Neil Gaiman sorozatát minden, a modern művészeteket és a képregényeket (külön-külön vagy együtt) pártoló, kedvelő embernek ismernie kéne, nemtől, vallási felekezettől, kortól függetlenül. A Végtelenek (Halál, Vágy, Kétségbeesés és a többiek) családjának egyik tagjáról, Álomról szóló történetfolyamot korábban már méltattam, akkor még az első három, magyar kiadású omnibust bemutatva, melyekben megismerhettük az álmok urát, akinek különleges családja vele együtt befolyásol és mozgat előre mindent, amit csak ismerünk a világban. Álom először összeszedi magát, komolyabban megismerjük, majd történetében lényegében tényleg szó szerint kiadó a pokol, aminek kulcsát ő maga szeretné átnyújtani a megfelelő személynek. Számos mítosz, történelmi időszak, legenda és popkulturális utalás keveredett a több mint ezer oldal során, mire eljutottunk a nagyívű lezáráshoz, mely egészen új irányvonalat képvisel.
Sandman – Az álmok fejedelme gyűjtemény 4. kötet
- Író: Neil Gaiman
- Rajz: változó
- Oldalszám: 520
- Ár: 12 995 Ft (a kiadó webshopjából olcsóbban megvásárolható)
Más az irányvonal, sőt egészen érdekes, elsőre talán kuszának és kicsit feleslegesnek érződő módon zajlik a cselekmény, ami a rajzstílus terén ráadásul vázlatosabb, kevésbé szép, mint amit eddig megszoktunk. A sztorinak neki állva jó darabig nem is sejtettem/éreztem, hova fut ki mindez, néhol úgy tűnt, hogy Gaiman már csak erőlteti a történetet, de az nem vezet sehova. Aztán később jött a megvilágosodás, ahogy szépen kikerekedett a magnum opus, ami gyönyörűen zárja le (?) ezt a kimondottan komoly és monumentális pillanatokkal teli kalandot.
Álmodjunk hát nagyot!
Álom mintha csak szédelegne saját világában és felületesen beszélgetne mindazokkal, akik körülveszik a mindennapokon. Még a szolgálataiba kapott leányt is szó nélkül elengedi, készülve mindarra, ami hamarosan bekövetkezik és utoléri. Mert bizony a sors vele sem kegyes, egy bosszú kívánsága a saját vérvonalát érő abúzus miatt előbb-utóbb őt is utoléri: olyan erők mozgolódnak a háttérben, amelyekkel a szabályok szerint még ő sem képes szembeszállni. Eljön tehát a pillanat, amikor az álomvilág falai megremegnek, és eldől, ki a barát, kiben lehet megbízni, és mégis, milyen volt az álmok ura, ha segítői mondanak róla véleményt.
Neil Gaiman sztorija pont olyan nagyszabású lezárással végződik, mint amilyen a teljes legenda volt, ami korokon, irodalmi műveken, vallási dogmákon keresztül haladva, lassan csordogálva jutott el végső konklúziójához, mely elsőre ugyan erőtlenebb(nek tűnik) a korábbi történetszálaknál, a végére méltó lesz mindahhoz, amit a Sandman-sorozat lefektetett előtte. Sőt, az utolsó szegmensben még a rajzstílus is szintet lép, kifejezetten a legszebb részei közé kerülve a Sandman-szagának. A Fumax kiadása ismét nagyon minőségi, vaskos, gyönyörű kötet, aminek a végén utószó, búcsú, idővonal éppen úgy található, ahogy egy mindenre választ adó Jegyzetek részleg is. Kötelező olvasmány, az előzményekkel együtt, mely nemcsak a képregényrajongóknak, de a fantasy és a szépirodalom kedvelőinek is szól.
Hamarosan pedig könnyedebb vizekre evezünk, elvégre Thor, a mennydörgés istennője már villámokkal piszkál, hogy végre írjak róla és az utolsó Batmanről, bocsánat, lovagról a Földön. Hamarosan!
