A PC Guru februárban indította el támogatói programját, azzal a céllal, hogy az új, online érában is segíthessétek a magazin hosszú távú működését. A közösségi támogatáson keresztül biztosítható, hogy még több hírrel, teszttel, előzetessel, kritikával, beszámolóval, videóval és egyéb érdekességgel kedveskedhessünk számotokra.

Ezek a mostani, nehéz idők természetesen minket is nagyon érzékenyen érintenek: a járvány, illetve az elmaradó rendezvények, bemutatók és kampányok következtében a PC Guru bevételei is kisebbek a szokásosnál. Éppen ezért, ha támogatni szeretnél bennünket, akkor fontos tudnod, hogy júniusban is minden eddiginél többet ér számunkra a segítséged. Ezúton is köszönjük mindenkinek, aki eddig részt vett, illetve a jövőben részt fog venni a támogatói programban!

A támogatói program tehát ebben a hónapban is folytatódik. A júniusi hónapra érvényes csomagot június 1-től érhetitek el a Támogatás fülön, melyben ezúttal is megtaláljátok majd a vírusvédelmet biztosító ESET kódot, amely július 15-ig lesz érvényes.

Köszönjük mindenkinek, aki támogatja a PC Gurut!

eset-2020-04.jpg

GYAKORI KÉRDÉSEK

  • Miért támogassam a PC Guru szerkesztőségét?

Mert a hirdetés+olvasói támogatás biztosítja igazán a PC Guru pillérjeit.

  • Hogy tudom támogatni a szerkesztőséget?

Jelenleg egyfajta támogatói csomagra/befizetésre van lehetőséged. A befizetés bankkártyával lehetséges.

  • Mennyi pénzre van szükségetek?

Jelenleg 1000 forintos csomagra van opció.

  • Mire használjátok a pénzt?

A jó cikkek és videókat elkészítése munka, amin valaki dolgozik. Szeretnénk minél több jó anyagot csinálni, erre fogjuk költeni a pénzt. Támogatásoddal a PC Guru függetlenségét is erősíted.

  • Amit nektek adok, az közérdekű adománynak számít?

Nem.

  • Cégként is támogathatom a Gurut?

Igen, semmi akadálya, de tudd, hogy helyes könyvelés esetén más költségtípusokkal szemben ez nem fogja csökkenteni a társasági adód alapját.

  • Az adóm 1%-át fel tudom ajánlani nektek?

Nem. Az adó 1%-át csak nonprofit szervezetek gyűjthetik.

  • És még azt szeretném kérdezni…

Ha a támogatással kapcsolatban egyéb kérdésed van, akkor az info (kukac) skorpioprint (pont) hu címre írj nekünk, és igyekezni fogunk minél gyorsabban válaszolni!

Szerződési feltételeink (kattints a szövegre)