Nem meglepő, hogy a BioWare és az EA az elmúlt napokban, hetekben valósággal csúcsra járatta a Dragon Age: The Veilguard marketing kampányát, mivel a források szerint finoman szólva sem túl fényesek az akció-RPG előrendelési számai (kizárólag fizikai példányokról beszélünk), jelen sorok írásakor pedig Steamen is csak a 86. helyet foglalja el a Legkelendőbbek listán. Ez persze nem csoda, hiszen az október 31-én érkező produkció jól láthatóan nagyon messze esett az Origins fájától, de még az Inquisitionhöz képest is gyökeres változásokra számíthatunk, így a széria veterán rajongóinak egy része (köztük jómagam) már rég lemondott róla, az úgynevezett modern közönség pedig nem igazán töri magát azon, hogy előbújjon az árnyékból. Ettől függetlenül rendíthetetlenül érkeznek az új infók és látnivalók, néhány nappal ezelőtt például megtudhattuk, hogy nem igazán érdemes rosszban lenni a társakkal, annak mellékhatásai ugyanis hamar megmutatkoznak a harctéren. 

A WolfheartFPS nevezetű youtuber videója mutatott rá arra, hogy amennyiben nem jövünk ki jól a mellénk szegődő karakterekkel, kevésbé lesznek hatékonyak az összecsapások során, a mágusként tevékenykedő Neve például nem fogja használni a támogató képességeit, ami a gyakorlatban annyit tesz, hogy esze ágában sincs gyógyítania minket. Öröm az ürömben, hogy az irántunk érzett ellenszenvet a rosszarcúakon vezeti le, mivel a hátrányért cserébe extra kakaót kapnak a támadó képességei, ergo nagyobbat sebez a szembenállóknak, ezzel megőrizve az egyensúlyt. Persze ez a mechanika egyáltalán nem áll távol a szériától, mivel már az Originsben és a Dragon Age 2-ben is volt hasonló, mindenesetre elég jó hír, hogy bár ezúttal nem vehetjük át az irányítást a társaság többi tagja felett, az utasítások osztogatása mellett ilyen közvetett módon is befolyásolhatjuk a viselkedésüket.

A borítóképek forrása: Steam, IGBD