Sokan azonban a saját kezük védelmének kapcsán már szűkmarkúbbak, pedig a kézfej fédelme legalább olyan fontos, mint az autóé.

Ezért célszerű kesztyűt viselni autóápolás során

Egy nitril kesztyű egyáltalán nem akadályozza a viselőjét a munkában, gyakorlatilag egy idő után észre sem lehet venni, hogy rajta van az ember kezén. Ugyanakkor nagyon hatékonyan tudja védeni a bőrt. Aki használja, az tudja nagyon jól, hogy elkerülhető a bőr irritációja és a kézfej kiszáradása is.

poli.jpg

Amikor az autó belterét ápoljuk a POLIRTECH.HU termékeivel, vagy a külsejét mossuk, különböző vegyszereket használunk. Ezekben olyan anyagok vannak, amelyek oldják a különféle szennyeződéseket és a koszt, ugyanakkor az emberi bőrrel nem szerencsés, ha érintkeznek. Ez egyébként a tisztítószerek és ápolószerek dobozán, flakonján, vagy a hozzájuk mellékelt tájékoztatón fel is van tüntetve.

Milyen kesztyűt érdemes, és milyet nem érdemes választani?

Autóápolás esetén egy cérnakesztyűvel nem sokra megyünk, legfeljebb a hámsérülések esélyét lehet csökkenteni. A jó megoldást egy latex, vinyl vagy nitril kesztyű jelenti. Mindegyikben zavartalanul lehet dolgozni, nem kell attól tartani, hogy az ember kezéből ki fognak csúszni a dolgok.

Érdemes azonban tudni azt, hogy a latex gumikesztyűk képesek allergiás reakciókat kiváltani az arra érzékeny személyek esetében. Ha valaki tehát érzékeny erre az anyagra, akkor hiába óvja meg magát a tisztítószerek nem kívánt következményeitől, ha közben éppen a kesztyű okoz majd irritációt.

A vinyl ezzel szemben nem okoz allergiás reakciókat, ráadásul egyáltalán nem drága. A hátránya az, hogy rendkívül könnyen kiszakad, olyankor pedig értelemszerűen azonnal le kell cserélni. Szakadáskor ráadásul könnyen megeshet, hogy az ember kézfeje mégiscsak érintkezni fog valamilyen vegyszerrel.

A legjobb megoldás a nitril kesztyű

Miután felsoroltuk a lehetőségeket, megismertük bizonyos anyagú kesztyűk hátrányait, nem maradt más megoldás, mint a nitril kesztyű. Ez ugyanis a vinylhez hasonlóan nem vált ki allergiás reakciókat, és mivel púdermentes, könnyen fel is lehet húzni. A kézfej kiszáradása is elkerülhető a használatával.

Jól illeszkedik a kézfejre. Ha valaki belemerül a munkába, hamar el is fogja felejteni, hogy a kezén van. Mindezen pozitív tulajdonságai mellé adódik még, hogy a mechanikai hatásoknak remekül ellenáll, még a kisebb szúrásoknak is. A tisztítószerekkel szemben kifejezetten erős védelmet tud nyújtani, ugyanakkor rugalmassága miatt nehéz kiszakítani.

A nitril kesztyű valamivel drágább, ám mivel nehezebben szakad, és jobban óvja a kézfejet, így célszerű megfontolni az ilyen anyagból készült kesztyű megvásárlását.