• Christopher Nolan az atombomba fejlesztéséről és J. Robert Oppenheimerről készít filmet
  • Cillian Murphy alakítja a főszereplőt, de már tárgyalnak Emily Blunttal is
  • Utóbbi a főhős feleségét alakíthatja a 2022 elején kezdődő forgatás során

Alakul a nemrég stúdiót váltó Christopher Nolan (MementoEredet, Batman-trilógia, Csillagok közöttDunkirkTenet) új filmjének színészgárdája. Azt már korábban bejelentették, hogy Cillian Murphy alakítja az atombomba születését célzó Manhattan-projektről szóló film főhősét, J. Robert Oppenheimert. Sajtóértesülések szerint jelenleg Emily Blunttal tárgyal a produkció, aki előbbi felesége, Katherine Vissering Oppenheimer szerepét kaphatja majd.

A harmincnyolc éves brit színésznőt idén két nagyprodukcióban is láthattuk: Murphy oldalán visszatért a Hang nélkül hősies és szívós anyakaraktereként, majd Dwayne Johnson, a Szikla oldalán tűnt fel A Karib-tenger kalózait és az Indiana Jones-filmeket idéző Dzsungeltúrakalandor doktornőjeként. Sikerei révén mindkét mozi folytatást kap, mindenekelőtt azonban Nolan keze alatt játszhat Blunt. A tervek szerint jövő év elején kezdődik az egyelőre cím nélküli produkció forgatása.

emily-blunt-the-english-1.jpg
(A kép forrása: Variety)