Egy évvel ezelőtt talán még senki sem gondolta volna, hogy mostanra több alkalommal kerül említésre a Half-Life 3, mint akkor, amikor még minden rajongó hitt a létezésében, márpedig pontosan ez a helyzet, hiszen kis túlzással szinte minden hétre jut egy pletyka vagy szivárgás. Ebből adódóan természetesen elkezdtek terjedni a vadabbnál vadabb teóriák Gordon Freeman esetleges visszatérésével kapcsolatban, egyesek pedig úgy vélik, hogy egy ügyesen felépített ARG (interaktív digitális nyomozósdi, amit a legtöbbször valaminek a reklámozására használnak) áll a háttérben, melynek végén ott vár minket a játékipar legismertebb néma leventéje és az ő megbízható feszítővasa. Ha a G-Mant megformáló Mike Shapiro eléggé sokatmondó üzenete, valamint az ismert bennfentes, Jason Schreier előrejelzése esetleg nem lett volna elég, most maga a Valve szolgáltatott muníciót azok számára, akik Fox Mulderhez hasonlóan napi szinten elmonják: „Hinni akarok!”
Egy Reddit felhasználónak, nevezetesen Relevant_Basis5444-nek ugyanis nemrégiben feltűnt, hogy a csapat Steam adatlapján két tétel szerepel a „közelgő megjelenések” fül alatt, ám ezek közül csak a fejlesztés korai szakaszában lévő MOBA, a Deadlock látható, ergo van egy rejtélyes cím, amit egyelőre nem nagyon szeretne mutogatni a cég. További érdekesség, hogy ez a furcsa „anomália” december 29-én jelent meg a platformon, tehát nem sokkal azt követően, hogy több szóbeszéd is felütötte a fejét a Half-Life 3 kapcsán. Véletlen lenne? Meglehet, sőt, az is benne van a pakliban, hogy egy szimpla hibáról van szó, ám az eddigi (nem hivatalos) infók fényében egyre valószínűbbnek tűnik, hogy egy gondosan megtervezett marketingkampánnyal állunk szemben, és idén végre tényleg megtörténik a várva várt bejelentés. Persze megeshet, hogy csak én vagyok hiszékeny, de mivel máig a Half-Life 2 a kedvenc FPS-em, elég nehéz nem bizakodónak lenni.
A borítóképek forrása: TheGamer, GameTyrant