Pedig lehetőségünk van akár arra is, hogy korszerű, elektromos árammal működő fűtési rendszert hozzunk létre, illetve akár az autónkat is “tankolhatjuk” otthon.

Hogyan valósul meg mindez, és milyen szempontokat érdemes figyelembe venni a napelemes rendszer telepítése előtt? Pontosan ezeknek a kérdéseknek segítünk utánajárni. Tarts te is velünk!

Hogyan épül fel a komplett rendszer?

A Napelemespályázatok komplett napelemes rendszereinek a felépítéséhez a következő fő alkatrészek szükségeltetnek: panelek (ezeknek száma és konkrét tulajdonságai attól is függnek, hogy mely gyártó mely termékeit választjuk), tartószerkezet, inverter, valamint az éjszakákat, illetve a felhős időszakok során keletkező áramigény kiszolgálását megvalósító ad-vesz mérőóra, illetve független rendszer esetén az akkumulátorok.

 napelem.jpg

A rendszer tulajdonságait, valamint a kapacitást attól függően határozzuk meg, hogy milyen körülmények (például tájolást, dőlésszöget, valamint árnyékolást tekintve), valamint milyen egyéb opciók állnak rendelkezésre. 

További fontos szempont az is, hogy milyen energiaigényeink vannak. Ebből a szempontból nézve bölcsebb akár túlméretezni a rendszert, minthogy azt kelljen számolgatni, hogy mennyi plusz energiát, áramot kell biztosítani az idővel megvalósított korszerű fűtési rendszernek, illetve az elektromos járművek feltöltéséhez.

Amerikában már win-win helyzetek is alakulnak e kérdésben

Hiszen a SunPower és a Wallbox EV (elektromos jármű) töltési szolgáltató együttműködési szerződésben szabályozta a szükséges kereteket. Ennek abban láthatjuk meg az előnyeit fogyasztói szempontból, hogy a tetőre kerülő napelemes rendszer, valamint az elektromos járművekhez nélkülözhetetlen töltési rendszerek egyidőben is telepíthetővé váltak.

A cél értelemszerűen nem más, mint a megjelenő fogyasztói érdeklődés, ami pedig azt is jelenti, hogy ezt a kezdeményezést várhatóan még több követi majd a közeljövőben. Miért fontos ez nekünk? Azonfelül, hogy értelemszerűen az ilyen társulások rengeteg pozitívumot és innovációt is magukkal szoktak hozni, azt is elkönyvelhetjük magunkban, hogy ha valóban alkalmazkodni szeretnénk a jövő kihívásaihoz, akkor érdemes előre megfontolni az összes lehetőséget, amely pillanatnyilag a rendelkezésünkre áll. 

Emellett - értelemszerűen - az is helyes gondolkodásmódnak számít, ha sorra vesszük, illetve tájékozódunk a tekintetben, hogy várhatóan milyen módon és mértékben változtatható, illetve bővíthető a jelenleg megvásárolt és kivitelezett rendszer.

Akkor igen vagy nem?

Talán nem is igazi újdonság, de ma már nem is az a kérdés, hogy a napelemes rendszer megéri-e, hanem az, hogy mi mindenre tudjuk használni. Kérjünk segítséget a döntésben hozzáértő szakemberektől, és tervezzünk nagyon okosan!