Noha sokáig parázs vita folyt a két fél között s az Anonymous is beszállt a buliba, a per a körülményekhez képest barátságosan ért véget, hiszen a felek a tárgyalótermen kívül egyeztek meg egymással. Geohot így elkerülte az esetleges busás pénzbüntetést vagy börtönt, és csupán abba kellett beleegyeznie, hogy nem terjeszti a crack forráskódját, nem ad tanácsot a rendszer feltörését illetően, valamint nem nyújt semmilyen módon segítséget a konzol védelmének megkerülésében.

Mind a Sony, mind pedig a carcker boldogan távozott a megegyezés után: a japán óriáscég rövid közleményében elmondta, hogy szerintük sikeresen védték meg a hozzájuk tartozó szellemi tulajdonokat, Geohot pedig megkönnyebbült, hogy végre maga mögött tudhatja ezt az egész mizériát -- azt azért hozzátette, hogy sosem volt célja a kalózok munkájának megkönnyítése.

Az Anonymous még nem adott hírt arról, hogy terveznek-e további támadásokat a Sony ellen, illetve arról sem tudni semmit, hogy mi a helyzet a másik alperessel, Graf_Chokoloóval.