• Összefogott a Microsoft, a Nintendo és a Sony
  • A cél a játékosok védelme és a közösség biztonságossá tétele mindenki számára
  • Ehhez pedig szorosan együttműködnek majd más szervezetekkel is

Elég komoly kezdeményezést leplezett le nemrég a Microsoft, a Nintendo és a Sony, a három nagy konzolgyártó ugyanis bejelentette, hogy innentől kezdve összefognak a játékosok védelmének és a közösség biztonságossá tételének érdekében. A cégek szerint a gyűlöletnek, a zaklatásnak és a fiatal játékosok kihasználásának semmi keresnivalója ebben a hobbiban, így innentől kezdve mindent meg is tesznek, hogy háttérbe szorítsák ezeket.

A kezdeményezés alapjait egy könnyen átlátható és kezelhető biztonsági rendszer adja majd, amivel villámgyorsan jelenthetjük a problémás viselkedést, illetve ami a szülőknek is lehetőséget biztosít arra, hogy alaposabban utána járjanak, mit is csinál gyermekük online. A három gyártó ezen túl egy sor egyéb szervezettel is szorosan együttműködik majd, az ESRB-től és PEGI-től kezdve egészen a helyi hatóságokig, amennyiben egy-egy helyzet komolysága megköveteli ezt.

microsoft-safe-jatek-01.jpg