Nos, most a hongkongiak visszatérnek az „Empire” sorozathoz, ezúttal egy olyan területre vezetve minket, ahol, hasonlóan az éttermi stratégiához, még senki nem járt. A Circus Empire ugyanis, mint neve is mutatja, és mint arra a felvezető is utalt, a cirkuszok világába kalauzol el minket. A cucc nagyjából a Restaurant Empire és a The Movies keresztezése lesz, azaz létrehozhatjuk saját társulatunkat, és összeállíthatjuk világszenzációs műsorunkat. Ehhez persze megfelelő személyzetet kell toboroznunk, a takarítóktól az orvosokon, állatgondozókon, porondmesteren át a művészekig: légtornászok, bohócok, oroszlánszelídítők, állatidomárok, zsonglőrök, kötéltáncosok, motoros akrobaták - összesen több mint 70 előadó szerepel a listán. Ezekből összeállíthatjuk a show-t: megszabhatjuk a számok sorrendjét, majd az egészet „felöltöztethetjük” fanfárokkal, zeneszámokkal, látványelemekkel, fényhatásokkal. Eközben, ahogy már megszokhattuk Chan úr játékaiban, a díszes kompániát megfelelően terelgetni kell, hiszen a képzés, a bérek megszabása, a kollégák időbeosztása, öltöztetése, mind-mind a feladataink közé tartozik. Természetesen mind a képzettség, mind a közérzet (elégedettség, stressz, energia) kihat az illető munkájára, azaz a műsor sikerére, így soha nem lankadhat majd a figyelmünk. Ugyanúgy, mint a restaurant menedzselős mókában, itt is lesz egy sztorimód, melyben társulatunkkal be kell utaznunk a világot, az USA-ból Európába, majd Ázsiába, miközben különféle karakterekkel találkozunk, és számtalan meglepetés vár ránk.
A galériába pakolt képeket megnézve gondolom, mindenkinek világossá válik az is, hogy a játékot nem a grafikája fogja eladni, a mélyben nem a Source- vagy az Unreal3 motor munkálkodik - persze, akkor nem a 20 dolláros (5-6000 Ft) árkategóriába esne... A hivatalos oldalon látható egy videó is, mely annyira csúnya, hogy az már bájos... A zenéje mindenesetre jó, és a jó Trevor Chanben is bízom, hiszen ő valóban ért a menedzserjátékok lelki világához, ráadásul, mint írtam, imádom a cirkuszt is, és mivel ebben a témában nem sok játék akad, tuti, hogy ki fogom próbálni ezt a címet is egy langy májusi éjjelen.