Június elején derült ki, hogy valóban a The Thing című horrorjáték felújításán ügyködik a rengetegszer bizonyított (TurokSystem ShockQuake, Star Wars: Dark ForcesNightdive Studios, a remaster kiadás pedig úgy kínál 4K-s felbontást, (akár) 144 fps-t, új bevilágítási rendszert, textúrákat és animációkat, hogy közben teljes mértékben hű marad a Computer Artworks 2002-es adaptációjához. Pontos megjelenési dátummal sajnos továbbra sem rendelkezik a John Carpenter 1982-es klasszikusát folytató horrorjáték vérfrissített verziója, ám mindenképp jó jel, hogy a stúdió nemrég kiadta hozzá az első játékmenet-előzetest, így alaposabban is szemügyre vehetjük, milyen munkát végeztek a szakik.

Nos, ahogy azt a mellékelt ábra is mutatja, a Nightdive ezúttal sem vette fél vállról a feladatot, J.F. Blake jeges pokoljárása ugyanis remekül néz ki (mármint egy remasterhöz képest), hála a sokkalta élesebb textúráknak és az egész atmoszférát megváltoztató fény-árnyék hatásoknak. A brigád ráadásul az alapmű gerincét képező félelem/bizalom rendszert is átszabta picit, így még fontosabb lesz a csapattársaink mentális állapota, amely nagyban befolyásolja a főszereplővel való együttműködésüket – ez ugyebár A dologban is kardinális tényező volt, szóval érthető, miért fektetnek rá ekkora hangsúlyt. A videó leírása alapján a cég továbbra is idei debütálással tervez, szóval ha odakint esetleg nem is lesz hó, a The Thing: Remastered gondoskodik majd a téli hangulatról – csak aztán bírjuk cérnával a ránk váró megpróbáltatásokat!

A borítóképek forrása: PlayStation Store, IGDB