Gyatra minőség ide vagy oda, a Netflix a saját gyártású sorozataival és filmjeivel még mindig a világ egyik legnagyobb streamingszolgáltatója, amit az a tény sem homályosít el, hogy mostanában több produkciójuk tartozik a silány-kategóriába, mint amennyi nem, ámde egy jelentésből most kiderült, hogy nem véletlenül gyengék ezek az alkotások: ugyanis a vezetőség szerint ezeket úgy is be kell tudni fogadni, hogy nem figyelünk rájuk, és csak zajként vannak jelen a háttérben, mondjuk főzés közben a konyhában. Az N+1 nevű magazin által lehozott hosszú cikkben térnek ki arra, hogy milyen módon áll hozzá a Netflix a filmekhez és sorozatokhoz, a kezdetektől fogva. Az író elmagyarázta, hogy a streamingszolgáltató már a legelejétől kezdve próbálkozott valódi filmalkotásokkal, független produkciókkal, illetve ezek terjesztésével, ám a 2020-ban bemutatott Cukorfalatok című film botránya óta (ugyebár az említett film kapcsán rengeteg támadás érte a Netflixet, hogy szexuális fétist kreál gyerekekből) a vezetőség inkább arra összpontosít, hogy biztonságos „tartalmakat” készítsen és szállítson, amelyek nem váltanak ki közfelháborodást, hanem megfelelnek a „sokszínű” felhasználóbázisuk ízlésének.

Az N+1 arra is emlékeztetett, hogy a streamingszolgáltató 2021-ben jelentette be, hogy hetente bemutat egy új filmet. Innentől kezdve szúrt szemet egyre többeknek a saját gyártású vagy forgalmazású alkotásaik egyenstílusa, és ezekre a cikkíró „agyzsibbasztó antifilmekként” hivatkozik. A lap úgy kategorizálta a Tipikus Netflix Filmeket, mint algoritmusok által rendezett és írt produkciókat, amelyeket úgy készítenek, hogy megfeleljenek minden felhasználó ízlésének, tehát minél nagyobb nézettséget produkáljanak, valamint még a keresőmotorokban is kereshetőek legyenek. Szóval sokszor szinte lefednek minden vonatkozó identitás-kategóriát: van bennük például magas lány, cuki lány, szép lány és így tovább, ha romantikus komédiáról van szó. Az elemzés szerint ezek az alkotások elképesztően unalmas és sablonos formanyelvi eszközökkel operálnak, sok bennük a drónfelvétel, meglehetőségen slendrián a megvilágításuk, a vágásuk, a színek is furcsák, továbbá a párbeszédek olyanok, mintha nem is emberi lények beszélgetnének egymással, hanem chatbotok. A cikkben a Gyagyás gyilkosság egyik párbeszédét hozta fel példaként az író, amely során Adam Sandler és barátja arról cseverésznek, hogy elmenjenek-e sörözni, és többször rá kell kérdezni a dialógusban, hogy most akkor tényleg nem megy-e sörözni a főhős.

Ugyanakkor az N+1 cáfolja azokat az érveket, miszerint pusztán a mennyiség ment a minőség rovására az utóbbi években. A cikkíró úgy véli, hogy sokkal mélyebb gyökerű a probléma, azaz pontosabban a vezetőséggel van a gond, ami egyfajta megvetéssel viszonyul a filmekhez. A szerző Ted Sarandos vezérigazgató egyik első alkalmazottjának, Cindy Hollandnak az álláspontját hozza fel, aki az eredeti tartalmakkal foglalkozó részlegnek az alelnöke volt, a Netflix DVD-stratégiáját pedig a szénlapátoláshoz hasonlította. De a helyzet csak rosszabbodott mára, az N+1 által megkérdezett források szerint két magas rangú Netflix-fejes is úgy ad zöld utat a különböző projekteknek, hogy még a forgatókönyveket sem olvassák el.

Ám a cikk írója megjegyezte, hogy ez csupán az inkompetencia jéghegyének a csúcsa. A szerző kutatása során több olyan forgatókönyvíróval is beszélt, akik korábban a Netflix filmjein dolgoztak. Ők gyakran azt a visszajelzést kapták a fejesektől, hogy a dialógusok minden áron legyenek szájbarágósak, szóval a karakterek mondják el szépen, hogy mit tesznek éppen vagy mi lesz a következő lépésük, mert így akkor azok is tudják követni a sztorit, akik éppen nem tudnak odafigyelni az adott filmre vagy sorozatra. Ehhez Az ír kívánságot hozta fel példaként az iromány, amelyben Lindsay Lohan főhősnője egy drámainak szánt vita közepén megjegyzi, hogy a szeretőjével milyen szép napot töltöttek együtt.

Emellett a Netflixnél nagyjából 36 ezer címke létezik, amelyek között helyet foglal a „casual viewing”. Az N+1 szerint ez alá szándékosan olyan sorozatokat és filmeket sorolnak be, amelyeket akár fél szemmel vagy füllel is könnyedén lehet „nézni”, sőt úgy még „jobban csúsznak”. A cikkíró úgy gondolja, hogy Jennifer Lopez idei sci-fije, az Atlas pont ilyen, ezzel kapcsolatban az egyik kritikus be is vallotta, hogy mosás közben indította el a filmet.

Viszont bármennyire is alacsony a színvonal, az kétségtelen, hogy ezek a sorozatok és filmek többsége hatalmas nézettséget produkál. Idén karácsonykor például a Kézipoggyász ment hatalmasat, és a Netflix történetének legfelkapottabb filmjeinek top 10-es listáján ott szerepel például A szürke ember és a Különösen veszélyes bűnözők is, pedig ezek a konszenzus szerint híresen rossz alkotások.

A borítóképek forrása: Netflix