kult széria megjelenjen konzolokon is (jó, a Redux már kapható volt), bár lehet, hogy a PC-n itthon felejthetetlen szinkronnal elérhető, igen komoly hírnevet szerző második résszel még ma is jobban jártunk volna. Jó a Postal 4: No Regerts így sem borzalmas, sőt megvan a maga bája, de tény, hogy tavalyi megjelenésekor Zoo_Lee nem véletlenül “jutalmazta” 68 százalékkal. Az alapok ugyanis megmaradtak, ám Paradise városa helyett Edensinben járunk, ami nagyobb (és vágatlan), utcáin még több az őrült, mégis, a játékmenet és az élmény nagyjából hasonló.
A feladat az, hogy fontosabb szereplők feladatait teljesítsük, közben Jon St. John hozza a kívánt szintet, sőt szélsebes járgányra is pattanhatunk, és természetesen olyan ikonikus fegyverek és lehetőségek is visszatérnek, mint a shotgunra húzható macska, vagy az, hogy bármikor, bármit lepisálhatunk. Igen, a Postal nem véletlenül volt botrányjáték, a negyedik epizód pedig továbbra is erre a hírnévre alapoz, ráadásul teszi úgy, hogy a fejlesztők még a vásárlókra is ráeresztik az aranysárga pezsgőt, mikor semmibe veszik a mai elvárásokat és minimumot. De talán pont ez a gonzós, kihaénnem stílus az, ami miatt a Postal annyira szerethető, és ami miatt a rajongók még mindig pénzt adnak ki érte. És még ha várni is kellett rá, de immáron konzolon is elmerülhetünk a bűnben, ha éppen arra vágyunk. Némi bug mind a mai napig előfordul (az első küldetést pl. nem tudtam teljesíteni egy eszköz hiányában, ami nem volt a helyén, és csak az újraindítás segített), grafikailag nagyon nem közelítjük a csúcsot, de mégis van valami ebben a Postal Dude-ban, ami miatt nehéz letenni a kontrollert. Ja, és a játékterem felhozataláért jár a kudos, szóval aki pótolná ezt a különlegességet, az legyen tisztában a hátrányaival, de azért próbálja ki, mit is tud a híres-hírhedt Postal!
Buszsofőröknek
Az Aerosoftnál megjelenő, a TML-Studios által fejlesztett busz-szimulátorokkal már gurultam néhány kört, így mindenhez hozzá voltam szokva, legalábbis eddig ezt gondoltam. Bevallom, engem simán le lehet venni a lábamról a kamionozással, buszozással, mivel órákig elvagyok a monitor és TV előtt, ha valami kellemes zenékkel operáló rádióadó szól, az pedig már nem meglepetés, hogy német precízség ide vagy oda, azért ezek a buszozós videójátékok nem a grafikai csúcsot döntögetik, nem a minőségük miatt olyan sikeresek, hanem inkább a témájuk és lehetőségeik miatt. Na, mindezek után jött a Fernbus Simulator, ami nem kevesebbet ígér, mint az Európa-szerte utazgatás lehetőségét, a különböző országok nagyvárosait érintve, azokat bejárva. És itt kezdődnek a gondok.
Merthogy, mint azt már említettem, ezek a buszos játékok eleve nem képviselnek olyan fantasztikus minőséget, és ez ebben az esetben, vélhetőleg a túl nagy feldolgozott és átvezethető területnek hála még inkább feltűnik. Indíthatunk saját vállalkozást, aminél aztán feltöltjük a gépparkot, növeljük a járatok számát, de beugorhatunk szimpla kis futamokra is, ha nem akarunk elköteleződni, avagy mehetünk néhány kört, választhatunk a rendelkezésre álló városok közül, elmehetünk reptéri járatot vezetni, sőt még az arcade és szimulációs vezetés között is választhatunk. A probléma mindezzel csak az, hogy a városok borzalmasan festenek, az utak ugyanolyanok, és minden sarokra jut valamilyen bug vagy grafikai glitch. A fák és házak alakja össze-vissza változik, autók tűnnek el az útról és a többi, miközben eleve talán ez a legcsúnyább buszos játék eddig a fejlesztő felhozatalából. Emellett sajnos az irányításon is mintha változtattak volna, számomra legalábbis sokkal nehézkesebb volt eligazodni a rengeteg lehetőség között, mint korábban, a sima városi buszjáratokon, amikor kontrolleren is simán és könnyen átjött a kezelés metodikája. Ezzel együtt is megvan a varázsa a dolognak, pláne magyar felirattal, hiszen fel lehet ismerni városi jellegzetességeket, de senki se számítson pontos másolatra, csak elnagyolt utánzatra, ami azt az érzetet kelti, hogy tényleg bejárjuk Európát. De persze nem, és ezt nem árt észbe vésni.
