A napokban érdekes pletykák kezdtek keringeni a Prince of Persia: The Lost Crown, pontosabban annak fejlesztői körül. A francia Origami videójából megtudhattuk – és a hírt később az IGN is ellenőrizte –, hogy a Ubisoft feloszlatta a Montpellier csapatát, mivel a szóban forgó alkotás nem tudott eleget tenni az elvárásoknak (értsd: megbukott a kasszáknál). Az is kiderült, hogy a stúdió sorsa már hetekkel a debütálást követően megpecsételődött, hiába akart ugyanis a keménymag folytatást készíteni a The Lost Crown-hoz, a Ubisoft úgy vélte, hogy ehelyett inkább más, nagyobb eladási potenciállal bíró projektekhez kell átcsoportosítani a fejlesztőket.

Most kiderült, hogy mik ezek pontosan. Az Insider Gaming exkluzív riportja felfedte, hogy a fejlesztők többségét három különböző projektre helyezték át. Ezek közül az egyik az eredeti, klasszikus Rayman remake-je, a másik a Beyond Good and Evil 2, a harmadik pedig a következő Ghost Recon-epizód. A Ubisoft kihangsúlyozta, hogy bár tényleg kvázi szétzúzták a Montpellier csapatát, senkit nem raktak az utcára, azaz nem rúgtak ki vagy ilyesmi. Az viszont már 100%, hogy a Prince of Persia: The Lost Crown második része emiatt nem készülhet el, ami szomorú, hiszen egy remek metroidvania lehetett volna.