Október 6–16. között a Művész moziban, majd Debrecenben, Pécsett és Szegeden rendezik meg az immár 11. Szemrevaló/Sehenswert Filmfesztivált. A Svájci Nagykövetség, az Osztrák Kulturális Fórum és a Goethe-Institut közös rendezvénye a német nyelvterület legfrissebb filmjeiből ad ízelítőt, ezúttal is eredeti nyelven, magyar felirattal. Idén stílusosan 11 filmet vetítenek. A mostani válogatás súlypontját azoknak az erős nőknek a világa képezi, akik jogaikért és szabadságukért harcolnak: róluk szól a nyitófilm, a Csodaszép, valamint a Nico, a Le Prince, a Monte Verità és a Fűző is. A kínálatban számos fesztiváldíjas alkotás is szerepel, így többek között Cannes-ban, Berlinben, a Német Filmdíjon és az Európai Filmdíjon méltatott filmeket is láthat majd a hazai közönség.

szemrevalo2022digiplakat1080x1920jpg-masolata.jpg

Október 6-án 19 órakor a budapesti Művész moziban a Csodaszép (Wunderschön) című tragikomédiával nyit a 11. Szemrevaló Filmfesztivál. A filmben öt, nagyon különböző helyzetű és életkorú berlini nő küzd a nyugati társadalom szépségideáljaival és nemi szerepeivel. A Nicoban miután a perzsa származású fiatal lányt rasszista támadás éri, elhatározza, hogy soha többé nem hagyja magát bántalmazni, és karateedzésre kezd járni egy világbajnokhoz. Sara Fazilat a filmben nyújtott alakításáért elnyerte a Max Ophüls Filmfesztivál legjobb női főszereplőnek járó díjat. Az olykor fassbinderi hangulatú Le prince főszereplője szintén egy karakteres nő: Monika művészettörténész, akinek a még mindig a férfiak által uralt munkahelyi közegben kell helytállnia. Eközben beleszeret egy kongói férfiba, de kapcsolatukat próbára teszik a körülöttük élők előítéletei.

nicocdarling-berlinucmonejpg-masolata.jpg

A Monte Verità az erőszakos férje elől menekülő Hanna önmegvalósításának története. A filmben emellett valós események és személyek is felbukkannak: a „belle epoque” idején a svájci hegyekben az utópisztikus szanatóriumot egy Freud-tanítvány alapította, a regényíró Hermann Hesse és a táncot forradalmasító Isadora Duncan is jártak ott. A Fűző (Corsage) a „Sisi-mítosz” feminista újraértelmezése, mely egészen meghökkentő adalékokkal árnyalja a császárnőről kialakult képet. A Sisit megformáló Vicky Krieps az idei Cannes-i Filmfesztivál Un Certain Regard szekciójában a legjobb alakítás díját vihette haza.

corsage-c-robert-brandstaetterjpg-masolata.jpg

A Kedves Thomas (Lieber Thomas) című alkotásban – mely 9 díjat nyert el az idei Német Filmdíjon, köztük a legjobb filmnek járó Arany Lolát is – Thomas Brasch, a neves német író, rendező, életén keresztül a múltfeldolgozás nehézségei körvonalazódnak. A film a német történelem főbb állomásain kalauzolja végig a nézőt 1945-től, az NDK és az NSZK kialakulásán, majd a német egyesülésén át a XXI. század elejéig. Szintén a háború utáni Németországban játszódik a Grosse Freiheit című osztrák-német koprodukcióban készült börtönfilm, mely egy fiatal férfi kálváriáját mutatja be, akit az NSZK-ban (egészen 1969-ig) bűncselekménynek számító homoszexualitása miatt újra meg újra bebörtönöznek. A filmet Cannes-ban a zsűri különdíjával jutalmazták és azóta húsz nemzetközi fesztiváldíjjal, köztük a legjobb operatőr és a legjobb filmzene Európai Filmdíjával is elismerték. A Toubab című német vígjátékban a szenegáli Babtou alig szabadul ki a börtönből, a rendőrség ismét őrizetbe veszi. Kitoloncolás fenyegeti, és utolsó reménye, ha megnősül. Mivel a környékbeli lányok közül senkit sem sikerül az esküvőre rávennie, végül gyerekkori barátja, Dennis vállalja, hogy összeházasodjanak.

lieberthomaskedvesthomasc-zeitsprung-pictures-wild-bunch-germany-peter-hartwigjpg-masolata.jpg

Az idei Berlini Filmfesztiválon díjjal méltatott az Örökmozgó (Unrueh) című svájci filmben az óragyárban dolgozó Jozefin az anarchista és pacifista eszmék által inspirálva küzd egy jobb társadalomért, követelve az idő felszabadítását. Az Alpenland című osztrák dokumentumfilm új oldalairól mutatja meg azt a látványos természeti tájat, melyet Európa nyolc országában – köztük Svájcban, Németországban és Ausztriában – vallanak magukénak az ott lakók. Iskolai előadások keretében a gyerekek sem maradnak ki a fesztiválból. A Történetek Friciről című filmben, Christian Nöstlinger regényének modern adaptációjában a csetlő-botló kilencéves fiúcska az interneten felfedezett influencer tíz lépésből álló programjával szeretne „igazi férfivá” válni.

Október 6-16. között a Művész moziban lesznek láthatóak a 11. SZEMREVALÓ FILMFESZTIVÁL filmjei. Szegeden október 17-20-ig, míg Pécsett és Debrecen október 19-22-ig, vetítenek majd a Szemrevaló programjából.