Kereskedelmi logisztika
A Transport Fever 2 mindent megtett annak érdekében, hogy kitűnjön a Railroad Tycoon és a Transport Tycoon árnyékából, és a játék lényegében meg is tette ezt, hiszen hibái ellenére, 2019-ben nagyjából teljesítette az elvárásokat, amiket bárki is követelt volna egy olyan videójátékkal szemben, mely az ipart és a kereskedelmet veszi alapul, miközben kőkeményen rámegy a menedzselésre és szimulációra, mégis nagyjából érthetően és könnyen adja azt át, sokszor valós hátteret és személyeket biztosítva a feladatokhoz. Ehhez több korszakot kapunk, összesen 150 évet felölelő kampánnyal, és bizony sokszor oda kell figyelni, mert a tutorial ellenére sok mindenre még mindig magunktól kell rájönni, hiába a sok visszajelzés a PC-s verziónál.
Ám ennek is megvan a maga varázsa, ha a pontos gazdasági szimulációt és menedzsmentet nézzük, ami kellően izgalmas és legtöbbször kellően változatos ahhoz, hogy a kimondottan hosszú kampány végére se unjuk meg a receptet. Nem mindenkinek való a Transport Fever 2, aminél kimondottan ajánlott az angol nyelvtudás, de aki pontosan ezt a stílust és mechanikát kívánná, annak teljesíti a vágyait. Nekem azért a kontrolleres kezelést szoknom kellett, ezt az oldalt nem sikerült teljesen intuitívvá tenni (vannak ennél jobban irányítható konzolos szimulációk), de azért így is meg lehet birkózni a feladattal. Ha pedig az ipar, majd a városok fejlődnek, szépen megindul minden a maga módján és útján, ilyenkor pedig öröm nézni, hogyan változik a virtuális lét, ahol mindenki végzi a maga dolgát, miközben persze mi is kellő betekintést nyerhetünk az életükbe. Ajánlott, de azért nem kötelező darab a téma és a műfaj kedvelőinek, végre konzolon is.
A Diablo nyomában
Bár hamarosan itt a közkedvelt sorozat negyedik epizódja, az aRPG-rajongók addig sem maradnak csapkodnivaló nélkül, hiszen végre konzolokra is megjelent a Wolcen: Lords of Mayhem, amit rengetegen az egyik legígéretesebb Diablo-klónként tartottak számon a hosszúra nyúlt fejlesztési idő alatt, míg végül 2020 elején meg nem jelent. Némileg bugosan, hiányosan, kevéske probléma társaságában, de hiába volt savanyú a szőlő, így is az egyik legjobb élménynek számított a műfajban. A sztori már az elejétől felkelti az ember érdeklődését a különböző frakciókkal, nagyobb csatákkal, ráadásul a látvány akkor kifejezetten erős volt, sőt PC-n, maximum beállítások mellett a mai napig nincs miért szégyenkeznie az indie csapatnak. Mármint most szigorúan a látványra gondolok, ugyanis az évek során azért továbbra is akadtak bajok, amik sajnos a konzolos változatra is hatással vannak.
Kezdjük ott, hogy Steamen is egyre több az elégedetlenkedés, mivel alig változott valami, nem sikerült javítani egy rakás hibát, a játék sokaknak szinte használhatatlan. Éppen ezért kicsit aggályos volt látni, hogy mégis portolják, jön konzolokra, de itt is egyből egy csalódással, hiszen a PS5 például hiába van a felsorolásban, mint kiderült, a játék igazából PS4-es verziót kapott, ami azonban fut PS5-ön is. Ehhez képest meg azért némileg túl is van árazva, legalábbis a 40-50 dolláros alapot kicsit soknak érzem. Pláne úgy, hogy az inventory-menedzsment botrányos, nálam abszolút nem működik, bármit csinálok, így viszont nem tudok megszabadulni a nálam lévő tárgyaktól, az újakat meg nem tudom felvenni. De egyébként is vannak érdekességek, maga a kezelés messze nem olyan, mint egy Dio3, vagy bármelyik PlayStationre is megjelent klón esetében, és az előző generációs, “de azért az új generáción is játszható” látványt sem dícsérném agyon. Vannak szép pillanatok, de a közeliknél, illetve sok helyszínen már kilóg a lóláb, érezni, hogy ez nem egy AAA kategóriás program, sőt meg sem közelíti azt a minőséget. Így összességében drágának érzem az új kiadást, persze ha sikerül javítani az élményen, vagy/és belekerül egy akcióba, akkor azért azt tartom, hogy maga a magyar felirattal is ellátott Wolcen: Lords of Mayhem egy remek játék, ami a műfaj jobb darabjai közé tartozik. Mindemellett azonban hamarosan már a Diablo 4-et is nyúzhatjuk, így addig is maximum felvezetésnek jó, éppen úgy, mint egy Chaosbane vagy egy Shadows: Awakening.
Ebben az esetben tehát a többség nélkül azért meglettünk volna, mégha el is mondható, hogy színesítik a kínálatot. Egyik sem kifejezetten rossz játék, de még a legjobb sem kihagyhatatlan, és bizony többségük esetében van másik választás, amivel jobban járhatunk. Ha valamelyik mégis nagyon megtetszik, leginkább egy akció keretében érdemes beruházni rá, és ez alól talán egyedül a Transport Fever 2 a kivétel, de a 16 990 forintos árat elnézve azért még ott is elgondolkodnék.
