Két óra a Bethesdával - a helyszínről

A Hunted: The Demon’s Forge-ról már írtunk bővebben a PC Guru hasábjain, egy fantasy RPG-ről van szó, amelyben két karaktert irányítására nyílik lehetőség szóló, illetve kooperatív módban. Az egyik egy jól megtermett barbár, a másik pedig egy törékenyebb íjász hölgy, tehát két olyan figura, akik tökéletesen kiegészítik egymást: egyikük az első sorban irtja az ellenfeleket, míg a másik távolról, magaslati pontokról szedi le a kellemetlenkedő csontvázakat, zombikat és egyebeket. A félórás „demó” alkalmával egy másik újságíróval párban volt lehetőségem játszani, és azt kell mondanom, hogy mozgás közben engem abszolút meggyőzött a program. A grafikát az Unreal motor kelti életre, méghozzá nem is csúnyán, hangulatos, sötét vidékeken irtottuk az élőhalottakat, az irányítás kézre áll, a nézet harmadik személyű, jól átlátható, mind a célzáskor, mind a harcnál. A csetepaték során nem csak fegyveres harcra, de varázslásra is volt lehetőségünk; minden hős egyszerre kétféle fegyvert cipelhet, a mágiával egymást is erősíthetik, van jól működő fedezékrendszer (ez főleg az íjásznak kedvez), sőt játék közben, ha úgy tartja kedvünk, akkor karaktert is cserélhetünk, és kipróbálhatjuk magunkat mindkét szerepben. Természetesen a kalandok során fejlődünk, új és erősebb képességek várnak ránk, és fejleszthetjük a felszerelésünket is. Forradalomról szó sincs, ellenben kapunk egy korrekt kooperatív játékmenetet, egy jól kiegyensúlyozott kooperatív módot, mindezt fantasy környezetben -– az elmúlt időszakban nem nagyon dúskáltunk ilyesmiben, szóval részünkről kíváncsian várjuk a végleges változatot.

---

A Brink szintén fél órán keresztül volt nyüstölhető, és a multiplayer mókába volt lehetőségünk bekapcsolódni. Ami a legjobban tetszett, hogy nem agyatlan lövöldözésre, fragszerzésre voltunk kárhoztatva, hanem igazi csapatmunkával kellett bejutnunk az ellenfél bázisára, hogy ott megszerezzünk egy csomagot, majd kimenekítsük azt egy helikopterrel.

Na de ne szaladjunk ennyire előre, kezdjük azzal, hogy rögtön az elején generálhattunk magunknak egy teljesen egyedi karaktert: a sapkától a gatyán át a tetkóig mindent megváltoztathattunk, készíthettünk saját fegyvert, és még azt is eldönthettük, hogy milyen képességekkel vágjunk bele a küzdelembe. Mikor ez megvolt, akkor botok hordái ellen indultunk az öt újságíró kollégával, és bizony egyáltalán nem volt könnyű dolgunk: először be kellett jutnunk az ellenfél területére, ott megvédeni egy robotot, ajtókat berobbantani, felkutatni a csomagot, és kimenekíteni onnan. Ami személy szerint nekem nagyon bejött, hogy választhattunk, milyen alfeladatot akarunk teljesíteni, és ha esetleg valami olyan dolog került az utunkba, amit az adott kasztunkkal (mert az is van...) nem tudtunk végrehajtani, akkor nem kellett várnunk a halálunkig, hogy váltsunk, csak keresni kellett egy terminált, cserélni, és máris mehettünk bombát hatástalanítani (engineer), társakat éleszteni (medic), vagy éppen ajtót robbantani (soldier). Minden a csapatmunkán, az összehangolt támadáson múlt, mindez elképesztően jól megtervezett környezetben, olyan jópofa újdonságokkal, mint például a ruganyosság, minek köszönhetően a nagyobb torlaszok sem jelentettek akadályt, könnyedén ugrálhattunk át rajtuk, ezzel is dinamikusabbá, élvezetesebbé, változatosabbá téve a harcot.

---

A Fallout: New Vegas esetében már nem csak egy demót raktak elénk a fejlesztők, hanem a komplett játékot, továbbá egy órányi lehetőséget, hogy fedezzünk fel annyi mindent, amit csak tudunk. A játék eleje már ismert, a New Vegasban egy futárt alakítunk, akit a sivatagban lekapcsolnak, majd egy fejlövéssel a sírba küldenek. Támadóink szerencsétlenségére egy robot kiás minket a föld alól, s mivel életjeleket tapasztal, elvisz minket a helyi kisváros orvosához, aki ügyesen visszahoz minket az életbe. Ébredésünkkel nyit a játék, s egyben ez a karaktergenerálás kezdete is, a Fallout 3-hoz hasonlóan itt alakíthatjuk ki a fizimiskánkat, itt kell elosztanunk a S.P.E.C.I.A.L. pontjainkat, aztán kérdésekre és Rorsach-tesztekre válaszolva alakít ki számunkra egy profilt a program, amit természetesen vagy megtartunk, vagy felülbírálhatunk -– a játékosunk tulajdonságai ezúttal is csak rajtunk múlnak, ide-oda pakolgathatjuk a pontokat, váltogathatunk a kezdeti perkek között mindaddig, amíg el nem érjük az áhított figurát. Ha ezzel megvagyunk, kapunk némi alapfelszerelést (fegyvert is), és máris kinyílik előttünk a hatalmas világ, ahol dönthetünk, hogy felgöngyölítjük-e a fő szálat (ki akart megölni és miért, mi van a háttérben), vagy csak nekivágunk a nagy ismeretlennek, aztán lesz, ami lesz. A kis városkában lehetőségünk van oktatóküldetések megoldására, de egyből bele is vethetjük magunkat a dolgok sűrűjébe, küldetésekben nem lesz hiány ezúttal sem.

Látvány szempontjából a New Vegas alig-alig fejlődött a harmadik részhez képest, de a hatalmas kietlen vidékek, a romok, a távolban felsejlő autópálya-maradványok és települések még mindig lélegzetelállítóak, és az ember bizony érzi, hogy csak egy kis pont a hatalmas történetben, a messzibe révedve szinte érezzük, mennyi mindenen kell túlverekednünk magunkat, hogy az előttünk álló történet végére érhessünk. Őszintén szólva egy óra egy Fallout-szerű játékban szinte semmi, én gyakorlatilag a kisvárosból sem jutottam ki ennyi idő alatt, de a világ azonnal beszippantott, átjött a hangulat, és alig várom, hogy októberben már a kezemben foghassam a végső változatot.