Véget ért a Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság nyári alapszakasza Rainbow Six Siege-ben és ezzel kirajzolódott az is, hogy mely együttesek folytathatják a küzdelmet, és kinek ért véget a versenysorozat. Az alapszakasz során mindegyik csapat játszott egy oda-visszavágós párharcot az összes ellenfelével, így 10 meccsnap alatt dőlt el, hogy kik kvalifikálhatták magukat a folytatásra. A rendes játékidőben történő győzelem 3, a hosszabbítás utáni 2, míg a hosszabbítás utáni vereség 1 pontot ért. Értelemszerűen a sima vereséget követően nem járt pont.

A nyári kiírásban a Lenovo Legion Honvéd, Spirit Gaming, WiLD MultiGaming, Békéscsabai E-Sport Egyesület, Illés Akadémia Spirit, Budapest Five hatosa vett részt, és közülük a legjobb négy legtöbb pontot gyűjtő az egyeneses kieséses szakaszban küzdhet tovább, az utolsó kettő pedig elköszönöm a sorozattól.

mneb-r6.jpg

A legjobb teljesítményt a Lenovo Legion Honvéd mutatta be, miután egyetlen egy kivételével az összes meccsét megnyerte. A 7 sima siker mellett kettő esetben hosszabbítás után fektették két vállra az ellenfelüket. Egyedül a WiLD MultiGaming tudott csak kifogni rajtuk, és bár a 9. játéknapon 7:1-re legyőzték az éllovast a vadak, ez a mérkőzés nem igazán számított. A Honvéd így is megőrizte az első helyét, és a WiLD sem mozdult el a tabella harmadik helyéről.

A Honvéd mögött szorosan a Spirit Gaming zárt a második helyen, és a végén csak 1 ponttal bizonyult rosszabbnak. Számukra talán az előzés fontos lett volna, hiszen így papíron egy könnyebb csapattal nézhettek volna farkasszemet az elődöntőben. Ez azonban nem sikerült, ezért a negyedik helyen záró Békéscsabai E-Sport Egyesület lesz majd ellenfelük a hétvégén, akik 12 pontot szedtek össze az alapszakasz során. Az utolsó fordulóban ugyan hosszabbítás után 8:7-re kikaptak az őket üldöző Illés Akadémia Spirittől, de végül nem forgott veszélyben még így sem a playoffos helyük.

Az IAS-nak be kellett érnie 9 ponttal, míg a hatodik, utolsó helyen a Budapest Five zárt, mindössze egyetlen egy megszerzett ponttal. Pedig nem indult számukra sem rosszul a szezon, két nagy csapatot is sikerült megszorongatniuk, 5 kört hozva ellenük, de úgy tűnik, után valami félrement és nem találták meg utána sem a formájukat.

Az utolsó forduló eredményei:

  • WiLD MultiGaming 6:8 Spirit Gaming
  • Budapest Five 7:8 Lenovo Legion Honvéd
  • Békéscsabai E-Sport Egyesület 7:8 Illés Akadémia Spirit

A tabella:

  1. Lenovo Legion Honvéd 10 mérkőzés / 25 pont
  2. Spirit Gaming 10/24
  3. WiLD MultiGaming 10/19
  4. Békéscsabai E-Sport Egyesület 10/12
  5. Illés Akadémia Spirit 10/9
  6. Budapest Five 10/1

A rájátszást most hétvégén (augusztus 3. és 4.) láthatjátok a twitch.tv/esport1tv csatornán, ahol szombaton az elődöntők, vasárnap a bronzmeccs és a döntő kerül terítékre.