Azt írtam korábban, a Transmetropolitan első köteténél, hogy “már akkor is jól jártunk volna, ha idén csak a Transmetropolitan jelenik meg”, és ezt azóta is tartom, sőt lényegében mindegyik könyvre érvényes. Igen, spoiler, a harmadikra is, mely “végre” lezárja Spider Jerusalem történetét, egyben pedig Warren Ellis és Darick Robertson (The Boys) klasszikusát, amely szembe menve a trendekkel, nem szuperhősökre, hanem egy lázadó, elvetemült, drogos újságíróra fókuszált, miközben egy cyberpunk közegbe helyezte a cselekményt. És milyen jól tette…
Transmetropolitan – A teljes gyűjtemény 3.
- Író: Warren Ellis
- Rajz: Darick Robertson
- Oldalszám: 496
- Ár: a kiadó webshopjából 11 195 forint
Spider Jerusalem ugye elég mélyen beletúrt a nyúl üregébe, miközben prominens személyiségek sarkára lépett (és seggébe rúgott), ami minden téren kifejtette a hatását. A városban elszabadult a pokol, hősünk pedig egy alternatív oldalon találta magát, mert a fősodorbeli média megvált tőle. Persze egyébként is mindig vannak gondok, amikről érdemes szót ejteni, amire fel kell hívni az emberek figyelmét, így például a virágzó gyermekprostitúcióra, vagy úgy önmagában a prostitúcióra, amivel a Transmetropolitan harmadik kötete kezd, és aminek felderítése közben Spider Jerusalem és két rosszéletű segédje olyan sötét titkokat talál, amilyenekről álmodni sem mertek
A sarokba szorított vad
Spider Jerusalem ezúttal nemcsak feldühíti az új, vigyori elnököt, de sarokba is szorítja, már csak azért is, mert tudja, hogy már nincs vesztenivalója, hiszen az agyát egy megállíthatatlan kór zabálja fel, lassan, de biztosan. Olyan információkat és bizonyítékokat szerezve szorongatja meg a politikust, melyek ellen nem tud védekezni, így kétségbeesésében és dühében már bármire képes: embereket gyilkoltat meg, próbál eltüntetni minden nyomot és szemtanút, de a folyamatosan ketyegő idő egyelőre Jerusalem oldalán áll, a kérdés már csak az, hogy mindenre elég lesz-e és sikerül-e beteljesíteni végzetét.
A Transmetropolitan, ahogy már az első két kötet is mutatta, mestermű, és ebben a lezáró könyv sem más. Sőt, az eddig is izgalmas olvasmány egy még magasabb sebességbe kapcsol, már-már kőkemény politikai krimivé válva, amit Spider Jerusalem rövidebb-hosszabb monológjai, pár szavas beszólásai díszítenek úgy, hogy néha nemcsak a képeket nézzük újra, de akár a zseniális szövegeket is. És ha már képek: Robertson ezúttal is fantasztikus munkát végzett, olyan élettel és apróságokkal megtöltve minden panelt, hogy az ember csak ámul és bámul, újra és újra visszatérve egy-egy részlethez, aprósághoz, legyen szó feliratokról, járókelőkről vagy mindenféle tárgyakról. A Fumax kiadványa a megszokottan igényes, limitált kivitelben még látványosabb HC kötet, ami már az alapváltozattal is meggyőzi olvasóit. Pláne, hogy itt tényleg nem a körítés számít, hanem a belső. A belső, ami nemcsak klasszikus, de egy mestermű is, és ami nemcsak az év kiadványa, de az egyik legfontosabb a hazai piacon – már önmagában elég lenne ahhoz, hogy a Fumax örökre beírja magát a hazai képregény-világ Panteonjába, és akkor még olyan címek szóba sem kerültek, mint például a Sandman. Kötelező mű mindenkinek, aminél a trágárság is az intelligencia része, mely nemcsak a polgárpukkasztás miatt született, hanem a stílus és a mondanivaló részeként, már a kimondottan kemény és sok esetben ma is aktuális gondolatok mellett. A háromkötetes, ezáltal teljessé váló széria akár ajándéknak is kiváló, nem kizárólag képregény-rajongóknak.
És még mindig van miről írni, hiszen a Fumaxnál elérhető a legújabb Orgyilkos osztály és Thor (nemsokára érkezik a bemutató), emellett hamarosan megjelenik a Deadpool és Kábel 2, az X-Men – Mutánsok genezise és a Devil’s Candy, miközben a Képes Krónikáktól és az Aiontól is vár még ránk pár kötet, miközben Spawn is dörömböl a pokol kapuján. Magyarországon még mindig jó képregény-rajongónak lenni.
