A Kraken Empire játéka nem egy agyonbonyolított program, lényegében ugyanolyan, mint minden testvére, aki az Asteroids óta megfogant. Egérrel hadonászva vagy a billentyűzetet püfölve kell letarolnunk minden elénk kerülő bigyulát, amik természetesen hozzánk hasonló lelkesedéssel próbálják a mi űrjárművünket elemeire szedni. Közben pontokat és a harcot segítő bónuszkiegészítőket kapunk, mint erősebb pajzs, fegyver, extra hajtóművek. Szükségünk is lesz rá!
Két dologban más csupán a Kromaia, mint bátyjai. Az első, hogy itt a pályákon nem csak az ellenfél tehet keresztbe. A teret ugyanis a fejlesztők nem voltak restek mindenféle akadállyal teleszórni, mint az olyan aszteroidamező, amibe Han Solo is kétszer meggondolná a berepülést. Eme amortizálható sziklatömbök, limlomok és bázisok között kell manővereznünk, miközben az ellenség (műholdak, gépi kígyók, repülők, szárnyas tankok, meg mindenféle akármi) egyre népesebb bolyban gyűlik körénk. Mert ezeket biza nem lehet hátrahagyni, galád mód követnek, még akkor is, ha az extra hajtómű bónusszal hipersebességre ugrunk. És nem csak úgy eszetlenül támadnak, ahogy haladunk előre, a mesterséges intelligencia egyre rafináltabb trükkökhöz folyamodik. Körbefognak, elterelnek, hátba támadnak, és persze simán kihasználják túlerejüket.
Apropó, manőverezés! Mivel egy bazi nagy ürességben lebeg minden, szó szerint nincsen fönt és lent, de a jobbra-balra, előre-hátra is új értelmet nyer. A választható négy gépezet mindegyike mozgatható a szélrózsa minden irányába. Orsózás, bukfenc, oldalra csúsztatás, rükverc, nincs olyan, amit ne tehetnénk meg. Mindez a játékra jellemző fokozott sebesség és az űrt betöltő tereptárgyak tengerében igazán élvezetessé teszi az űrcsatát.
Ha már szóba került a négy gépezet, álljunk is meg náluk kicsit. Nem csak formájukban és színűkben, hanem tulajdonságaikban is eltérnek egymástól. Sebesség, páncélzat, fegyverzet, mind-mind olyan elemek, amiknek hála gyökeresen más a játékélmény. Pláne, hogy maguk a hajók határozzák meg, milyen pályán fogunk repülni.
És ezzel rá is kanyarodtunk a második dologra, aminek köszönhetően a Kromaia eltér hasonszőrű lövöldözős társaitól. A látvány ugyanis úgy fest, mintha az X-Winget beleoltották volna a Tron világába. A zöld, vörös, kék vagy sárga neonban úszó pályák igen hangulatossá teszik a játékot -- ugyanakkor nem olyan fárasztó a szemnek, vagy átláthatatlan, mint mondjuk annak idején a Tron 2.0 volt, ahol néha azért kellett kilépni az amúgy fantasztikus játékból, mert már jojózott az ember szeme.
Mindent összevetve, a Kromaia egy érdekes látványvilágú, szórakoztató játék, bár lehet, hogy hosszú távon azért a látvány kiégetheti az ember retináját. Egy-egy rövidebb etapra azonban el lehet ütni vele az unalmas órákat, mert kihívás akad benne bőséggel. És ha tetszik, nosza, az indiegogo oldalán támogathatjátok is a projektet!
